2. Kötet - 010. fejezet (17,5+)

Az elnevezés egy kis magyarázatra szorul. Eredeti terv egy 18+ lett volna, de időközben rájöttem, miért is ne kínozhatnám őket egy kicsit tovább? Szóval feltaláltam a 17,5+-os kategóriát, amikor történik is valami, meg nem is. ^^,
Bocsánat az egy hetes kihagyásért, megpróbálkozom sűrűbben jönni, mondjuk így is fél 3 van és fél 11kor kezdtem hozzá. O.o (esetleges hibáért bocsánat, nem olvastam át, majd korrigálom később. :$)
Ja igen én ezekkel írtam:Really I Didn't Know
Still in Dark Night
Love Song
Laundry

Igazából nem tudtam mit vártam. Hogy hirtelen beadja a derekát? Fogalmam sincs. Ha tisztán tudtam volna gondolkodni, és nem hagyom, hogy az érzelmeim és a vágyaim vezéreljenek, biztosn elkerültem volna ezt az egészet.

Ez már túl sok volt. Nem tudtam rá magyarázatot adni, az érzéseim pedig kezdtek szétfeszíteni. 

Egy ideig még ácsorogtam, kikerekedett szemekkel szemeztem az ajtóval és kérdezgettem magamtól a miért kezdetű kérdéseimet. Kérdések tömkelege járta át az agyam, és egyikre sem tudtam válaszolni. Sokkosnak, összetörtnek éreztem magam. Már dühös sem tudtam lenni. Egyszerűen csalódtam és nem akartam többet ezt. Ezt az egész huzavonát egymás között. Határozottan állíthatom, hogy ő is érez irántam valamit, ha csak feleannyira kedvel, mint amennyire én kedvelem őt, az elégnek kéne legyen ahhoz, hogy összejöjjünk. 

Csak tizennyolc vagyok és nem vagyok kiélezve az elutasításokra. Miért nem kaphatom meg őt? Miért nem lehet az enyém? Miért fél tőlem? Mert félt tőlem, nem? Mi másért taszít el mindig? 

Annyira fáj... annyira fáj érezni. 

A lábaim feladták, gyengén megroggyantak és ekkor egy reszketeg sóhaj keretében a fal tövéig csúsztam. Amint ülésbe kényszerültem, fázósan karoltam át a lábaimat, üres, rémült tekintettel meredtem magam elé és néha kérdéseim hadát motyogtam. 

Nem, még nem őrültem meg, de ha ebben a tempóban haladok ez is be fog következni. 

Remegve túrtam két kezemmel hajamba és megráztam a fejem. Lábaim feljebb húztam és képzelem micsoda látványt nyújthattam.

Ezért nem akartam. Pontosan ezért nem akartam senkihez sem közel kerülni. 

Épp elég volt Shut elveszteni, az is felőrölt belülről és nehezen tudtam magamra kényszeríteni a mosolyt utána. Még mindig frissen él bennem az emléke, még alig pár hónapja, hogy ő is magamra hagyott. Nincs annál rosszabb, amikor valaki, akit tiszta szívből, őszintén szeretsz meghal, és sosem lesz többé, maximum az emlékeidben. 

Sehun is körülbelül ilyen volt. Mintha meghalt volna. Mintha kiölt volna belőlem valamit. Kitépte a szívemet és elém tárta. "Nézd itt a nyomorult szíved, ásd el!" 

Kevés embert engedtem a közelembe, de azokat nem akartam sosem elengedni. Ezért nem bántam, hogy még nem voltam szerelmes. Nem kellett átesnem a csalódássorozatokon. Nos... ahány kapcsolatom volt eddig, és ahány lánnyal bántam el eddig kegyetlen módon, most mind visszakaptam Sehun által. Ha azok a lányok is azt érezték irántam, mint, amit én Sehun iránt, akkor most azt kérem bocsássanak meg. Iszonyatos bűntudatom támadt, ez elképesztően szar érzés. 

Úgy éreztem kiskanállal kellesz összekaparni valakinek, így szipogva és orrot törölve próbáltam meg felállni. De visszaestem. Annyira szerencsétlen vagyok. És olyan naiv. Azt gondoltam, hogy a bátyám halála után érhet még boldogság az életben? 

Keservesen nyögtem fel, visszaereszkedtem sajnálatra és szánalomraméltó pózba, karommal térdeimre támaszkodva takartam el az arcom és úgy sírtam.

