Amikor legközelebb felébredtem már reggel kilenc is elmúlt. Körülnéztem, és sehol sem találtam Sehunt a szobában. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, majd a telefonra nézve, rájöttem, még mindig nem érkezett válasz Sethtől. Bár... nem ugorhat rögtön, minden szavamra. Van neki más dolga is, mint állandóan velem foglalkozni.
Tudtam, hogy délig egyedül leszek a lakásban, és mivel szétrobbanni készült a hólyagom, valahogy fel kellett tápászkodnom, hogy elmehessek a wc-re. Nem nagyon gondoltam bele milyen nehéz feladatnak is vetettem alá magam. A kitakarózás ment, a felülés nehézkesen, de az is ment... a többi már olyan volt, mint valami horror. Érzésre legalább is. A bordáim környékén annyira fájt, hogy a szemeim is könnybelábadtak, nyöszörögve, térdeltem az ágy elé, az oldalam fogva kezdtem el térdeimen menni. Ez sem volt túl jó ötlet, de úgy éreztem képtelen vagyok lábra állni. A küzdelmeim végül célba értek, elértem az ajtót, ami a fürdőszobába vezet.
Mint egy haldokló, szinte fuldokoltam a levegőben, úgy éreztem, mintha újabb ütéseket mérnének a bordáimra - biztos voltam benne, hogy minimum zúzódtak a csontok. Szégyen nem szégyen, ülve kellett elvégeznem a dolgomat, ugyanis képtelen voltam álló helyzetbe tornázni magam.
Meg akartam mosakodni is, hiszen az átizzadt, lázas délutánom után, úgy éreztem visszataszító a szagom, és bele is pirultam, amikor arra gondoltam, hogy ilyen állapotban húztam magamhoz és öleltem Sehunt.
Amint bevillant az agyamban Sehun neve, rögtön hozzákapcsoltam életem legédesebb csókját is, ami hajnalban csattant el köztünk. A testem rögtön felforrósodott - és most nem a láztól. Nehéz volt eljutnom a mosdókagylóig, de amint vizet lötyköltem az arcomra, valamivel frissebbnek éreztem magam. A zuhanykabinra pillantottam, és sajnos azt szűrtem le, hogy egyedül nem fog menni... de. Mennie kell!
Mivel nem volt rajtam felső csak a gézdarabokat kellett letekernem magamról - még mindig nem értettem minek, ha nem is vérzek és nincs nyílt sebem... - csak, amikor letekertem vettem észre, hogy horzsolásaim és vágásszerű sebeim vannak, nem tudtam elképzelni, hogy rúgások és ütések, hogyan okozhatták ezeket. Ültem, úgy csúsztattam le magamról a melegítőt és az alsónadrágot. Kicsit előre hajolva elértem a csapot és megnyitottam a meleg vizet. A kabinba való "belépés" már külön fogalom volt, de valahogy, tíz perc alatt ezt is átvészeltem.
Jóleső sóhaj hagyta el ajkaim, ahogy megéreztem a langyos vizet a bőrömön. Elmosolyodtam, lehunytam a szemem, oldalamra szorítottam a karomat és nekidőltem a csempének. Jólesett. Már folyathattam magamra egy ideje a vizet, amikor feleszméltem, kinyitottam a szemem és a tusfürdőért kezdtem el nyújtózkodni. Amint megkaparintottam, bekentem a testem a csúszós, finom, férfias illatú krémmel, majd újra csak hagytam, hogy a víz lemosson rólam mindent. Olyan volt, mintha hetek óta nem érte volna víz a bőrömet, eszméletlenül lenyugtatott belülről.
