2. Kötet - 011. fejezet

Előljáróban annyit, senki ne ijedjen meg, hogy újra három szálon fog futni a történet... nem fog, ez amolyan egyszeri alkalom volt, magam sem szeretem az ezernyi szemszöges blogokat, de most szükségét éreztem, hogy bevonjam őt is.

Jó olvasást :)

Jongin POV

Úgy éreztem szétszakad a szívem. Onnantól, hogy felajánlottam életem legönzetlenebb ajánlatát, sajog a szívem. De az utolsó mondata annyira fejbe vágott, hogy nem tudtam folytatni.
Pedig, tejóég, mennyire kívánom őt. Elmondhatatlanul... mégis kénytelen voltam elmenekülni.
Annyiszor láttam már őt összetörni, nem akartam, hogy ő is viszontlássa, ahogy darabjaimra hullok.

Nehéz szívvel fordítottam neki hátat, de muszáj volt. Ő nem tud elszakadni Sehuntól. Attól a szemétláda, seggfej, baromtól.

Felnéztem a háztömbre, tekintetemmel az ablakunkat kerestem, még most is reménykedem, hogy Luhan ott áll előtte, és engem figyel. De nem. Valószínűleg a tökéletes testével fekszik az ágyon, töpreng és mardossa a bűntudat.
Jól ismerem őt, tudom, hogy lelkiismeret furdalása van miattam. Azt is tudom, hogy csak szánalomból és szeretethiányból engedte, hogy majdnem lefektessem.
Mind tudom ezeket, mégis én éreztem magam a legboldogabb embernek, hogy hozzám fordult. Ha csak egy pillanatra, akkor is. Tényleg szánalmas vagyok... de annyira szeretem. Annyira, nagyon szeretem őt.

- Szedd össze magad, Kai! Jézusom - morogva húztam össze egyenruhám és kicsit dühösen, de elindultam előre.

A lábaim maguktól vittek, és közben azon gondolkodtam, hogy mit tegyek. Hogy viselkedjek Luhannal. Úgy ahogy eddig? Legyek csak a barátja? Vegyem semmisnek a mai esetet? ... Igen... az lesz a legjobb. Mindkettőnknek. Ő amúgy sem belém szerelmes... hiábavalóak az érzelmeim, csak saját magamat bántom. Én meg a mazochista hajlamaim.

Egy kávézóban kötöttem ki, fáradt voltam és csalódott. Szomorú és dühös egy kicsit. Kértem egy nyugtató teát és sóhajtozva ültem egyhelyben. A sírás fojtogatott, de nem akartam engedni a gyengeségnek. Megszoktam már, hogy Luhan ilyen. Évek óta szeretem és sosem vette észre. Megszoktam már, hogy sohasem vett észre engem.
Akkor miért ilyen rossz érzés? Miért érzem úgy, hogy átgázolt az önbecsülésemen? Miért nem tudom félvállról venni?

- Kai? - éreztem meg egy kezet a vállamon. Megijedtem a hirtelen érintéstől és hangtól, így rögtön látogatóm felé kaptam a fejem.
- Kris? - kérdeztem vissza döbbentem, miközben néztem, ahogy szó nélkül helyet foglal velem szemben.
- Megkönnyebbülés, hogy tényleg te vagy az. Gáz lett volna, ha egy idegent szólítok le - mondta és vigyorogva megvonta a vállát.
- Mi járatban erre? - kérdeztem.
- Sehuna nincs jó passzban, így magára hagytam. És te?
- Lulu is így van... - sóhajtottam egyet, majd csendben maradtunk addig, amíg letették elém a rendelt teámat. Kris megragadva az alkalmat kávét rendelt.

Kris felbukkanása kicsit feszültté tett. Mosolyogva ült velem szemben és a kávéját kortyolgatta. Tényleg igaza volt Luhannak. Ez a pali nagyon furcsa... és ijesztő a kisugárzása. Olyan, mintha a tekintetével azt sugározná, hogy "én mindent tudok" .
Mindent tud és ő ezt mosolyogva konstatálja.
Biztosan szúrós szemekkel méregethettem, mert önfeledt mosolya eltűnt, csészéje vészjóslóan csörrent, ahogy a tányérra helyezte. Tekintetéből az jött le, hogy valami komolyat akar mondani, így bár kicsit tartottam attól, amit készült elmondani, de kíváncsian meredtem rá.