Úgy éreztem kiszakad a lelkem a helyéről. Tudtam, hogy Sehun végérvényesen visszautasított, és ezek után nem volt kedvem többször próbálkozni. Tudtam, ha még többször utasítana el nem élném túl lelkileg. Nem menne. Nem vagyok rá felkészülve. 

Kell, szükségem van arra, hogy valaki szeressen és törődjön velem. Annak a valakinek Sehunnak kell lennie. Nem tudom mástól elfogadni. Nem megy... Ő... Őt akarom... de nagyon. 

Ez a gondolat egy újabb zokogáshullámot indított el bennem. 

Nem sírtam, amikor a bátyámat temettem el. Nem sírtam utána. Mindig Sehun előtt sírtam... vagy miatta. Úgy gondolom, ami akkor nem jött ki belőlem, most duplán is utat enged magának.

Fogalmam sincs mennyi idő telt, azt tudom, hogy nekem egy örökkévalóságnak tűnt, mire képes voltam felállni, megállítani remegésemet, és póker arccal bemenni a lakásomba. Ledobtam a zakómat, meglazítottam a nyakkendőt, kigomboltam a felső gombokat és neki álltam rament készíteni. A mozdulatok mind ösztönösek és gépiesek voltak, bárki levágta volna arcomra nézve, hogy lélekben nem itt járok. 

Megebédeltem, elmosogattam és a nagy semmittevésben az ablak elé álltam. Leláttam az utcára, a futkározó gyerekekre, az üvöltő szülőkre, a szerelmespárokra, az andalító csókokra és ölelésekre, a farkukat csóváló kutyákra és Jonginra, ahogy vállán két táskával, lazán zsebrevágott kézzel, lassú, komótos lépésekben közelíti meg az otthonomat. Az otthonunkat. Arcom mit sem változott, nem kaptam hátra a fejem a kinti zajokra, a bentiekre sem figyeltem oda. Fütyürésző barátom hangosan csörtetett befelé, majd, amikor megtalált a lábamhoz dobta a táskát. Lepillantottam, majd visszanéztem az ablakra és lehunytam a szemeimet. Tényleg. Őt is megbántottam. Vállaim gyengén és fáradtan ernyedtek el, kezeim ökölbe szorultak ahogy szívembe hasított a fájdalom. Felsóhajtottam, de nem akartam megszólalni.

- Na, mivan megdugtad a tetőn azt a ribancot? - kérdezte dühösen és hallottam, hogy a pálcikákkal zajong, ezek szerint a konyhában van. - Mi van szóra sem méltatsz? Nekem oly mindegy barátom - nyegle hangja alig jutott el a tudatomig. Már nem tudtam rá összpontosítani.

- Jobban viselném, ha egy másik srác miatt ejtenél Luhan. Ne pont azzal a ringyóval. Ki tudja miket hordoz magában... légy óvatos. Sőt, soha többé ne tedd belé a farkad. Jobbat érdemelsz annál a lyuknál. Öregem... szólalj már meg, elméletileg én haragszom, mégis én pofázok -  elhallgatott és egy ideig nem is szólalt meg újra. 

- Luhan, mi bajod van? - hangja sokkal közelibb volnt, innen tudtam, hogy bejött a szobámba. Homályos látásom arra engedett következtetni, hogy könnybelábadtak, így méginkább kerülni akartam a tekintetét, így továbbra is meredtem ki az ablakon. Hanyagul vállat rántottam, hogy mégis csak adjak valamiféle választ. 

- Luhan? - kérdezte bizonytalan hangon és tudtam, hogy közelebb jött. Megfeszült idegekkel vártam, de nem tettem semmit. Lehunytam a szemeim, könnyeim őedig végigfolytak arcomon. Reflexből lendítettem a karomat és töröltem le a cseppeket. 

- Mit csinált? - megkeményedő hangja kissé megijesztett így kissé oldalra fordítottam a fejem, de így még nem láthattam őt. - Mit tett veled? Mit mondott? Mivel bántott meg? - sorolta a kérdéseit. Dühödt hangja hamarosan közvetlen közelről szólt, kezeivel megfordított és amint szembe kerültem vele könnyeim újra megindultak és sóhajtozva próbáltam visszafojtani sírásomat. Lehunyt szemeimet nem akartam kinyitni, hogy még jobban feldühítsem. 