Sehunon gondolkodtam, még a hozzá fűződő érzelmeimen, és száz százalékosan biztos voltam abban, hogy nem bántam meg a hajnal történteket. Sőt, folytatni szeretném. Nem leszek erőszakos, semmi ilyesmi, de szeretnék vele erről beszélni. Megleptem saját magamat is azzal kapcsolatban, milyen könnyen elfogadtam, azonosultam az érzéseimmel. Felesleges lett volna lázadozni, vagy a miérteket kutatni. Élveztem? Élveztem. Tetszett? Az nem kifejezés. Akkor miért ne próbálhatnám meg? Sosem voltam és nem is leszek az, aki megvonja magától azokat a dolgokat, ami örömet és élvezetet okoz. Nálam ez a lázadás. Az, hogy elvesztettem mindenkit magam körül, csak még inkább rádöbbentett arra, hogy ki kell élveznem az élet adta lehetőségeket. Mindent meg kell ragadnom, és addig nem szabad engednem, amíg úgy érzem szükségem van rá.
Egy dolog zavart csak, és ezt egy kicsit gerinctelenségnek éreztem saját magammal kapcsolatban. Nem kedveltem Sehunt, a legkisebb mértékben sem, egészen két-három nappal ezelőttig. Valahogy összefolynak a napok, nem emlékszem, mióta vagyok nála. Mindig is egy idegesítő, makacs, parancsolgatós, beképzelt férfinek képzeltem el - mert valójában ilyen is - de az, hogy megmentett kétszer is, és a kedves, törődő oldalát is megmutatta nekem, rögtön elindított bennem egy olyan lavinát, ami annál a piros jelzésű táblánál állt meg, melyen az áll, hogy: Tetszik nekem.
És ez kicsit dühít, hogy elég volt annyi, hogy kedves legyen hozzám és én már be is hódoltam és 360 fokos fordulatot véve megváltozzanak gondolataim róla.
De még ez sem érdekelt annyira, hogy azt mondjam, elég volt, ez mind hülyeség, majd elmúlik. Nem. Nem akarom, hogy elmúljon. Azt akarom, hogy ő is így érezzen.
- Luhan?! - kiabált Sehun, nekem pedig kipattantak a szemeim. - Luhan! - kiabálta újra, hallottam a hangján az ijedtséget. - Luhan? Hol vagy? - nyitott be a fürdőbe és, amikor megpillantott kifújta a levegőt. - Te jó ég, kölyök, ha itt vagy szólj, vagy halálra aggódom magam - szinte köpte a szavakat. Mérges volt rám. Elzártam a csapot, fáradtan sóhajtottam fel, majd realizálódott bennem, hogy anyaszült meztelen vagyok. Elpirultan fordítottam el a tekintetem, és megkértem, hogy forduljon el.
- Most meg már szégyellős is vagy? - kérdezte gúnyolódva, majd eleget téve a kérésemnek megfordult. - Az orvos perceken belül megérkezik, hogy megvizsgálhasson. A fél délelőttöm arra ment, hogy keressek egy rugalmas dokit, aki hajlandó kitolni a seggét az irodájából. Nem mondom jó nagy disznók ezek a vén köcsögök. Mind azt mondták, vigyelek be, ők nem jönnek ki. De tekintve, hogy két lépést is nehezen teszel meg.. apropó, hogy jutottál el eddig? - az, hogy sokat beszélt egyhuzamban, még nem jelentette azt, hogy visszakaptam a kedves Sehunt. Volt egy metsző él a hangjában, ami megijesztett egy kicsit. Ennyire haragszik rám? De hát ő is élvezte, nem is tagadhatja... Viszont az, hogy orvost keresett nekem, nagyon jól esett. Megmelengette a szívemet, hogy ennyire aggódik értem. A következő mondata ragadottt ki a gondolataim közül.
- Na, mi lesz, kijössz onnan, még ma? - mordult rám én pedig sietve kimásztam a kabinból sűrű nyögések közepette, természetesen. - Luhan, jól vagy? - lágyult el a hangja és két kezével hátam és derekam támasztotta, segített feltápászkodni, szemeimet összeszorítottam a hirtelen nyillaló fájdalomtól és nem válaszoltam. Grimaszoló arcomból gondolom rájött, hogy nem oké a helyzet, így rám borított egy törölközőt, felületesen átdörzsölt vele, kitámogatott az ágyhoz, leültetett és eltűnt. A törölközővel takartam el meztelenségem, teljesen zavarba hozott ezzel a meggondolatlan cselekedetével. És milyen könnyedén csinálta. Úgy látszik, ő nincs zavarban a közelemben. Nem vagyok rá hatással. Ez jobban fájt, mint a bordáim...