- Hé, kölyök... - szólalt meg mély hangján. Felpillantottam, és ekkor ráeszméltem. Mi már egyszer találkoztunk. Döbbenten meredtem rá, ő pedig diadalmas, beképzelt félmosolyt villantott. Nagyot dobbant a szívem. - Tudtam, hogy láttalak már korábban is. A múltkor is annyira ismerősnek tűntél.
- Igen. Valóban nem akkor találkoztunk először, de őszintén, nekem is csak most ugrott be - bármennyire is taszított a tudat, hogy beszélnem kell vele, meglepően magabiztosan csengtek szavaim.
- Szóval... mennyit tudsz? - kérdezte, mosolya újra eltűnt, szemei élesen fúródtak enyémbe. Pontosan tudtam mire gondol. Felsóhajtottam, hosszú pillantásunkat nem szakítottam meg, de végül fáradtan dörgöltem meg arcom és utána válaszoltam.
- Épp eleget. És nem akarom, hogy pont Sehun legyen mellette.
- Sehun megtudja védeni - válaszolta és hátradőlt a székben.
- Persze. Ne röhögtess. Miatta van minden. Most körülbelül mindenki miatta van veszélyben. Lehet, hogy még én is... nem hagyom, hogy Luhan mellett maradjon bármilyen értelemben is vegyük. Egyébként is... Shut is irtó jól védte - hangom mondandóm végére elcsendesett, elvesztettem erős dühömből táplált hangosságomat, mert rájöttem, nem kiabálhatok egy ilyen helyen, különben sem szabad hagynom, hogy provokáljon a szavaival, mert akkor hülyeségeket beszélek.
- Ne ítélkezz, ha megkérhetlek, kölyök. Ott voltál? Láttál mindent? Részese voltál? Nem. Egyébként is, én úgy tudom, hogy nem is tudtad, hogy meghalt - mondta hűvös, nyugodt hangnemben. Tényleg érett és felnőttes. Talán amolyan vezető típusra emlékeztet.
- Nem is tudtam - megráztam a fejem, hogy azzal is nemet intsek, miközben felsóhajtottam. - Beszéltem Chaenyollal. Ő ott volt. Ő látta. Ő részese volt - felvonta a szemöldökét, gondolom, nem hitte, hogy bárkivel is jóban vagyok a csapatból. Mivel nem mondott semmit, folytattam.
- Amikor Shu közétek vitt, már akkor tudta, hogy valami balul fog elsülni. Mindig azt akarta, hogy vigyázzak Luhanra. Legyek mellette. Amikor rákérdeztem, miért mondja ezeket, beavatott a titkaiba. Elmesélte, hogy mit csinál mindennap, mesélt a csapatról, hogy milyen ügyei voltak és vannak. Akkor találkoztunk először - szemeibe néztem, ő pedig bólintott, hogy folytassam. - Shu mindig félt attól, hogy nem megfelelő gyámja Luhannek. Hogy nem tud neki megadni mindent. Legfőképpen attól tartott, hogy egyedül marad. Azt mondta, tudja, hogyan érzek az öccse iránt. Ezt kihasználva pedig nem félt arra kérni, hogy örökre maradjak vele, legyek a támasza és legyek segítségére bármiben. Önző kérés volt, de nem haboztam megígérni neki ezeket. Végül mégis megszegtem az ígéretem, de visszajöttem. Valami hazahúzott, és helyesen tettem. Luhan sosem hívott volna fel, hogy azt mondja, szüksége van rám. Shu elmesélte, hogy sosem csinált törvénybeütközőt... vagyis semmi komolyat. És sosem akart rosszat tenni, sem a csapat. De valószínűleg nem kellett volna elfogadnia a kínaiak ajánlatát... milyen igaza volt. Végül megfizetett érte - keserűen elmosolyodtam, és felnéztem Kris tekintetébe. Merengő volt, de sütött róla az értelem és a felsőbbrendűség.
- Ezeket úgy ahogy én is tudom. De annak örülök, hogy ilyen könnyedén átlátod a helyzetet és velünk vagy.
- Sosem állt szándékomban ellenetek lenni - megforgattam a szemem és elvigyorodtam.
- Beszélt neked valaha Sehunról? - kérdezte és a hangulata érezhetően megváltozott. Megvontam a vállam.
- Egyszer, kicsit spicces állapotban állította, hogy kedves a számára. Kicsit úgy vettem le a szavaiból, mintha szeretné, de sosem mondta ki.
