2.Kötet - 014. fejezet

„Mert én... mindennél jobban szeretném... ha együtt lennénk. Ha majd te is tudod... tudod hol találsz.”
„Kérlek várj rám...”
„Ugye nincs jogom azt kérni, hogy ne engedj Jonginnak?”

Zaklatottan ébredtem. Felültem és magam elé meredve idéződött fel bennem az előző gondolatsorozat. Már megint Sehun. Szépet szerettem volna álmodni, ehelyett Ő jelent meg álmaimban és nem hagyott nyugodni. Hangosan szedtem a levegőt és magam mellé néztem. Jongin nyugodtan szuszogott, összekuporodva, hogy ne essen le a kanapéról.
Elmosolyodtam gyermeki arcán, felkeltem mellőle, ő szinte rögtön helyezkedni kezdett, ahogy megérezte a helyet maga mellett.
Nem tudom meddig alhattam, de ahogy felkeltem mellőle férfiasságom lüktetni kezdett a kielégülés utóhatásait jelezvén. Bágyadt vigyor ült ki arcomra, ahogy visszagondoltam az órákkal ezelőtti eseményekre.

Hálás voltam és elégedett, még talán egy kicsit boldog is. Talán boldog lehetek mellette. Senki sem tudhatja előre, de örültem annak, hogy egy kicsit el tudok szakadni Sehun gondolatától. Bár, ha nappal és éberen nincs is eszemben, sunyin, alattomosan és váratlanul fog megjelenni az álmaimban, ahogyan most is.

Sóhajtottam egyet, feltúrtam hajamat és egy vékony takarót borítottam Kaira. Édesen nyammogott és magára húzta az anyagot.

Gyomrom panaszosan kordult egyet, így a konyhába mentem, hogy legalább valami szendvics féleség legyen bennem. Amint beértem, láttam, hogy a gáztűzhelyen lévő lábasban van még bőven az ételből, amit Jongin csinált, mosolyogva gondoltam arra, hogy nem csak magának főzött, hanem rám is. 

Hirtelen beugrott Seth is, hogy már napok óta nem írtam neki. Biztosan aggódik... rögtön tudtam, hogy amint befejezem az evést írok neki. Talán Kris ismeri.... Kris olyan valakinek tűnt, aki sok mindenkit ismer. Főleg, ha az a valaki a bátyám legjobb barátai közé tartozott. Talán el tud mondani nekem valamit róla... nem, nem akarok találkozni vele. Valahogy helyénvalónak éreztem, hogy csak emailezünk. Nem tudom miért, de így éreztem.

Jelenleg három férfi van az életemben és egy nő sem.

Rettentő furcsa, ha hónapokkal ezelőtti énemmel hasonlítom össze. Pár hónapja több barátnőm is volt, akár egyszerre, most pedig szinte taszítanak a női egyedek. Remek példa erre a múltkori incidens. Ki voltam éhezve, mégsem tudtam megdugni azt a nyomorult nőt. Jó, nem nyomorult, valójában okos és kedves, csak van egy másik oldala is, aki imádja a férfiakat, különösképpen engem.

Sóhajtozva falatozgattam, szinte nem is figyelve arra, mit eszek és milyen íze van. Így belegondolva Jongin ügyes szakács, egészen finom, sőt, az, amit főzött. És jól is esett, nem is éreztem, valójában mennyire éhes vagyok. 

***

Sehun POV

Mióta hazajöttem tengek-lengek a lakásban. Nem szoktam ennyire tehetetlen lenni, de most annak éreztem magam. Nem tudtam, mit tehetnék. Eltaszítottam magamtól és nem tudja, mit tegyen.

Ha enged Jonginnak egy világ törik össze bennem. Félek. Határozottan félek attól, hogyan fog dönteni.

Órákkal ezelőtt még nyugodt voltam és valamilyen szinten elégedett is, de most már leküzdöttem ezen érzéseimet és kezdtem pánikba esni. Ó te jó ég, mit tesz velem ez a kissrác? 

Mielőtt még beleeshettem volna legmélyebb depressziómba, kivágódott a bejárati ajtó és Kris lépett be.

