2. Kötet - 013. fejezet (17,5+)

Nem csak azért, hogy te Vivien boldog legyél :3

Nem is lehet szavakkal leírni, mit éreztem, akkor, amikor ezek a szavak elhagyták ajkait. Rájöttem, mennyire igaza van. Mióta a szüleim meghaltak csak a bátyjám volt nekem, az általános végétől egészen mostanáig pedig Jongin gyarapította élő családtagjaim számát. Annyira hálás vagyok neki. Nem tudnék nélküle élni. Még ha ehhez az is kell, hogy feláldozzam a szerelmem, hát legyen.

Olyan sokat köszönhetek neki, annyit megérdemel, hogy megpróbálom vele, még ha ezzel mindhármunk szívét sebzem is meg. Egyébként sem árt, ha távol tartom magam egy darabig Sehuntól.

Sírásom mosolyba váltott, végül halkan kuncogva borultam nyakába, most már sokkal derűsebben. Megszorongattam, a hátát simogattam és lélegzetem felgyorsult, a rám törő gondolatoktól.
- Nem tudom elhinni, hogy ezek után is kitartasz mellettem. Te tényleg a családom vagy, Jongin. Olyan sokat jelentesz nekem... nem akarlak elveszíteni - öleléséből kibontakoztam, mert kezdtem magam gyenge nőnek érezni, főleg a vallomásom után, így visszadőltem a kanapéra. Felhúztam egyik lábam, és jobb karom fejem alá tettem, hogy jobban láthassam arcát. Elvigyorodott és bólintott.
- Ez mit akar jelenteni?
- Nem vagyok biztos abban, hogy kimondjam-e. Egyelőre, had maradjon a fejemben, oké? Még ízlelgetem - vállát vontam ő pedig forgatta a szemét és sóhajtott egyet. Pózt változtatott, kényelmesebben, lazábban henyélt tovább a padlón.
- Kegyetlen vagy. Elcsavarod két férfi fejét és nem adsz nekik konkrét választ.
- Történetesen ez a két férfi taszított a tudatlanság mezejére. Megérdemlik a szenvedést, én is szenvedtem eleget - válaszolom hevesen, mire tovább vigyorog.
- Jó, jó. Bocsánat. Csak, hogy ne felejtsd el, itt még mindig én vagyok a legnagyobb áldozat - mondta elrévedő tekintettel. Boldog mosolya nem hervadt le arcáról, de szemeiben megvillanó kétely és szomorúság újabb okot adott arra, hogy a szívem fájdalmasan szúrjon egyet.
- Sajnálom Jongin. Próbálkozom. Nem akarlak elengedni téged. De nem vagyok beléd szerelmes - mondatom végén, felnyögött és szívéhez kapott, majd színpadiasan rám nézett.
- Elég, ha csak tudjuk, nem kell hangoztatni is, kretén! Aigoo, mennyi baj van veled öcskös - ingatta a fejét, én pedig zavarba jöttem, torokköszörüléssel próbáltam meg leplezni ezt.
- Volt itt Sehun? - a kisebb beálló csendet ezzel a mondattal szakította meg. Hosszú ideig nem válaszoltam, nem is néztem rá.
- Igen - feleltem végül. - Megkért, hogy járjunk - hangom elhalkult és halvány mosoly játszott ajkaimon.
- Szóval... most jártok? Akkor mi volt az a-
- Nem. Nem járunk - szavába vágva ráztam meg a fejem. - Nem tudom, mit szeretnék.
- Ezt kifejtenéd? Téged ismerve túl komplikálod a dolgokat.
- Most az egyszer nem - felsóhajtottam, majd szemeibe néztem. - Időt kértem. És azt szeretném, ha most egy kicsit ő szenvedne a hiányomtól. Mindemellett eldöntöttem, hogy esélyt adok magunknak. Még ha fájni is fog mindhármunknak.
- Luhan, ha őt szereted...
- De, te engem szeretsz. Évek óta - megint szavába vágtam, mire felsóhajtott. Közelebb csúszott, arcomra nézett, majd kezem után nyúlt, ami a kanapéról lógott le. Ujjaimmal kezdett játszani, majd lassan és rettentő halkan megszólalt.
- Mivel már megkedveltem a mazochista létemet... nem tudok neked nemet mondani. Próbáljuk meg. Még ha fel is őrüljük egymást, akkor is - összekulcsolta ujjainkat, megszorította kézfejemet, majd kimért pillantással illetett. Mélyreható tekintete zavarba hozott és rögtön szaporább levegővételekre ösztönzött.
- Szeretem, hogy szőke vagy - szólaltam meg hirtelen, témát és hangulatot váltva ezzel. Kezem automatikusan hajába vezettem, mire elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Azon gondolkodtam, hogy megváltoztatom..
- Ne! Ne! Én visszállok zselézős Luhanre. Unom ezt a gomba fejet - halkan nevetgéltem, mire ő is belesimított tincseimbe.
- Szerintem édes vagy vele - összeborzolta a hajamat.
- Kai nem baj, ha nem hivatalos? - szólaltam meg hirtelen, újabb csend állt be közénk, miközben a másik szemeit fürkésztük. Elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Béta verzió? - ujjai elengedték enyémet, és végigsimított a derekamon. Pupilláim rögtön kitágultak és vettem egy mély levegőt. Épphogy csak hozzám ért, mégis elég volt ahhoz, hogy szívem dübörögjön, vérem száguldozzon, leginkább alsó felembe. Frusztráltan sóhajtottam fel, és morcosan néztem rá.
- Ez most komolyan kellett? - néztem lefelé, mire követte a tekintetemet. Felvont szemöldökkel nézett lefelé, majd amikor megértette hangosan nevetni kezdett.
- Bocsánat megfeledkeztem a szexuális feszültségedről. De tudod, ezen könnyedén segíthetünk - sokatmondó pillantása újra pirulásra késztetett és hebegni kezdtem.
- N-nem... e-erre semmi szük-szükség nincsen - hevesen megráztam a fejem. - Bétaverzió Jongin, bétaverzió!
- Vettem főnök - felállt mellőlem és visszaindult a konyhába. - Éhes vagy? - fordult hátra, megráztam a fejem, ő bólintott és elment.