- Tudtam. Balfaszok társasága... - ingatta a fejét vigyorogva. - Tudod, Sehun a legfiatalabb a csapatban és Shu hozta közénk még anno. Sehun nehezen nyílt meg előttünk, és különös kapcsolata volt Shuval, mondhatni követte mindenhova, egy lépést sem tett nélküle és csak vele volt hajlandó beszélni eleinte. Később persze, kinyílt a csipája a kis gyökérnek, és a csapat lelke lett. Mindenki számára oly egyértelmű közeledését Shu nagyon barátságosan utasította el, és sosem beszéltek róla nyíltan, legalábbis előttünk nem. De Sehun sosem adta fel. És úgy látszott, mindketten élvezik azt, ami van köztük, se több, se kevesebb. Mindig olyan harmóniát sugároztak. Jók voltak együtt. Gondolom Shu védeni akarta és azért nem engedett neki. Mint most Sehun akarja védeni Luhant. De ez egy másik téma. Shutól akkor is hülyeség volt ez, meg a mostani is... arra kérni valakit, hogy ne szeressen belé valaki másba, badarság.
- Én megértem, hogy ezt kérte. És szerintem sosem volt igazán tisztában azzal, mit érez Sehun iránt.
- Sehun nagyon szerette őt.
- Tudom - bólintottam, egy kicsit csendben voltunk, majd folytattam. - Épp ezért nem akarom Luhant átengedni neki.
- Pedig, ha racionálisan gondolkodnál, pontosan ezt tennéd - kegyetlen őszintesége kicsit fejbe vágott. - Sehun megérdemli végre, hogy szeressék. És azt is, hogy ő is szerethessen.
- De nem őt! - dühös felkiáltásomra többen is felfigyeltek, így zavartan ültem vissza helyemre, kicsit elpirultan meredtem dühösen Krisre. Felidegesített, hogy erre terelte a témát, és, ráadásul védeőbeszédbe kezdett.
- De. Őt. Nem lehet arra fogni, hogy Shut látja benne. Mert nem őt látja benne, ez nyilvánvaló, Luhan alig hasonlít a bátyjára. Csupán összehozta őket a sors és az élet. Na meg Shu. Az elvesztését, tulajdonképpen együtt vészelték át. Egymás támaszai voltak. Sehunnak mai napig bűntudata van, hogy miatta kapott végzetes sérülést aznap az a barom.
- Megkérhetlek, hogy ne barmozd le? - felvontam a szemöldököm, ő pedig zavartan köszörülte meg a torkát.
- Bocs, a szokás hatalma, mindig így becéztük egymást - felsóhajtott, én pedig elnézően bólintottam.
- Mellesleg jogosan érzi magát bűnösnek. Hiszen Tényleg, miatta halt meg.
- Nem, tévedsz. Egy ilyen esetben, senki mást nem lehet hibáztatni, csak azt, aki a fegyver markolatánált volt. És határozottan nem Sehun tartotta a kezében a fegyvert. Légy ésszerű, és ne hagyd, hogy az érzelmeid befolyásoljanak. Shu azt kérte tőle, ne szeressen Luhanbe. Tudod, milyen harcot vív magával Sehun? Kézzel-lábbal hadakozik az érzelmeivel, pedig nem kellene. Nem tudjuk mennyi szabad napunk van még hátra, addig, amíg el nem jönnek, hogy bosszút álljanak Sehunon még pedig Luhanen keresztül. Ha erre a kevés időre boldogok lehetnek... és együtt lehetnek azok... miért akadályoznánk meg? Miért tagadnánk meg tőlük? Eleget szenvedtek már és fognak még legalább ennyit. Nem tudjuk mi fog történni a jövőben, viszont én és a csapat mindenáron megvédjük Luhant. Ennyivel mind tartozunk Shunak.
- Értelek. Tényleg... de próbálj te is megérteni engem. Kezdek megőrülni... Képzeld magad a helyembe. Évek óta vagyok Luhan mellett és kb. ugyanennyi ideje vagyok belé szerelmes, úgy, hogy ő nem tudja. Képes voltam lenyelni a nőügyeit és mosolyogva asszisztáltam minden barátnőjénél, míg én nyilvánvalóan oda voltam érte. Hiszen még a tulajdon bátyja is észrevette. Képes voltam várni rá és nem letámadni, semmit sem elsietni. Aztán jön Sehun, akit csak pár hónapja ismer és máris előrébb foglal helyet a szívében, mint én. Borzasztó érzés, és nem akarok lemondani róla. Pláne nem Sehun gyökérség miatt, utálom őt. Nem veheti el tőlem Luhant is!
- Megmondtam, hogy Shu halála nem az ő kezén szárad! - hangja megkeményedett, úgy látszik áttörtem a türelem-gátat. - Nézd, Kai, te nem vagy hülye gyerek. Luhan kit szeret? Téged, vagy Sehunt? Mivel tudod a választ... miért hagyod, hogy szenvedjen? Félre kell állnod. Van értelme annak, hogy mindketten szenvednek?