- Csá - köszönt és a konyhában, a hűtőből elővett egy üveg vizet.
- Szevasz - intettem neki a kanapéról.
- Mi van? Nagyon kétségbeesett tekinteted van - kérdezte félvállról, mert gondolom tudja, mi bánt.
- Rájöttem, hogy szeretem.
- Na. Micsoda új felfedezés, ezt neki is elmondtad? - mellém ült és sóhajtva támaszkodott térdére.
- Fogjuk rá. De úgy néz ki... ő már nem akar engem.
- Ezt, hogy érted? Beszéltem Jonginnal... azt mondta, elengedi.
- Felesleges, ha Luhan nem engedi el őt - vállat vontam és megdörzsöltem az arcom. - Annyira megbonyolítottam.
- Azért, mert hülye vagy.
- Köszönöm, én is tudom - lesújtó pillantásomra csak elvigyorodott.
- Beszéltem a srácokkal - témaváltása felkeltette az érdeklődésemet.
- És? Mikor jönnek?
- A héten összegyűlünk. El akarnak menni a sírhoz is - bólintottam, ő pedig folytatta. - Luhant előbb-utóbb be kell avatni.
- Tudom. De Sethet hagyjuk ki a sztoriból.
- Rendben. Jongin tudja... - mellesleg hangneme is meglepett, de a mondandója még inkább. Kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Mivan?
- Tud mindenről. Shu beavatta... rólad is tud. Mármint, Sethről nem, csak, hogy miért halt meg Shu. Chaenyol elmondta neki.
- Óóóh, az a lepcses szája! Megölöm! - dühöm nem volt alaptalan, mert általában ezeket tudják, hogy nem kotyogjuk ki mindenkinek.
- Ne haragudj rá. Kai Shu bizalmasa volt... nem is értem, miért nem emlékszel rá. Nem sokkal az eset előtt elhozta közénk.
- Úristen, tényleg - suttogtam magam elé ledöbbenten.
- Chaenyol, Baekhyun, Jongdae és Lay holnap jönnek, a szokott helyükre mennek - megint témát váltott, én pedig bólintottam egyet.
- Régen láttam őket. Hiányoznak. Te is hiányoztál.
- Bocs, hogy magadra hagytunk...
- Mindenkinek megvan a maga baja, dolga - vállat rántottam és gyengén mosolyogtam rá. Megveregette a vállamat és kicsit meg is masszírozta.
- Görcsös vagy.
- Mert feszült vagyok... aggódom Luhanért, meg aggódom magamért meg értetek. Bűntudatom van, hogy miattam történt minden.
- Ne ostorozd magad, már mondtam neked. Elég, ha csak Luhanért aggódsz.

Amint ezt kijelentette érkezett egy üzenetem a Shutól kapott telefonra. Felkaptam a fejem, és ránéztem Krisre. Vállat vont és fejével a telefon felé bökött. Vettem egy mély lélegzetet - rossz előérzetem volt - és elmentem a telefonért. Egy ideig tétováztam, majd feloldattam és megnyitottam az üzenetet. 

Feladó: Luhan
Címzett: Seth
Tárgy: Decision

Kicsit bűntudatom van, amiért nem írtam, és talán most aggódsz is értem, de nem kell. Végre megnyugodhatsz. Tudod... nagyon sokat töprengtem, hogy mit kellene tennem. Emlékszel, aggódtam, hogy Sehun miatt Jonginnal megszakad a kapcsolatom?! Úgy néz ki, alábecsültem a legjobb barátomat, mert nem így tett. Továbbra is támaszt nyújt, akármilyen szemét módon is bántam el vele. És...
Sehun járt itt. Elnézést kért és azt mondta, velem akar lenni. És én is vele. Tudom, hogy előbb vagy utóbb, úgyis vele leszek. De most ... most nem tehetem ezt meg. Jongin és magam miatt sem.
Jongin sokat szenvedett miattam, így megérdemli, hogy esélyt adjak kettőnknek. Bármennyire is fogok fájdalmat okozni mindhármunknak, bánni fogom, ha nem engedek Kainak. Vonzódom hozzá és boldoggá tud tenni. Kicsit boldog akarok lenni. Sehun pedig... Sehun pedig érdemel egy kis szenvedést. Haragszom rá és sértett is vagyok.
Napokkal ezelőtt még váltig állította, hogy nem lehetünk együtt a saját érdekemben, most pedig már lehet. Örülök neki, szárnyal a lelkem, de nem lehet... remélem, ő is megérti majd... Most. Most úgy érzem, Kai mellett boldogabb lehetek.

Legalább egy kis időre.