- Oh, istenem - szakadt fel egy keserves sóhaj belőle, majd magához ölelt. Szorosan tartott karjaiban, miközben tovább beszélt. - Nyugodj meg... sírj csak, nincs semmi baj, itt vagyok - hajam simogatta és picit dőlöngélni kezdett velem, mintegy ringatva. - Nem feküdtél le azzal a kurvával, igaz? - kérdezte sokkal lágyabb hangnemet megütve. Belekapaszkodtam a zakójába és gyengén megráztam a fejem, miközben próbáltam úrrá lenni feltörni készülő zokogásomon. - Hazajöttél Sehunhoz? - bólintottam, mire felsóhajtott és karjaival másképp ölelt meg. - Buta. Elutasított, igaz? - kisvártatva bólintottam, mire morgott valamit. - Luhan... felejtsd el őt. Én itt vagyok, ha? Én majd helyettesítem, mit szólsz? Ezerszer jobban bánok veled, mint ő. Ígérem, én nem ríkatlak meg, ha csak nem a gyönyörtől. Nem baj, ha nem szeretsz. Majd én szeretek helyetted is. Kérlek Lulu. Nem bírom már tovább nézni, ahogy szenvedsz és miatta gyötrődsz. Felejtsd el... engedd meg... engedd meg nekem. Kérlek Luhan - kétségbeesett hangja szívbemarkoló volt. - Szeretlek, Luhan. Teljes szívemből és boldoggá akarlak tenni - erősebben markoltam az egyenruháját és sóhajtozva hallgattam őt végig. A szívem fájdalmasan pumpálta véremet, én pedig képtelen voltam felfogni szavainak súlyát. Nem tudtam figyelembe venni, mekkora önzetlenség az, amit tesz és micsoda önsanyargatás is egyszerre. Nem szóltam semmit, képtelen voltam arra, hogy választ adjak, ködös, elborult agyam csak azt kántálta, hogy ő képes szeretni engem, én pedig semmi másra sem vágytam, csak hogy valaki óvón a karjaiba vegyen és szeressen. Babusgasson és senki és semmi ne legyen neki fontosabb a világon, nálam. Ezt akartam. Jongin pedig ezt ajánlotta. 

***

Sehun POV

Mindennél rosszabb volt látni, ahogy összetöröm. Én nem akartam bántani. Én megvédeni szerettem volna a legkisebb veszélytől is, legyen az, lelki vagy fizikai eredetű. Nem gondoltam, hogy beleesem abba, hogy a veszélyforrás én magam leszek és én fogom a legtöbb fájdalmat okozni neki. 

Szörnyű volt látni a megtörtséget, szomorűságot, csalódottságot tükröződni a szemeiben. A szívem hevesen tiltakozott ezek ellen, de nem tehettem meg. 

Miután bezártam az ajtót, nem tudtam úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Én is összetörtem egy egészen kicsit. Nekem is fájt, hogy folyton el kell őt utasítanom. Az ajtónak dőltem és megpróbáltam nem felidézni tekintetét, amint újra ott hagyom. Tudom, hogy itt van, hallom a neszezést, a szipogást a sóhajt. Tudom, hogy fáj neki. 

Kegyetlen vagy Shu... nagyon kegyetlen...

Még alig három hónapja halt meg Shu és évekig szerettem őt. Most pedig feltűnik az öccse és pár nap elegendő volt ahhoz, hogy enyhítse bátyja elvesztését és az iránta érzett szerelmemet. Bűntudatom van, amiért olyan hirtelen és gyorsan tudtam elfelejteni az érzéseimet vele kapcsolatban. Dühített, hogy először a báty aztán Bambi töltötték meg a szívemet szeretettel. Nehéz elfogadnom, hogy elfordulok Shu emlékétől. Képmutatásnak érzem. 

Mindemellett... arra tettem ígéretet, hogy megvédem. Hogy álnéven keresztül tartom benne a lelket. És arra is, hogy nem szeretek belé. És ezt megszegtem. És az elsőt is. 

Tehetetlenül toporogtam egy helyben és próbáltam nem elsírni magam.