Mosolyogva hunytam le pilláimat, és kissé nyugodtabb lelkivilággal kezdtem újra gondolkodni. Talán nem fogom megbánni. Most, hogy valamilyen szinten megnyugodtam, és megfeledkeztem Sehunról egy egészen minimális mértékig, előtérbe kerültek fizikai fájdalmaim. 

Karjaimat nehézkesen mozgattam, lábaim szintén mázsás súlyt húztak maguk után egy-egy emelés alkalmával. Így úgy döntöttem ott maradok a kanapén, és inkább pihenek. Újra lehunytam a szemem, sóhajtottam, mosolyogtam és próbáltam aludni egy keveset. Hátha mire felkelek elmúlik az izomláz... bár ezt kétlem. 

Kris te hajcsár... hétfőn hogy fogok én edzeni veled? Ilyen karral és lábbal nehezen. 

Nyögtem egyet, ahogy megcseréltem karjaimat fejem alatt, de lassan kezdtem elszenderedni. Édes álmokra vágytam, olyanokra, amik boldoggá tehetnek. 

Mondhatni elégedett voltam. Nehezemre esett döntést hozni, de most, hogy megtettem, sokkal jobban érzem magam. Megkönnyebbültem. 

Bántott Sehun, és tudom, hogy előbb-utóbb mellette kötök ki, de addig is szeretnék örömet okozni Jonginnak. És magamnak is. Boldoggá akarom tenni, mégha rövid időre, akkor is. 

Amint ezt gondolatban kijelentettem, elaludtam. 

***

Jongin POV

Nem igazán tudtam eldönteni, helyes-e, amit teszek? Bele éljem-e magam, vagy ne? Boldog legyek, vagy ne? 

Krisszel megbeszéltem, hogy átengedem Sehunnak, hogy boldogak lehessenek... ehelyett viszonyt kezdek vele.

De tulajdonképpen nem én "akartam". Én elengedtem. Luhan magától döntött így, nem befolyásoltam semmivel sem. 

Valamilyen szinten fáj, mert látom a végét... ahol egyedül leszek. De akarom ezt. Annyira sokat vártam rá. Nem tudom elutasítani, amikor magától ajánlja fel a lehetőséget. Lehet, hogy önző vagyok... de nem tudok (még) lemondani róla. 

Sóhajtozva űztem el a gondolataimat, és döntöttem, miszerint, majd sodródom az árral. 