Nem tudtam, hogy lehetne erre helyesen reagálni. Már az első mondatoknál éreztem, hogy a szívem fájdalmasan szúr, a tenyerem izzad, nehezen veszek levegőt. És ahogy az üzenet végére értem, a fejem valósággal hasogatott, a torkom kiszáradt és minden erő kiszállt belőlem. Sosem volt még ilyen rossz az elutasítás. A bátyja egy milliószor utasított el, mégsem fájt soha ennyire. És a legrosszabb az egészben az volt, hogy sajnos, megértettem. És meg is éreztem előre. Nem tudok ellene tenni. De nem fogom feladni, ez biztos.
Sóhajtottam, tenyerembe temettem az arcom, majd Kris elvette a telefont és elolvasta az üzenetet.

- Hétfőn kiverjem belőle? - kérdése hallatára felnevettem és ránéztem.
- Már miért vernéd ki belőle? Én csesztem el, én érdemlek verést, nem ő. De valójában jobb is így. Tényleg jobb neki nélkülem.
- Már nem tudok rajtad kiigazodni, ember - felsóhajtott és gyenge pofont suhintott arcomra és betámolygott a szobájába. Én is felsóhajtottam, végigsimítottam az "ütés" helyén, és válaszon kezdtem gondolkodni.

*** 

Luhan POV

Megkönnyebbültem, hogy kiírtam magamból, azt amit eldöntöttem. Visszamentem Jonginhoz, leguggoltam elé és mosolyogva kezdtem cirógatni baba arcát. Arcának rezdülései vigyorra késztettek, addig folytattam, míg egyik szemét fel nem nyitotta. Ellökte a kezemet és panaszosan hátat fordított nekem. Halkan felnevettem és nyakához bújtam. Gyorsan megfordult és átkarolt, hogy rendesen ölelhessen. Gügyögött és érthetetlen nyelven motyogott a fülembe, úgy érzem ezzel a tetszését akarta kifejezni. Hangosan felnevettem, megveregettem a hátát és magammal húzva felültettem, én pedig felálltam.

- Mi lenne, ha elmennénk valahova? - vetettem fel az ötletet.
- Luhan - sóhajtott fel.
- Na, mielőtt elutasítanál, csomó indokom van. 1. Mióta Shu meghalt nem voltam sehol sem kikapcsolódni. 2. Bánkódom kicsit Sehun miatt 3. Kris miatt sajog mindenem és kell egy kis mozgás levezetésként 4. Szeretnék veled randizni - nem figyelt rám, lefele nézett és bólogatott, miközben elzsibbadt karját ütögette és ásítozott. Az utolsó indokomat meghallva felkapta a fejét, rám nézett, hogy komolyan gondolom-e, megköszörülte a torkát, lassan felállt és az előszobába ment, hogy felhúzza a cipőjét. Majd utánam kiabált.

- Na mi van, nem jössz? Mivel te hívtál randira, elvárom, hogy te fizess mindent! - és már csapódott is az ajtó. Hangosan felnevettem és magamhoz véve a tárcám és a telefonom, fejcsóválva indultam barátom után.
- Gyökér - mondtam még, miközben felvettem a cipőm és kulcsra zártam az ajtót. Mire leértem, már lent várt a ház előtt a falnak dőlt és egyik lábával is azt támasztotta. Amikor meglátott vigyorogva ellökte magát a faltól, átkarolta a vállamat és így indultunk el egyenesen előre.

Furcsa volt olyan dolgokat csinálni egy sráccal, mint amit alapesetben lányokkal szoktam. Akaratlanul is átvettem az irányítást a nap felett, Kai csak követett és engedelmeskedett mosolyogva. Sétáltunk, fagyiztunk, moziztunk és ettünk, majd újra sétáltunk. Valójában nagyon élveztem, felszabadult voltam és Kai is.

Nem tartottam attól, hogy bárki megláthat bennünket a suliból, mert nem is érdekelt volna, meg nem is viselkedtünk egy párkét, inkább, mint két jó barát. És ez annyira jól esett, rég voltam ilyen nyugodt, mint ezen a napon.

De természetesen, hogy semmi se legyen tökéletes estefelé, amikor céltalanul sétálgattunk, Taoba botlottunk. Szépen, messziről, ívesen akartam kikerülni, de nem hagyta. Egyértelműen kötözködni volt kedve.