Nem sokkal később tiszta ruhákkal és elsősegély dobozzal tért vissza. Derékig felöltöztetett, újra ellátta a sebesüléseimet, majd rám adta a pólót is. Teljesen szótlanul tette a dolgát, majd, amikor végzett visszaparancsolt az ágyba és ő egyszerűen fogta magát és kiment a szobából. Feldühödtem, de nem tehettem semmit.
Feladó: Luhan
Címzett: Seth
Tárgy: :@
Haragszom, mert semmibe veszel. És dühös vagyok, mert úgy tűnik Sehun semmit sem érez irántam. Pedig már éppen tisztáztam magamban, hogy nem volt hülyeség, ami történt köztünk és megbeszélem mi legyen ezek után, de a viselkedése egy kicsit megrémiszt és dühít. Inkább hozzá sem szólok.
Miután elküldtem az üzenetet, nem nagyon volt mit tennem, a szobában nem volt Tv, hogy legalább azzal üssem el az időt, a gondolataim már kimerültek, szóval az agyam kongott az ürességtől, nem voltam álmos sem... unatkoztam. Nem volt a telefonomom zene, sem játék, sem semmi más, tényleg unatkoztam.
- Legalább hozz nekem egy tetves újságot! - kiabáltam ki dühösen. A paplanba csaptam az öklömmel, de utána rögtön a bordáimhoz kaptam. - Aj, nem igaz - motyogtam és szuggerálni kezdtem az ajtót, talán attól kinyílik és bejön rajta Sehun és és és... szenvedélytől elködösült tekintettel rám veti magát.
Igen, persze, nem is történhetne más, csak ez, ugyan Luhan hova gondolsz, fiacskám... Kezdek hülyeségekre gondolni.
- Csak nem unatkozik a herceg? - hallottam meg a hangját, az ajtó lassan nyílt, egy tálca volt a kezében, tele megpakolva étellel. Amint rápillantottam, összefutott a nyál a számban - eddig nem is éreztem, milyen éhes vagyok. - Rossz vendéglátó az, aki nem ad enni a vendégének, aki történetesen lábadozó agyonvert kis srác? - kérdezte, én pedig rámeredtem, majd elmosolyodtam, végül pedig halkan kuncogva vettem el tőle a tálcát.
- Hát eléggé, mit ne mondjak. Ha nem a sérüléseimbe, akkor az éhezésbe biztos belehalnék...
- De te sem mondtad, hogy éhes vagy! - erre már nem válaszoltam, mert hamarosan tele volt a szám, jobbnál jobb ételekkel.
Csendben megvárta, amíg végzek, majd kivitte a tálcát. Mivel már nem volt olyan borsos hangulatában, amikor visszajött, gondoltam megemlítem a hajnali Kiss akciómat, de a csengő közbeszólt, így csak sóhajtottam egy mélyet.
Sehun nem sokkal később visszatért egy fiatal orvossal. Valahol harmincas évei elején járhatott, még férfi szemmel is sármos volt. Sehun kedvesen cseverészett vele és mosolygott, ami az idegeimet tépte, szóval elkönyveltem magamban az orvost egy hülye, unszimpatikus tagnak - igen most már féltékeny is vagyok. Remek. Sosem volt rám jellemző.
Amint az ágyamhoz értek és az orvos szakmai szemmel vizsgálni kezdte az arcomat, mindenki elhallgatott, én pedig vártam az ítéletre, mintha valami bíróságon lennénk.
- Verekedtél? - kérdezte mély, férfias hangján. Ekkor kezdtem irigykedni. Nekem ilyenem sem volt, csak édes, fiús hangom.
- Ő volt a passzív fél. Inkább csak verték - szólalt meg Sehun, mielőtt én tehettem volna meg. Annyi az önbecsülésemnek. Szúrós pillantásokkal illettem, nagyon felidegesített, hogy ilyen szinten megalázott egy ismeretlen előtt. Még elkaptam a mosolyát, ami inkább volt gúnyos, mint kedves. Az orvos felhajtotta a takarót és vizsgálgatni kezdett.