Nem tudtam válaszolni. Ő pedig tudta, hogy meggyőzött. A szívem ordított a fájdalomtól, és nem akart engedni, de ezúttal tudtam, hogy az eszemre kell hallgatnom, ami azt diktálta belém, amit Kris is. Nem tehetem ezt Luhannal. És magammal sem. Szemeim könnybelábadtak, lefelé pillantottam, hogy Kris ne lássa gyengeségemet, egy keserű, reszketős sóhaj szakadt fel belőlem, majd kezeim is utat találtak hajamba. Az asztalom könyököltem és nem tudtam elkerülni, hogy ne szipogjak. Érzékeltem, ahogy Kris felállt, és elment mellettem. Mielőtt teljesen magamra hagyott volna, szánakozón szorította meg a vállamat.

- Légy erős, kölyök! - mondta, megveregette a vállam és magamra hagyott.
Nem reagáltam rá semmit, hajamat erősebben szorítottam, és megpróbáltam nem teljesen összeomolni egy kávéház közepén.

***

Sehun POV

Jólesett, hogy Kris magamra hagyott. Jobb volt egyedül lenni most.
Még jócskán vízhangzott a fejemben a beszélgetésünk, és rájöttem, mennyire igaza van.
Tulajdonképpen bajban vagyunk. Már. (Nekem köszönhetően.) Már oly mindegy, ha engedek neki és magamnak. Viszont itt, nem csak erről van szó.
Én... szerelmes voltam a bátyjába. Azt hittem már soha senkit nem fogok úgy szeretni, mint őt. Amikor meglőtték - és miattam - azt hittem belehalok. Elmondhatatlanul borzasztó érzés volt. És ő utolsó erejével is öccse biztonságáért aggódott. Megesketett, hogy vigyázok rá és megvédem őt. Megesküdtem, hogy megvédem őt, vele leszek és nem szeretek belé.
Szégyellem magam, hogy megszegtem az ígéretem, és amiért hátat fordítok neki.
Bűntudatom van. Félek. Dühös vagyok... dühös, amiért újra szeretek... valaki olyat, akit nem szabadna.
Sóhajtva dőltem el a kanapén, és a díszpárnákat a fejem alá húztam.
Abban a pillanatban, hogy kezdtem volna reményvesztetten elszundítani, a telefonom hangosan jelzett, hogy üzenetem érkezett. Álmosságom abban a percben elmúlt, lendületesen felültem, de nem mentem a készülékért. Képtelen voltam rá. Ijedten meredtem az asztalon fekvő mobilra, elhúztam a lábaim, átkaroltam a térdeim és úgy próbáltam túltenni magam heves szívritmusomon. Nagyon is jól tudtam, ki írt, és nem éreztem felkészültnek magam arra, hogy elolvassam. Biztosan tele lesz fájdalommal, sírással és panasszal velem kapcsolatban. Félek... nem akarom. Shu olyan kegyetlen vagy...