Botrányos érzés volt olvasni a nekem írt emaileket. Tudni, hogy Sethet becsüli, tiszteli és szereti, Sehunt pedig... engem pedig félig utál, amiért eltaszítom és fájdalmat okozok neki. Borzasztó még így is tudomást szerezni arról, mit érez irántam. Arról nem is beszélve, mennyiszer akartam elmondani neki, hogy Seth is én vagyok... hogy a kedves idegen valójában Sehun. Hogy valójában kedvelem őt és vele akarok lenni, de nem tehetem. 

Nem csak azért, mert Shu megtiltotta, bár kár lenne tagadnom, hogy ez sokat nyom a latba, hanem azért, mert ha Luhan olyan értelemben is melletem van, könnyebben megtalálják azok, akik a bátyjával is végeztek. Nem engedhetem, hogy őt is elvegyék tőlem. 

- Sehun? - a nevem hallatán felkaptam a fejem és megtöröltem a szemeimet. Kris kérdőn nézett rám, majd mikor megpillantotta reményvesztett tekintetemet felsóhajtott és felsegített a földről, ahová időközben ültem le. - Mi volt ez az előbbi? Ne hidd, hogy nem láttam - csóválta a fejét és a kanapéra ültetett.

- Nem tudom - mondtam rekedt hangon. 

- Ezek az Oh testvérek nagyon tudhatnak valamit - csóválta a fejét újra, majd bíztattón vállon veregetett. - Csak nem az idősebbik tart vissza? - bólintottam, majd újra szipogni kezdtem. - Mi értelme van ennek a szenvedésnek Sehun? Miért nem engedsz magatoknak? 

- Mert nem akarom bajba keverni - suttogtam magam elé meredve.

- Ha tudnád, mennyire belekeveredett már így is... Már teljesen mindegy, ott vagy-e mellette vagy sem. 

- Hogy érted ezt? - kérdeztem és meglepve pillantottam fel rá. 

- Sehun. Te sem mondod komolyan, hogy ennyire nem raktad össze a képet. Gondolj bele, miért akarják őt. Ők megölték Shut... te megölted Shu gyilkosát... ők tudják, hogy Shunak van egy öccse... te is kinyírtad a főnök öccsét. Úgy fair, ha egyik sem él - rántott vállat és várta a reakciómat. Hátrahőkölve habogtam egy ideig. 

- Akkor pláne el kell tűnnöm a közeléből - pattantam fel.

- Hova akarsz menni? - vonta fel a szemöldökét.

- Nem tudom. El innen. Nem akarom, hogy megtalálják. 

- Már régesrég tudják hol van Sehun. Ne engedd már, hogy ebben a témában az érzelmeid vezéreljenek. Itt vagyunk, és ha kell a csapat ugrik egy szavunkra. Ezzel csak azt akartam mondani, nem muszáj kínoznotok egymást. Felőlem összejöhettek.

- Ez nem ilyen egyszerű Kris. 

- De az, csak te egy balfék vagy. Látszik, hogy fiatal vagy még - felállt, összeborzolta a hajamat, majd elstétált mellőlem.

Akármit is mondjon, én még mindig azt látom a leglogikusabbnak, ha nem engedem kísértésbe hozni magam. Ha egy kicsit legalább távol vagyok tőle. Nem akarom a kelleténél is jobban felakavarni az életét... és én.. amúgy is kibírom...

***

Luhan POV

- Luhan? - kérdezte halkan és végigsimított a hátamon. - Gondold azt, hogy én ő vagyok - megpuszilta a homlokomat és folytatta ingem kigombolását. Szó nélkül álltam vizslató tekintetét és tetteit. Erőm sem volt tiltakozni, és valójában meg sem fordult a fejemben. Ennyivel neki is tartozom és talán én is megérdemlem, hogy valaki törődjön velem. 

- Bármikor leállhatunk. Szólj, ha valami kellemetlen - motyogta halkan, tudtam, hogy zavarban van és azt is tudtam, hogy ő nem akar megállni. Automatikusan hajába simítottam, ezzel mintegy ösztönözve őt. Lecsúsztatta a fehér anyagot a vállamról, bizonytalan pillantását arcomon éreztem, így lehunyt szemeimet kinyitottam, és tényleg láttam, mennyire zavarodott. 

- Te ajánlottad fel - markoltam a vállába. - Te mondtad... hogy szeretni fogsz - mondtam halkan, mire csak bólintott, majd átölelte a derekamat és ajkait enyéimnek nyomta. 