- Mivel vert ez, bottal? - kérdezte elhűlve és a fásli helyén lévő horzsolásaimat és sebeimet szemlélte.
- Fogalmam sincs hogy szereztem ezeket - vallottam be. - Puszta ököllel és rúgásokkal ... látta el a bajom - nehezemre esett bevallani. Az orvos nem mondott semmit, csak nyomkodni kezdett, én meg sziszegtem, hogy fejezze be, majd a hasam felé közelített, kirázott a hideg az érintésétől, de nem jó értelemben. Mikor látta, hogy semmi reakció, visszacsúsztatta ujjait a bordáimhoz, erősebben megnyomta én pedig visszanyeltem a kiabálást és összerezzenve szívtam be a levegőt.
- Röntgen nélkül nem mondhatok biztosat, de több, mint valószínű, hogy itt törött bordákról van szó - mondta közömbösen. - A többi csak horzsolás, a combjánál lehetnek még kisebb zúzódások, a lila foltokból ítélve, a bordatörés viszont fájdalmas és lassan gyógyuló sérülés. Tényleg jobban teszed, ha kórházba mész.
- Megmondtam kölyök - mondta, karba tett kézzel, mindenttudó tekintettel Sehun. Azt hittem kikaparom a szemét. Mi ez a hirtelen hangulatváltozás? Nem éreztem jogosnak, hiszen semmi rosszat nem tettem. Nem sértegettem, meg semmi ilyesmi. Csak megcsókoltam, ha nem érzett semmit, akkor mit foglalkozik vele? Miért akar idegileg kilészíteni?
Az orvos percekig vizsgálgatott még, de a bordatörésen kívül nem mondott semmit. Sehun mesélt neki a lázamról, de erre az volt a válasz, hogy biztosan a sokkhatás miatt volt. Tüntetőleg az ablakon néztem kifelé - bár a függönytől nem sokat láttam - mégis jobb volt, mint a bájolgó Sehunt figyelni. Idegesített.
- Ha végzett, akkor kimenne? Szeretnék pihenni - mondam morcosan, és nem méltattam őket a figyelmemmel.
- Luhan! Moderáld magad, kölyök! - szidott Sehun. Mi ő, az anyám? Megforgattam a szemem, karba tettem a kezem és unottan néztem rá.
- Kopj le, szomszéd - mondtam, majd visszafordultam az ablak felé, hallottam Sehun mérges sziszegését, elnézést kért a dokitól és elhagyták a szobát. Amint becsukódott az ajtó, fáradtan eresztettem le vállaimat, temettem arcom kezeimbe és felsóhajtottam.
- Hát ez nehezebb, mint gondoltam.
Sehun sokáig nem jött be hozzám, néha kikiabáltam, hogy hozzon valami olvasnivalót, de nem reagált. Sethnek írtam mérgemben még egy e-mailt, de ő se nagyon akart tudomást venni rólam, így hagytam a fenébe. Amikor elhatároztam, hogy alszom és szarok a világra, rezegni kezdett a telefonom, mint egy őrült, úgy kaptam utána.
Feladó: Seth
Címzett: Luhan
Tárgy: Sorry
Ne haragudj, amiért figyelmen kívül hagytalak! Nem szándékoztalak ignorálni, szimplán nem tudtam mivel nyugtathatnálak meg. Úgy látom, kicsit viharosak az érzelmeid, és nem tudod mi tévő légy. Tőlem várod a válaszokat, de én sem vagyok isten sem valami bölcs, nem tudhatom mindenre a választ. Viszont! Minden rendben van veled. Nem kell nekem rendbeszedni téged, tökéletes vagy úgy, ahogy vagy. Ugyanúgy, mint a bátyád. Nem számít, hogy a nőket, vagy a férfiakat kedveled, esetleg mindkettőt, ő is és én is elfogadnánk/fogadunk olyannak, amilyen vagy. Sehunnal kapcsolatban... megismerném őt. Egyik e-mailedben oda vagy érte, a másikban legszívesebben megvernéd, most, akkor melyik? Lehet, hogy összezavartad a csókoddal, adj neki időt és ne idegeskedj. Ha ideges vagy, nehezebben gyógyulsz. Tényleg, orvos látott már? Miért vagy ilyen makacs? Menj kórházba!!! Lehet, hogy van valami komolyabb bajod is.