Leültem az asztalhoz és enni kezdtem. Nem esett olyan jól az étel, sosem jó egyedül enni, így kezemben a tányérral mentem a nappali felé, hogy legalább egy helyiségben legyünk, ha már nem hajlandó velem együtt enni. 

Elmosolyodtam, amikor megláttam. Mint az előbb, most is lehunyt szemekkel feküdt a kanapén. Összehúzott szemöldökkel közelítettem felé, és leültem a fotelbe. 

- Luhan nem versz át, tudom, hogy ébren vagy - jelentettem ki és tovább ettem. 

Arca rezzenéstelen maradt, meg sem moccant, egyenletes szuszogása arra engedett következtetni, hogy valóban alszik. 

- Ha letámadlak, azt sem bánod? Nem kell tovább tettetned Luhan - ingattam a fejem, de még most sem volt semmi reakció.

- Aigoo, valaki remek színész - letettem a tányért magam mellé és felemelkedtem a fotelből.

Megérintettem a homlokát, mire az ráncba szaladt, de semmi több. 

Végigsimítottam egész oldalát, panaszosan nyögött egyet, de nem nyitotta fel szemeit. Tényleg alszik. Milyen aranyos. 

Vigyorogva folytattam a "kínzását", mondjuk úgy, hogy már nem tudtam magam tovább türtőztetni, "elborult az agyam" - de ez olyan csúnya kifejezés, mintha megőrültem volna, csupán csak szerelmes vagyok belé. Az még nem őrültség, ugye? Vagy az lenne? Attól függ, nemdebár? 

Nyakán is végighúztam ujjaim, a reakciója lenyűgöző volt: végig futott rajta a libabőr. Odahajoltam és leheltem rá egy csókot. Tenyerem hasfalára szorítottam és körkörösen, lefelé haladva simogattam. 

- Jongin - bágyadt és rekedt hangja mosolyra fakasztott. - Mit művelsz? - kérdezte és mocorogni kezdett kezeim alatt. 

- Na, na, na. Nyugalom - csitítottam és ujjaim nadrágjába kértek szabad utat. Nem ellenkezett, így könnyen pattintottam ki nadrágja gombját, zipzárját is leszenvedtem, és végre végighúztam tenyerem férfiúi becsületén - ami már éledezett is - alsónadrágon keresztül. Meglepetten nyögött fel és ráfonta ujjait csuklómra. Ránéztem és meglepett, tágra nyílt szemei megmosolyogtattak.

- Jól aludtál? - kérdeztem és tovább cirógattam bőrét ujjbegyeimmel. 

- Az a 10 perc... aha... Jól - motyogta, majd felsóhajtott. - Mi ütött beléd? 

- Gondoltam kényeztetem egy kicsit a barátom... amolyan bétaverziósan. Hogy tetszik? - félrebillentettem a fejem, ő egy pillanatra lehunyta a szemeit, láttam, hogy nagyot nyelt, majd újra rám nézett.

- D-de Jongin! Er-erre semmi szük-szükség! - összezárta lábait, így odaszorította kezemet is. Fejcsóválva vigyorogtam és feléhajoltam. 

- Ejnye, drágám, lehetnél engedelmesebb is.

- Egy kicsit megrémisztesz Jongin.

- Együtt vagyunk Luhan? - hajoltam hozzá közelebb. Egy pillanat erejéig meredt szemeimbe, majd megszólalt.

- Igen Jongin - válasza után teste rögtön ellazult és tekintete is ellágyult, lenyugodott. 

Gyengéden mosolyodtam el, majd megpusziltam az arcát. Hálás voltam, amiért azt mondta, igen. Ő is mosolygott, megpusziltam a homlokát is, lehunyta a szemeit és szabad kezével - másikkal még most is csuklóm fogta - mellkasomon keresztül, nyakamba fűzte karját és közelebb vont magához. Mosolyom vigyorrá nőtte magát, és rövid csókot nyomtam ajkaira. Lábai többet nem zárták közre kezem, csuklóm is elengedte és nyakamba fűzte azt is. Félig rajta feküdtem, és egy pillanatra beugrott a múltkori eset is, de gyorsan elhessegettem a fájó emlékképet.

Ajkaim övére tapasztottam, amit rögtön hevesen viszonzott. Ő mélyítette a csókot, ami ugyan meglepett, de nagyon boldoggá tett. 

Tényleg nem én erőltetem.