- Na mi van srácok, randizgatunk, randizgatunk? - gúnyos hangjára felvontam a szemöldököm és felé fordultam.
- Mert, mi közöd van hozzá?
- Luhan - súgta Jongin és karomat megfogva figyelmeztetett.
- Nem tanultál a múltkori esetből, Luhan? Kérsz még? - emelete fel az öklét. A lány mellette megszeppenten állt, le sem vette rólam a tekintetét.
- Tao... Zitao menjünk, kérlek - reszkető hangja a lánynak, abszolút nem érdekelte ezt az ördögfajzatot.
- Addig tűnnék el a helyedben, amíg nem maradok meg a lány emlékezetében erőteljesen. Ő lesz majd a harmadik, aki miattam ejt pofára? - fogalmam sincs honnan szedtem a bátorságot, de a szájaskodás mindig ment. Annak ellenére, hogy a múltkor majdnem megölt, nem tudtam megállni a csípős megjegyzéseket.
- Luhan! - sziszegte Kai és jobban szorította karomat, de ügyet sem vetettem rá.
- Te kis köcsög - lódult meg felém Tao, de a lány visszarántotta egy gyenge sikkantás kíséretében.
 - Zitao, ne hagyd magad provokálni!
- Pofa be! - rivallt rá a lányra.
- Ilyen magaviselettel, nem fogod sokáig megtartani magad mellett Tao! - ingattam a fejem halkan nevetgélve.
- Mi a..? Honnan ez a nagy bátorság te szánalmas kis...? - egyik mondatát sem fejezte be, látszott rajta, hogy már nem sokáig bírja türtőztetni magát.
- Figyelj, te kötöttél belénk, mit vártál, majd mosolyogva integetek? És tényleg fogadd meg a tanácsom... aranyos lány, de nem akarok tőle is szerelmes levelet kapni. Tartsd meg magadnak. Ó, és mondd meg az előző barátnőidnek is, hogy használt áru nem érdekel, főként, ha te voltál az előző birtokló - vállat vontam, Kai újra meghúzta a karomat.
- Na jólvan, kitépem a nyelved te kis buzi - prüszkölte maga elé és újra nekem lendült. Nyugodtan álltam előtte és úgy gondoltam, majd kitérek, de nem volt rá szükség. Jongin előttem termett és lefogta Tao felém irányuló öklét. Tao meglepetten és dühösen morgott egyet, majd leengedte a kezét. Kai is így tett, de amikor a másik váratlanul lendítette jobbját, Kai behúzott neki egyet. Erősen és röviden, Tao megtántorodott és meghökkenve kapkodta a levegőt.
- Ki a fasz vagy te? Minek véded ennyire? Mit képzelsz magadról? - kiáltotta a szavakat, én egy lépést hátráltam, hogy teret adjak barátomnak, aki támadó pozíciót felvéve félmosollyal az arcán hívogatta ujjaival a szőke srácot. Dühösen dünnyögött valamit, mire karját emelve indult meg Kai felé. Táncos barátom úgy tért ki ütései elől, mint a lágy szellő, Tao egyre dühösebb lett és egyre több ütést kapott, a gyomrába, oldalába, néha az arcába is.
- Jongin elég lesz - kiáltottam neki, totál higgadtan zsebrevágott kezekkel. - Késő van, menjünk haza.
- Tönkretetted a szép estémet, te szemét - morogta Jongin. A reszkető lányra néztem, aki némán sírt és kapkodta a fejét, tisztán látszott rajta mennyire fél. Megszántam, így odamentem hozzá, de hátrálni kezdett. Kinyújtottam a karom és lágyan mosolyogtam rá, kezét enyémbe helyezte és közelebb vontam magamhoz.
- Ne félj. Tao ennyitől nem fog meghalni, és Jongin sem akarja megölni. Hónapokkal ezelőtt ez a srác rendesen helyben hagyott, majdnem nem keltem fel a földről többé, és most ezt bosszulja meg. Sajnálom, amiért nem avatkozhatok közbe, de úgy érzem megérdemli. Sok gyengét bántott már, ideje, hogy valaki móresre tanítsa.
- De.... de... az e-erőszak, ne-nem old meg semmit - nyöszörögte és egy újabb ütés és nyögés alkalmával a vállamba rejtette arcát és felzokogott. - Én szeretem őt, nem akarom, hogy bántsák - súgta a szavakat, én pedig ledermedtem.
- Sajnálom, kedvesem - megsimogattam a hátát. - Mindjárt rendet teszek. Mondd meg Taonak, hogy sajnálom és messziről kerüljön el. Most megmentem az életét.. mellesleg... jelenleg a másik csapatban játszom, ezt csak azért mondom, hogy megnyugodhasson, nem veszlek el tőle. De ha hétfőre ettől fog zengeni a suli, ráküldöm Jongint! - megsimogattam a karját és letöröltem a könnyeit a megdöbbent arcú lánynak, rámosolyogtam, majd a verekedő páros felé néztem.