Zárkózott, szégyenlős csókot váltottunk, ez ébresztett fel egy kicsit. Nem hagyhatom el magam ennyire. Ez a férfi itt előttem maga a tökéletesség. Akkor nekem mégis mi a bajom vele? ... Hogy ő nem Sehun. 

Újra megcsókolt, próbáltam kicsikarni magamból valami szenvdélyszerűséget, de nem jött össze. Csókunk lassú és unalmas tempójú maradt, de ő még ezt is élvezte. Nem mondhatnám, hogy én nem. Kezei nyakamon és arcomon voltak, óvatos csókjai pedig megremegtették a belsőmet. 

Emlékképek sorakoztak fel bennem, ez is olyan csók volt, ami Sehunra emlékeztetett. Ezért kezdtem élvezni. Elkövettem a legnagyobb hibát, amit csak el lehet. Elkezdtem összehasonlítani a két srácot. 

Kai odaadóan csókolt, rövid idő múlva megéreztem nyelvét ajkaimon, én pedig szabad utat engedtem neki. Forró nyelvének simítása felpezsdített valamelyest, az egész napos szexuális frusztráció egy pillanat alatt kiéleződött rajtam, és máris jobban élveztem nyelvének ténykedését. 

Kezeimet derekára és hátára simítottam, a puha anyag könnyedén gyűrődött kezeim erős szorítása alatt. Bal kezemmel előre nyúltam és meglazítottam a nyakkendőjét. 

Hevesen csókolt, egyre csak mélyítve és éreztem, mennyire izgatottá vált a viszonzásom által. Elmosolyodtam, de amint megéreztem ujjainak simítását a hasfalamon, újra beugrott Sehun arca, ami egyrészt kizökkentett, másrészt megrémített: mostantól, bárkivel is legyek, csak rá fogok tudni gondolni? 

Míg én ezen töprengtem, Kai kezei elérték a nadrágom gombját, amit gyorsan ki is bújtatott, lezipzározta a zipzárt és benyúlt az alsónadrágomba. Hideg ujjaitól kirázott a hideg, meg is ugrottam egy picit, most viszont a reggeltől eltérő módon, nem ellenkeztem és nem kértem, hogy hagyja abba. 

- Luhan... olyan gyönyörű vagy - susogta a fülembe, épp akkor, mikor az élvezettől kéjes grimaszba futott az arcom. Szemeit rajtam tartotta, miközben keze lent dolgozott rajtam. Mikor úgy éreztem itt a vég, kihúztam kezét nadrágomból és szaggatottan, szapotán szedtem a levegőt. Elvigyorodott, rövid csókot nyomott a számra, majd nyakamra tért át, miközben saját magát kezdte vetkőztetni. Rájöttem, hogy az előbb megkezdett vetkőztetésem félbe maradt. Jongin gyorsan orvosolta ezt a problémát, pár pillanat múlvamár csak egy boxerben feküdt vissza mellém az ágyba. Időközben én is lerugdostam magamról a nadrágot. 

Egymásra néztünk, nem tudom mit olvasott ki a tekintetemből, de szomorúan elmosolyodott, arcomért nyúlt és újra megcsókolt. A szokásos lassú tempójú csókot választotta, egyik kezével arcélemen simított végig, másik kezével csípőm érintette lehellet finoman, hogy alig érezzem, ezáltal váltva ki libabőrt az érintett felületen. Majd lassan körbejárta a férfiasságomat, direkt nem érintve azt. Vágyakozva emeltem meg a csípőmet, de nem vett róla tudomást. Felém kerekedett, térdét felhúzta, hogy azzal is csigázhassa érzékeimet.

Édes csókjai és sóhajai jólestek a fülemnek, mégsem tudtam teljesen átadni magam neki. Folyamatosan Sehun járt a fejemben, és ezzel együtt nagyon rossz érzés volt tudni, mit teszek a legjobb barátommal, aki őszintén szerelmes belém.

Ennek ellenére hívogatón öleltem magamhoz, nyelve végigfutott a kulcscsontomon, majd erős nyakszívásba kezdett, mire elhúztam a fejem.