Élvezi.

Tetszik neki.

Szerettem arra gondolni, hogy ezeket én váltottam ki belőle: a hevességet, szenvedélyt. 

Most bátran szerethetem - ez a gondolat szöget ütött a fejemben, és nem eresztett. 

Mi lesz, ha nem sokára Sehun mellett lesz? 

Mi lesz, ha hamarosan rádöbben, mennyire nincs értelme a kettőnk kapcsolatának? 

Mi lesz akkor, amikor majd újra egyedül maradok?

Képes leszek, akkor is mellette maradni? 

Éppen ezek a zaklatott gondolatok miatt tettem mindent úgy, mintha utolsó alkalom lenne. Kétségtelenül megleptem vele Luhant, de ezt háttérbe szorítva cselekedtem.

Nyelvem vad táncot járt az övével, ujjaim sürgetően, türelmetlenül bújtatták ki az apó gombokat, majd az alsó pár gomb után, visszatértem férfiasságához. 

Hirtelen érintésemre összerándult, és ő is elmozdította karjait nyakamról. 

Bátortalanul simított végig nadrágom dudorán, majd kezei fenekemre siklottak, nyelve még mindig számban szorgoskodott. 

Kezem bevezettem alsónadrágja alá, picit megugrott és belenyögött szenvedélyes csókunkba.

Elmosolyodtam, és levegőhiány miatt megszakítottam a csókot, majd sok apró, rövid csókkal bombáztam ajkait. 

Lehunyt pillákkal élvezte csókjaimat és kezem munkáját.   

Nyakába csókoltam, majd fülcimpáját haraptam meg, rekedt sóhaj szakadt fel tüdejéből. Jobb karját homlokára tette és úgy pihegett. A sok inger, amely érte, már rég elfeledtette vele, hogy kezeivel engem simogasson, de nem bántam. Végignyaltam kulcscsontján, bal kezemmel széthúztam az inget rajta, majd mellkasát halmoztam el puszikkal. Kivettem kezem alsójából, mire panaszosan nyögött fel, ezen reakcióján kedvem lett volna halkan felnevetni, de nem akartam az eddiginél is jobban zavarba hozni. Arcon csókoltam, letoltam nadrágját és alsóját is. Lemásztam róla, és lábai elé térdeltem. Széjelebb húztam őket, közéjük férkőztem és torkomban dobogó szívvel néztem meredező férfiasságát. Mellkasa szaporán emelkedett majd süllyedt, egy mély levegővétel után rámarkoltam tagjára. Felhördült. 

Sosem csináltam ilyet még senkivel sem. Nem vagyok olyan tapasztalt, mint hiszi. Amerikában engem is így kényeztetett valaki, és én is szerettem volna ilyen téren örömöt és gyönyört okozni neki. 

Lassan közelebb hajoltam, majd abbahagytam kezem mozgatását. Gyengéden fújtam rá lüktető férfiasságára, majd félénk csókot hintettem makkjára. Felnéztem rá, szemei kipattantak és, mikor megismételtem előző tettem, szemei elfátyolosodtak. 

- Túl kedves vagy velem - mondta halkan és belesimított hajamba. 

- Mert azt akarom, hogy boldog legyél.

- Az vagyok. Nem kell ezt tenned - suttogó, hálás hangja megdobogtatta a szívemet.

- De én akarom Luhan - válaszomra elkapta tekintetét és még elkaptam a pillanatot, amikor összeszorított szemeiből egy könnycsep buggyan ki. Visszahajoltam és kicsit bátrabban érintettem meg nyelvemmel őt. Összerezzent, hasfalát apró libabőr borította be, folytattam, először csak puszikkal, nyelves csókokkal halmoztam el, egyrészt, hogy én is megszokjam és őt se támadjam le rögtön. 

A szívem dobbanásait a fülemben éreztem, vérem száguldozott, nem csak ő, én is izgatott voltam. Nem próbált meg többször megállítani. Hagyta, hogy azt tegyek vele, amit csak akarok. 

Bármennyire is tartják az emberek ezt gusztustalannak, még ha hetero kapcsolatról is van szó, a legszebb dolog amit tehetek vele ez. Nem csak arra értem, hogy kielégítem, hanem arra, hogy szeretem. 

nem csupán azért teszem ezt, mert tudom, hogy titkon erre vágyik. Hanem, mert szeretem őt. 