Összeszorítottam fogaim, megacéloztam magam, és elnyúltam a telefonért. Csak tartottam kezemben, majd egy nagy levegővétel után feloldottam a billentyűzárat. Gyorsan nyitottam fel a borítékot, és míg vártam, hogy betöltsön, a szívem kiesni készült a mellkasomból. Elképesztően idegessé váltam. Majd, amikor megjelent a kellő oldal, szorongva kezdtem el olvasni Bambi szavait.

Feladó: Luhan
Címzett: Seth
Tárgy: I'm broked... again.

Sajnálom, hogy mindig akkor írok, amikor valami bajom van, de mióta meghalt Shu minden elromlott körülöttem. Minden megváltozott. Én is. Annyira örülök, hogy itt vagy nekem. Hogy számíthatok rád.
Tudod.. azon gondolkodtam, hogy lehet, nincs megengedve nekem a boldogság. Akárhányszor lehetőségem adódna, hogy ezt érezzem, valami maggátol benne.
Azt hiszem... szerelmes vagyok. De tényleg. Életemben először. Nem lehetünk együtt. Az indokot sajnos nem értem, de elfogadom. Most már tényleg elfogadom. A Mai volt az utolsó, hogy kimutattam mit érzek iránta és arra kértem, ne menjen el. Megígértettem magammal, hogy ez volt az utolsó. Úgy érzem kiszakított a lelkemből és szívemből egy darabot, és képtelen vagyok tovább elviselni ezt. Annyira nagy bűn azt kérni, hogy szeressen és törődjön velem.. valaki?
Nem valaki... az a baj, hogy én csak egy valakit szeretnék. Sehunt. A hülye szomszédomat.
Jongin a legjobb barátom. Jongin... aki évek óta mellettem van... ma valószínűleg miatta őt is elveszítettem. Mert ő, miután látta, mennyire összetörtem, felajánlotta a szívét, lelkét... és a testét. Én pedig megpróbáltam elfogadni. De nem tudtam megtenni vele és megbántottam. És megint ott tartunk, mint akkor, azon az esős éjszakán.. egyedül vagyok. Nincs mellettem senki. Annyira egyedül érzem magam. Sírni tudnék, annyira fáj. Annyira szeretnélek látni... talán te segíthetnél enyhíteni...

Mire a végére értem, összetörtem. Visszarogytam a kanapéra és remegve néztem a kijelzőt. Magam mellé dobtam a készüléket és kezeimbe temettem arcomat. Nem tudtam mit tegyek. Annyira sajnáltam Luhant, annyira nem akartam őt bántani, mégis kegyetlenül elbántam vele... rettegtem. Rettegtem az érzéseimtől, és sírni kezdtem az üzenetétől. Ez most már tényleg nem mehet így tovább. Tenni akartam valamit az érdekében. Felemeltem a fejem, és kezembe vettem a telefont.

Feladó: Seth
Címzett: Luhan
Tárgy: You are not alone

Nem vagy egyedül. Én itt vagyok.

A telefont gondosan visszatettem az asztalramú, majd magabiztosn felálltam és megtöröltem az arcomat. Az ajtóm felé indultam, kissé remegő térdekkel, de annál stabilabb elhatározással.

Szeretni akarom. Megakarom védeni. Ott akarok lenni vele és mellette. Nem akarom bántani már. Őt akarom...
Olyan kegyetlen vagy Shu... kegyetlen... és sajnálom, amiért megszegtem az ígéretemet. Többszörösen és most már végérvényesen is.