Ahhoz képest mennyit kapott Tao - velem ellentétben - nem hagyta el magát és próbálkozott, néha besikerült egy-egy pofonszerűség, de nem sok. Amikor földre került és Jongin felé térdelt elkiáltottam magam.

- Yah! Elég legyen seggfejek! - odaértem hozzájuk és felrángattam Kait. - Köszönöm, drága vagy, hogy a becsületem véded és bosszút állsz, de elég volt.
- Gyáva vagy és szánalmas, amiért másnak kell verekednie helyetted - nyöszörögte Tao a földön fekve. Miután megbizonyosodtam arról, hogy Kai nem fog újra nekitámadni, elengedtem őt és leguggoltam a sráchoz.
- Tudom. Én ilyen vagyok. És van mellettem valaki, aki megvéd, ha kell. Úgy hogy kerülj el, vagy vele találkozol újra. Erős ökle van, igaz? Mellesleg az a lány ott reszket a félelemtől és szeret téged. Ahelyett, hogy másokat bántalmazol, mert unatkozol, becsüld őt meg. Rövid az élet seggfej - felálltam, magammal húztam őt is, átdobtam a karját a vállamon, majd leültettem a ház falához, és a lányhoz fordultam.
- Nem hiszem, hogy mentő szükséges, felületesnek tűnnek a sebei, hagyd, hogy magához térjen és vidd haza. Ápolgasd és rendbe fog jönni. Remélem, négyünk között marad a ma este. Sziasztok! - intettem egyet, felnyaláboltam a még mindig fújtató Jongint és hazamentünk. Egyetlen szót sem ejtettünk, csendben mentünk fel a lakásig.

Valójában, ha az a lány nem említi, hogy szereti, nem lett volna olyan sürgős, szétválasztanom őket. Akartam, hogy legalább annyira sérüljön, mint én. De, ahogy az a lány kiejtette a száján, hogy nem akarja látni, ahogy bántják, akaratlanul Sehun arca jelent meg előttem. Én sem szívesen nézném, ahogy péppé verik. És bármilyen hülye is legyen Tao, tényleg nem old meg semmit, ha visszakapja az ütések számát...
Felsóhajtottam, majd Kai ölelését megérezve, visszatértem a valóságba és gyengéden simítottam végig izzadt haján. Talán véres is egy kicsit, a halántékán volt egy keskeny csík alvadt vér. 

- Buta... kimerültél, igaz?
- De jól esett - motyogta, miközben a nyílásba szenvedtem bele a kulcsot.
- Elhiszem. Bosszúszomjas voltál mindig is. Bent ellátom a sebeidet.
- Jól vagyok.
- Nem állítottam másat - mondtam mosolyogva, majd cipőinket lerugdalva a fürdő felé vettük az irányt. Leültettem a kád peremére és elővettem az elsősegély dobozt.
- Aigoo, kicsit elcsúfította az arcodat - simítottam végig a szemöldökén és a száján. Felszisszent, de más hangot nem adott ki. Először vízzel majd fertőtlenítővel tisztítottam meg arcán a sebeket, végül egy ragtapasz a szemöldökére, és kész. A szájára felesleges, a szeme alatti duzzanat, majd lelohad reggelre. A halántéka, bár végzett, egy kis horzsoláson kívül nem volt ott semmi, biztosan Tao gyűrűi okozták, mindig tele volt az összes ujja gyűrűkkel. 

Jongin szó nélkül tűrte ezeket, míg én kisebb mesét mondtam el neki arról, hogy hálás vagyok, de többet ne csináljon ilyet, meg a Krissel való jövőbeli edzésekről regéltem. Amikor végeztem, eltettem a dobozt visszafordultam felé, lassan felállt és újra megölelt. Elsuttogott egy köszönömöt, a nyakamba csókolt és kisétált a fürdőből. Sóhajtva mentem utána, de ő már a szobájában volt. Ingatva a fejem zárkóztam vissza a fürdőbe, hogy letusolhassak.

Kissé nedvesen, derekamon törölközővel, felfrissülve jöttem ki a fürdőből, egy kanapén ülő Jonginba ütköztem, aki a telefonomat nézegette. Azt, amit Shutól kaptam. A szívem hevesebb tempóra kapcsolt, megálltam és néztem, ahogy olvas.
Percekkel később felállt, sóhajtott, az arca tele volt bánattal, de ő mégis rám mosolygott.