Nem azért szegem meg a szavam, - miszerint senkit sem fogok szájjal kielégíteni - mert ő erre vágyik és a szex előjátéka melegeknél általában ez... Hanem mert ő, Ő. Hanem, mert szeretem.

Ha szeretsz valakit eltörpülnek az előzőleg megfogadott szavak és tettek. Ha szeretsz valakit bármit megtennél boldogságáért.

Ő olyan sokat szenvedett már. Olyan fiatal még, és olyan sok mindent veszített már el. Annyira jó ember. Nem érdemli ezt meg... valakinek törődnie kell vele, éreztetnie kell vele, hogy érdemes élnie, hogy értékes ember, hogy van, aki még szereti őt. Én akarok lenni ez az ember. 

Nem érdekel meddig.

De én akarom betölteni ezt a szerepet az életében, addig, ameddig ő is így akarja. 

Hangos sóhajai és nyögései voltak azok, amik kiragadtak gondolataimból. Észre sem vettem, hogy teljesen számban volt már, tetteim ösztönösek voltak. Ujjai görcsösen markolták tincseimet, de én nem adtam alább. Addig szerettem volna ezt csinálni, amíg önkívületbe nem esik. 

Nyögései lihegésbe fajultak, szemeit szorosan zárta össze, csípője néha öntudatlanul lökött egyet, másik kezével a kanapé bőr huzatát markolta, kiszáradt ajkait nyaldosta és harapdálta, semmi sem kerülte el a figyelmem. 

 Hangja elmélyült, hasfala remegni kezdett, hirtelen felült és ellökött magától. Nem akarta ilyen szinten elvenni a férfiasságomat. Nem akart elélvezni a számban. Furcsa tisztelet áradt szét bennem felé. Nem biztos, hogy én is képes lettem volna erre. Ő fejezte be a kezével azt, amit én indítottam el. 

Annak idején én nem löktem el a partneremet. Bennem nem volt ennyi önuralom. 

Mindketten hangosan szedtük a levegőt, elmerültünk a másik tekintetében. Az övé fáradt volt, de hálás, én nem tudom mit sugároztam felé, de remegő kézzel nyúlt arcomért és vállához húzta. Megpuszilta a nyakamat és remegő testét enyémhez szorította. Még egyszer sem ölelt ilyen szorosan. Nem mondott semmit, gesztusaival köszönte meg. A legszebb köszönetnyilvánítás, amit valaha kaptam tőle: homlokát enyémnek támasztotta és lágyan csókolt meg. 

Nem akartam, hogy érezze saját ízét, így nem mélyítettem el a csókot, de ő mégis engedélyt kért, és nyelvét végighúzva ajkaimon várt a válaszomra. Kissé elnyíló ajkaim, máris szabad utat engedtek neki, lassan, lomhán, szeretetteljesen csókolt, most ő irányított. 

Nem törődött azzal, milyen ízű a csókunk, sokáig tartott és mélyebb jelentése volt, mint eddigi csókjainknak. Mondhatni meghatott, de nem akartam elgyengülni előtte. 

- Én is... boldoggá akarlak tenni téged Jongin. 

- Te már boldoggá tettél, amikor azt mondtad, együtt vagyunk - rögtön válaszoltam és orrommal simogattam övét. Lehunyt szemekkel mosolyogtam és karjaimat nyaka köré fonva öleltem őt magamhoz. 

- Köszönöm  - lehelte a fülembe a szavakat.

- Élvezted? - kérdeztem meg félve a választól. 

- Az nem kifejezés - hanglejtése vigyorra késztetett. 

- Helyes.

Mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy nem megyünk tovább. Igazából nem is akartam. Bőven elég volt nekem, hogy gyönyört okozhattam neki. Eldőlt a kanapén, hátrébb húzódott, hogy én is odaférjek és mosolyogva húzott magához olyan közel, amennyire csak lehetett. Persze mindezt azután, hogy visszahúzta alsóját és nadrágját. Felsóhajtott, amint maga mellett tudott és kinyújtott karomra feküdt. Mellkasomra simította tenyerét és mosolyogva hunyta le szemeit. Egy szó nélkül tért vissza az álmok világába. Csak néztem őt és belül szárnyaltam. Tényleg megtörténik. Tényleg, ennyi év után. Azt hiszem én is elszenderedtem... mosolyogva és boldogan.