- Csak egy picike nyomot... kérlek - mormogta magán kívül, rekedtes hangon, aztán hagytam neki. Fájdalmasan megszívta a bőrömet, de hagytam neki. Ujjaim tincseibe vezettem, és finoman meghúztam a szálakat, jelezvén, hogy nem kell azért szétharapni a bőrömet. Engedelmesen hajolt el a nyakamtól és tért vissza ajkaimra. Behunytam a szemem - második legnagyobb hiba, de rájöttem, hogy így jobban élvezem... azt képzelni, aminek a valósághoz abszolút semmi köze. Amint sikerült elhitetnem magammal, hogy valaki más van velem, sokkal élvezetesebben és odaadóbben csókoltam vissza. Nyelvem édes harcot vívott az övével, diadalittsan mosolyodtam el, mikor győztesként távoztam a harcmezőről, majd nyakát csókoltam végig és fordítottam a pozíciónkon. Nem akartam én alul lenni. Nem akartam én a meghódított lenni.

Kezem közé vettem a lüktető, keménnyé duzzadt tagot és egy egésen picit megszorítottam, mire rögtön kaptam egy fájdalmas sziszegést. Elmosolyodtam, majd Jongin arcába nézve kezdtem el mozgatni a kezem. Ajkai elnyíltak, fejét hátravetette, férfias nyaka és kidomborodó ádámcsutkája egészen szexi látványt nyújtottak. Az ágyneműbe mart, ahogy gyorsítottam a tempón, és ajkaimmal bejártam a mellkasát. Sarkamon ülve ficánkoltam, egészen felhevültem.

- Oh Luhan - nyögte a nevem, majd szemei kipattantak és gyorsan maga alá tepert. Csak én leszek a bekerített vad? - Tartasz.... tartasz... síkosítót? - nyögte a fülembe, amitől újra csak kirázott a hideg és megráztam a fejem. Kihúzta az éjjeliszekrényem fiókját és feltúrta a tartalmát, végül elővette a testápolómat. Férfi létemre is szeretem ápolni a bőröm, igen... - Áh, ez is megteszi.. basszus - mondta és gyorsan pattintotta fel a fedelét. - Basszus - ismételte és remegő kezéből kieesett a flakon. 

- Csss. Nyugi. Nem megyek sehova - ültem fel és szólaltam meg most először. Hangom idegenül csengett, kezem csuklója köré fontam és elmosolyodtam. Megbűvölten bámult rám, gyorsan megcsókolt, testápolós ujjai pedig bejáratomhoz igazította. Már az, hogy megérintette borzongásra késztetett és nem akarom gondolat futott át rajtam.

- Mivel ez lesz neked az első... Kemény menet lesz. Nem is biztos, hogy élvezni fogod. Sőt... de megpróbálok a lehető legfinomabban bánni veled. Ígérem. Bármikor leállhatunk, nem kell elsietni semmit sem - magyarázta halkan, kéjtól elfúló hangon. Aprót bólintottam, hogy értem, és összeszorítottam a szemeim, amikor éreztem, hogy ujja beljebb próbál nyomakodni. Fájdalmasan nyögtem fel, de azon kívül, hogy karjába martam volna, nem tettem semmit. 

- Feküdj le. Próbálj ellazulni. 

- Nagyon tapasztaltnak hangzol Kai - szólaltam meg újra, fájdalommal teli hangon.

- Oh, édesem ... sajnálom - de azért folytatta köröző, tolakodó, nyomakodó cselekedetét. - Tudod... Amerikában sok mindennek részese lesz az ember.

- Akkor nem csak megcsókoltad a srácot? 

- Nem... le is feküdtem vele - mondta, miközben a vállam csókolgatta.

- Nem bántad, hogy nem azzal tetted meg először, akit szeretsz? - elfúló hangom megállította és megütközve nézett rám. Tekintete egy pillanatra elrévedt, fájdalmasan megrándult egyik izma, ujját kihúzta belőlem, bár szerintem egy-két centi lehetett csak bennem, megkönnyebbültem nyögtem fel. Irtózatosan fájt, ugyanakkor nem értettem. 

- De. Mai napig bánom - suttogta, legördült rólam, szótlanul magára kapta az alsóját, ruháit felkapkodta és anélkül, hogy rám nézett volna folytatta. - Mára elég lesz ennyi - hangja távolinak tűnt, keze az ajtófélfán volt, nehezen szakadt el tőle, végig hátát mutatva hagyta el a szobámat, itt hagyva engem a legnagyobb bűntudattal, felismeréssel és értetlenség zavarával. 

Ez az egytlen rajzom róla és imádom. Jongon you are so amazing and i'm sorry :$