Miért mosolyogsz? Miért nem akadsz ki? Miért viselsz el?
Lezárta a telefont, majd egy pillanatra lehunyta a szemeit és felállt ültéből. Mielőtt újra rám nézett volna megköszörülte a torkát, majd felém fordult.
- Ne haragudj, nem szoktam turkálni mások cuccában, de hangos volt, és nem ismerem Sethet és szóval, elolvastam amit írt... meg a többit is... örülök... hogy van, akinek kiöntheted a lelked - darálta el, elém jött a kezembe nyomta a telefont, csókot nyomott az ajkaimra és a fürdőbe sietett. Ledermedve álltam egy pár pillanatig, elöntött a bűntudat, majd megnyitottam a legutóbbi üzenetet, amit nézett.

Azt hiszem... szerelmes vagyok. De tényleg. Életemben először.
Úgy érzem kiszakított a lelkemből és szívemből egy darabot, és képtelen vagyok tovább elviselni ezt. Annyira nagy bűn azt kérni, hogy szeressen és törődjön velem.. valaki?
Nem valaki... az a baj, hogy én csak egy valakit szeretnék. Sehunt.
Jongin a legjobb barátom. Én pedig megpróbáltam elfogadni. De nem tudtam megtenni vele és megbántottam. És megint ott tartunk, mint akkor, azon az esős éjszakán.. egyedül vagyok.

Ezek ragadták meg a figyelmem, és ismerős szavaim bűntudatot keltettek bennem. Mit érezhetett akkor, amikor ezeket olvasta? Miért kell nekem mindig bántanom őt?
Kétségbeesetten dobtam el a telefont a kanapéra és körülnéztem a szobában. Mit csináljak? Hogy magyarázzam ezt meg? Lihegve kapkodtam a levegőt, és éreztem, hogy elvesztem magam felett a kontrollt. Nem akarom bántani őt... mégis, mindig azt teszem.

Őrült módjára fordultam sarkon és feltéptem a fürdőajtót. Jongin ott ült a kád peremén kezébe temetett arccal, a zuhanyzó csapja meg volt engedve, csobogott a víz, ő pedig megtörten ült a kád szélén. 

Utálom magam.
Letérdeltem elé és elkaptam kezeit. Szemei könnyesek voltak, megilletődve nézett rám. Elkapta a tekintetét, de én álla alá nyúlva kényszerítettem, hogy szemeimbe nézzen. Elmosolyodott.

Egy újabb hamis mosoly.

A szívem szúrt, a tüdőm szintén, a szemeim csíptek a könnyektől, amikkel megteltek. Megráztam a fejem és magamhoz rántottam. A lendülettől lerogyott mellém és hagyta, hogy magamhoz szorítsam.

- Veled akarok lenni - suttogtam és ingjébe martam. Megrázta a fejét, de gyengén visszaölelt. - Veled akarok lenni - ismételtem. Kezem közé fogtam arcát és úgy néztem rá. - Hallasz? Nem mással, veled. Veled, Jongin.
- Meddig? - nyögte halkan. - Elolvastam mindent. Meddig, Luhan? - kezeimet lefejtette arcáról. - Meddig tudom őt helyettesíteni? Mi értelme van ennek? - mutatott magára és rám.
- Ne csináld ezt. Veled akarok lenni. Boldog akarok lenni. El akarom felejteni - hadartam kétségbeesetten. - Csak veled - motyogtam végül, és elcsendesedve néztem a padlót. Kezeim lehullottak ingjéről. Szaggatottan szedtem a levegőt. Úgy éreztem, itt a vége. Egy egész napig sem tartott.
- Akkor ne használj ki - szólalt meg halkan. Felkaptam a fejem, mire folytatta. - Csak én. Had legyek, csak én, aki kitölti a gondolataidat. Ne dobj el érte - most ő vette kezei közé arcomat. Rémült tekintetemen elmosolyodott. - Látod? Nem tudod megígérni. Arra születtél, hogy férfiszíveket törj össze. Hogy az én szívemet törd össze - mondtam fejcsóválva, keserű mosollyal az arcán, majd közelhajolt és megcsókolt.

Tisztán csengett a fejemben utolsó mondata, könnyeim között csókoltam vissza, mert nem akartam, hogy véget érjen az, ami alig kezdődött el... Kell nekem... szükségem van rá... és nem tudom megmondani, meddig fogok így érezni Jongin.