Felsóhajtottam, amint elolvastam, majd válaszoltam neki - úgy sem volt jobb dolgom. Leírtam az orvosos incidenst, meg hogy nem tudom őt kiverni a fejemből és féltékenységi rohamot kaptam. És, hogy nem akarok kórházba menni, mert így legalább vele lehetek - akkor is, ha éppenséggel be sem dugja a képét a szobába.
A délután olyan lassan telt, hogy azt hittem lassan beleőrülök.
- Sehuuuuuun! - kiáltottam újra, ő pedig, - csoda - kinyitotta az ajtót és mutatta, hogy telefonál.
- Nem mondanám, hogy jól van. Még egy ideig lábadozni fog. Eltörtek a bordái. Jelenleg járni sem nagyon tud - hosszabb csend után újra megszólalt. - Úgy tudom, nincsenek élő rokonai, így én viselem gondját. A szomszédja vagyok... amolyan család-barát - miközben beszélt a szemeimbe nézett és hangsúlyozta a szomszéd szót. Csatát vesztve hunytam le a szemeim és sóhajtottam egy mélyet. Újra bezárta az ajtót, így nem hallottam a beszélgetés további részét. A csengő hangos zaja csapta meg a füleimet, érdeklődve fordítottam fejem újra az ajtó irányába. Nem akartam vendégeket. Sehunt akartam és beszélni szerettem volna vele. Beszédfoszlányokat hallottam, de nem figyeltem annyira, hogy meg is értsem miről van szó. Az ajtóm hirtelen kitárult, és belépett rajta egy szőke srác.
A megdöbbentségtől egy hang sem jött ki a torkomon, de a srác aggodalommal a tekintetében, sietve közeledett, majd a karjaiba zárt, amikor leült mellém.
- Hé, ki tette ezt veled?
- Hogy kerülsz te ide? - finoman eltoltam magamtól, mert nyomta az oldalamat.
- Visszaköltöztem - vont vállat. - Ah, tényleg, ha nem gond lepakoltam nálad... még nem szereztem lakást magamnak.
- Beköltöztél hozzám az engedélyem nélkül?
- Te adtál nekem lakáskulcsot - újra vállat vont.
- Jongin, nem! Nem fogok veled együtt élni! Szó sem lehet róla! - ráztam a fejem, majd megjelent Sehun az ajtóban.
- Luhan, ne már! Nincs hova mennem, csak amíg keresek valamit.
- Menj a rokonaidhoz - duzzogtam.
- Végső esetben, jó. Adj két hetet.
- Hülye vagy? - néztem rá, nagy szemekkel. - Végül is mindegy, én úgy is itt vagyok. A suliba is vissza jössz?
- Azt már elintéztem padtárs - kacsintott rám, én pedig felsóhajtottam. - Megölöd az életem Jongin. Miért jöttél vissza?
- Amerika szar - vont vállat.
- Hülye vagy - mondtam lenézően.
- Ha jól értelmeztem, valaki beköltözik a lakásodba, igaz? Ő fog - kapcsolódott be Sehun is a társalgásba, és amint rápillantottam, tudtam, mit akar mondani.
- Nem megyek innen sehová! - jelentettem ki, ő pedig meglepődött, hogy kitaláltam a gondolatait.
- Ha már van melletted valaki, én minek kellek? Vigyen haza és ápoljon ő. Én csak a szomszédod vagyok, nem a rokonod, nem a családod, nem a barátod. Csak a szomszédod.
- Egy seggfej vagy - suttogtam és a takaróba markoltam. Nagyon rosszul estek a szavai, és ezt ő is tudta. - Jongin menj pakolj ki, este gyere vissza értem - mondtam neki, ő pedig biccentett, felállt és elhagyta a lakást. Ránéztem Sehunra, éppen kifordulni készült a szobából. - Állj. Lépést se tovább - hallgatott rám. - Ülj ide - mutattam az ágy melletti fotelra. Követte az utasításaimat. - Egy barom vagy - kezdtem, ő pedig fel akart állni. - Azért teszed ezt, azért vagy egész nap ilyen senkiházi paraszt, mert csókolóztunk? - kérdeztem, ő pedig megdermedt egy pillanatra. Lendületből hátrafordult és dühösen meredt a szemeimbe. - Én nem bántam meg - folytattam, nem ijedtem meg a tekintetétől. - Nézd Sehun, bevallom, még sosem csináltam ilyet, és új is az érzés, de kedvellek és kellesz nekem - mondtam higgadtan, ő pedig felegyenesedett és hátrált egy pár lépést.
- Nekem viszont te, nem kellesz. A hajnali eset, csak egyszeri volt és felejtsd el. Kisfiú vagy te még.
- Azt hiszed olyan sokkal vagy idősebb nálam? Elég sok mindent megéltem már és senki sem mondhatja azt rám, hogy éretlen vagy kisfiú vagyok. Nem hiszem, hogy azért utasítasz el, mert fiatalabb vagyok nálad. Ha nem kellenék neked, nem akartál volna tovább menni akkor. Jézusom, én is éreztem, nem csak te. Én is akartam. Ezen nincs mit szégyelni. Engem nem érdekel, mit mondanak mások.
- Fogd már be, könyörgöm. Helyes vagy és néha aranyos, bevallom, hogy elcsábultam egy pillanatra, de ennyi, felejtsd el. Ne kombinálj. Szeretek dugni, mindegy ki az illető, nem szoktam egykönnyen szerelembe esni. Elmegyek. Mire visszajövök menj el. És menj el a kórházba.
- Dugd fel magadnak a tanácsaidat - mondtam még utoljára, és végignéztem, ahogy kisétál az ajtón. Hiába éreztem dühöt, egyben csalódott is voltam. Végre, valaki, akiről tényleg úgy gondolkodtam, hogy akarom őt, erre tessék, pofára esés. Mégsem olyan jó fej, mint gondoltam. Amint hallottam a bejári ajtó csapódását, felsóhajtottam és vissadőltem a párnára.
Feladó: Luhan
Címzett: Seth
Tárgy: My heart is broken...
Mielőtt elkezdhettem volna reménykedni, összetörte a szívemet, azt hiszem.
A telefonon megnéztem az időt, már este hat volt, így megcsörgettem a lakásom telefonját, és megmondtam Jonginnak, hogy amint végzett, jöjjön át értam. Azt mondta tíz perc és jön. Valójában örültem, hogy itt van. Hiányzott egy kicsit a baráti támasz. Talán ezért kedveltem meg olyan hirtelen ezt a seggfejet... mert nem volt körülöttem neki, aki kedves lett volna velem. És eldöntöttem, hogy sürgősen kell egy barátnő is... talán, ha szerzek egyet, elfelejtem a szomszédomat és nem lesz, majd, aki nyomja a lelkem és szívem ilyen fájón.
A válasz pár perc múlva meg is érkezett, egyetlen szóval, ami többet mondott és jelentett nekem, mintha írt volna egy kisregényt.
Sajnálom.
Talán, ha Sehun is mondta volna ezt, azon a lágy, kedves hangján, nem fájt volna ennyire. De, mivel ilyen hűvös idiótát játszik csak még rosszabbul esik.
A percek teltek, én pedig egyre fáradtabb és csalódottabb lettem. Amikor megjlent Jongin az ajtómban, küldtem felé egy halvány mosolyt, nem kérdezett semmit, csak gyengéden megveregette a vállamat, szinte a a hátára húzott, és segített átmenni a szomszédos lakásba. Amint a szomszédom bejárati ajtaja bezárult mögöttem, lehunytam a szemeimet és próbáltam úgy gondolni az elmúlt pár napra, mint életem szép emlékei, és nem úgy, mint egy újabb pofon az élettől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése