2. Kötet - 016. fejezet

Annak ellenére mennyire fáradt voltam, jól éreztem magam. Nyugodt voltam és vééégre kiegyensúlyozott. Nem nyomta a lelkemet a bánat súlya, és ez nagyon megkönnyebbült érzéssel töltött el.

Pár hónap alatt sikerült teljesen felfordulnia az életemnek, de azt hiszem mára már elfogadtam mindent. Kényszerből, de el.
Meghalt életem legfontosabb személye. Őt elveszítettem és kaptam helyette egy másik személyt, akit bátyjámként szerethetek és támaszkodhatok rá. Nem szeretem a gondolatot, hogy nincs többé Shu, de örülök, hogy betartottam az ígéretem és írtam akkor Sethnek.
Ha ez nem lenne elég problémának és lelki betegségnek, rájöttem, hogy félig meleg vagyok félig hetero. Ha teljesen meleg lennék, nem gerjedtem volna lányokra soha és a múltkori incidenst figyelembe véve, még mindig vonzzanak a lányok, csak ... mostanában nem olyan szinten mint egyes férfiak. Mert nem tapasztaltam, hogy mondjuk Kristől elakadna a lélegzetem és perverz gondolataim támadnának... 

Beleszerettem egy férfibe, aki nem akarta viszonozni az érzelmeimet... most bezzeg.
És kiderült, hogy a legjobb barátom is ugyanúgy van, mint én, és szerelmes belém.

Pár hónap leforgása alatt ezek bizonyosan soknak tűnnek egy ember életében. Nem is csoda, hogy kész lelki roncs voltam az elmúlt időszakban, és kár volna tagadni, hogy ha Sehunra gondolok nem facsarodik össze a szívem. De Kai tudja velem feledtetni, és ha rágondolok mindig mosolygok. És nekem erre van szükségem. Nem harcra magammal meg egy másik személlyel. Sehunnal nem működne. Más világ vagyunk. De Jongin, más kérdés. Ő ... ő a nekem való.

Amikor a háztömb elé értem, fáradtan sóhajtottam, ez amolyan megkönnyebbült sóhaj volt, hogy végre hazaértem. Felnéztem az épületre, zsebre vágtam a kezeimet és elindultam, csak hogy pár lépés után újra megtorpantam. A szívem hevesen kezdett kalapálni és nem tudom miért, de meglepődtem. Mit is hittem? Hogy sosem találkozunk többé? Hiszen szomszédok vagyunk...
Ő is ugyanúgy meglepődött, hogy találkoztunk, tisztán le lehetett olvasni az arcáról.
Egy kicsit megrémültem, bevallom. Mielőtt köszönhetett volna gyorsan elindultam és elsuhantam mellette. Berontottam az épületbe és sietősen a lift felé sétáltam. Már épp csukódott az ajtó, amikor Sehun kezeit pillantottam meg, a lift ajtaja engedelmesen széthúzódott, ő pedig dühös és értetlen tekintettel meredt rám és belépett a liftbe. Megnyomta a gombokat és felém fordult.

- Most már menekülni fogsz előlem, ha meglátsz? - sértett hangja méginkább fokozta értetlen és biztonytalan érzelmeimet.
- Nem is menekülök.. cs-csak sietek! Haza. Én.... sietek - gyenge próbálkozásomon még én is átláttam. Elmosolyodott és a lift korlátjának dőlt. Felsóhajtott és nyíltan méregetett a tekintetével.
- Sosem mondtam még neked... hogy mennyire gyönyörű vagy - hangja halk, mosolygós és édes volt. Annyira megdöbbentem, hogy válaszolni sem tudtam. Ránéztem és éreztem, hogy elpirulok. Úgy reagálok, mint egy lány... jézusom. Egy egészen kicsit talán meg is hatott... talán. Elkaptam róla a tekintetem és megköszörültem a torkom.
- Hogy mondhatsz ilyet és így egy férfinak? Megsértődöm.
- Ne tedd - oldalra billentette a fejét. - Bóknak szántam. Profilból még helyesebb vagy... Bambi - furcsa volt a becenevemet hallani a szájából. A becenevet, amit ő adott nekem. A szívem nagyot dobbant és újra ránéztem.

Ahogy a tekintetünk kapcsolódott a nagy dobbanások egyre sűrűbben jelentkeztek, éreztem, hogy kiszárad a torkom és izzadni kezd a tenyerem. Egy pillanattal később átszelte a köztünk lévő távolságot, megrémültem és a falhoz húzódtam, de ahelyett, hogy nekem rontott volna, megállt előttem, tekintete elsiklott mellettem, karjával kinyúlt és a lift zötykölődve megállt. Ő állította meg. Értetlenül néztem rá, arcával visszafordult felém és csak nézett. Nem szólt egy szót sem, kezét visszahúzta maga mellé, nem tolakodott, nem beszélt, nem tett semmit. Csak fürkészte a tekintetemet.

És úgy éreztem a lelkemig hatol. Sosem éreztem még senkivel, hogy ennyire intim lett volna egy pillantás. Egy pillantás, mely sosem szakad meg. És úgy éreztem a szívem felolvad. Abban a pillanatban felolvadt, amikor közelhajolt és belenézett a szemeimbe. Megrengette a világomat és nem tudtam többé neheztelni rá. De már elfogadtam a kettőnk helyzetét. És úgy látom ő is.
Tekintete nem árult el egyetlen érzelmet sem, annál többet a szemei. A szemei miatt kalapált a szívem, száradt a torkom és izzadt a tenyerem. Mert az volt az igazi Sehun, akit a szemein keresztül lehetett látni.

Egy megtört, keserű, bánatos, sorsát elfogadott férfi. És én tettem ilyenné.

- Miért? - suttogtam a kérdést. Ahogy a kérdés elhangzott, megtört a varázs, bezárkózott, elhajolt, megnyomta a gombot és visszahátrált a helyére és a lift újra elindult.
- Kellett egy perc, csak hogy nézhessem a szép arcodat - rögtön választ adott és többet nem nézett a szép arcomra.

Mindketten tudtuk, hogy nem erre kérdeztem rá. Mindketten tudtuk, hogy azt kérdeztem, miért mi, miért most, miért tettük azt, amit tettünk és miért nem hallgattunk a szívünkre a kezdetektől? Mégsem válaszolt rá és ez így volt rendjén. Én sem firtattam.

- Azt akarom, hogy újra belém szeress! - kijelentésére visszazökkentem a valóságba, meghökkenve meredtem karját összefűzött valójára, sugárzott róla a magabiztosság és arrogancia, nyoma sem volt az előző sebezhető énjének. És mind a kettőbe szerelmes vagyok... efelől semmi kétség. Nem válaszoltam semmit, hallgatásba burkolóztam, lesütöttem tekintetemet, mély és halk hangja rántott újra vissza hozzá. A lift vele egy időben egy rövidet csengett és kinyílt az ajtó.
- Szeretlek - hangja fagyos tőrként hasított belém, rákaptam tekintetem, de már csak hátát láttam. Az első másodperc töredékéig gondoltam arra, hogy utána kapok, de el is feledtem rögtön, hiszen mit tennék utána? Nem tudnék megszólalni. Ahogy most sem. Követtem őt, de nem szóltam semmit. Úgy nyitottunk be a saját lakásainkba, hogy nem vettünk egymásról tudomást.
- Komolyan gondoltam. Mindkettőt - búcsúzóul megforgatta a tőrt és bezárta maga mögött az ajtót. Megütögettem a mellkasom, hogy enyhítsem szívem gyors dobogását, de nem segített. Lenyeltem a dühömet, a sóvárgásomat és bementem az előszobába. Ledobtam a cipőmet és ahogy léptem, úgy nyikorgott a padló is.
- Hmm? Ezt eddig nem csinálta... - tűnődtem halkan. Nem akartam Sehun szavaival foglalkozni. Később... ne most. Fáradt vagyok. Dühös vagyok. Szomorú vagyok. Egy idióta vagyok.

- Áh, megjöttél? - hallottam meg Kai hangját. Kai. Igen, Kai. Én Vele Vagyok. És szeretem is. Egy kicsit. - A konyhában vagyok! - tette hozzá, mire akaratlanul is elmosolyodtam.
- Te mindig ott vagy. Most a háziasszonyom, vagy a barátom vagy? - ahogy közeledtem úgy vettem lejjebb hangerőmet, majd amikor mögé értem, megsimogattam a vállát ő vigyorogva pillantott oldalra, megpusziltam az arcát, majd erősen hátba vágtam és leültem az asztalhoz.
- Éhes vagyok asszony - mondtam mély hangon, hangosan felnevetett, ami végül kuncogássá csendesedett.
- Hülye vagy. Amúgy szerintem, a kapcsolatunkban, te vagy a nő - felvont szemöldökének látványa ugyanerre a cselekedetre késztetett és megköszörültem a torkom, hogy érezze ez nem tetszik túlzottan. - Főleg abban a helyzetben... biztos vagyok benne, hogy te lennél a nő - folytatta, kezemet arcom elé tettem és felsóhajtottam.
- Szerintem a kapcsolatunkban nincs női szereplő. Egyenrangúak vagyunk. Az, hogy.. az ágyban milyen szerepet fogok betölteni... még kérdéses - a végére elrekedtem, a nyilvánvaló zavaromat nem tudam tovább leplezni.
- Óóó, valóban? Kérdéses? Ennyire tapasztalt vagy? - önelégülten dőlt a gáztűzhelynek, lábát keresztezte maga előtt, ahogy karjait is. Felvont szemöldöke csak méginkább tükrözte fölényes helyzetét ezt a témát illetően, egyértelmen még nagyobb zavar vett uralma alá.
- Lehetne, hogy nem hangoztatod milyen nagyon tapasztalt vagy Jongin? Földbe tiporod azt a kevés önbecsülésemet is, ami maradt. Rengeteg lánnyal voltam már, nem lehet annyira más egy férfival... - töprengő hangom újabb vigyorgásra késztette.
- Félsz, hogy fájna, mi? - na, úgy éreztem itt volt elég. Nem elég, hogy az arcom már olyan lehet, mint egy érett eper, a szívem is felrobbanni készült. Felálltam, elsepertem a gáztűzhely elől, morogtam egy keveset, majd megkóstoltam a levest, amit főzött. Sosem szerettem estére levest enni, de látva, hogy készült és csak nekem, meghatott és nem tettem szóvá - bár ő is tudja ezt nagyon jól. Szedtem magamnak, leültem az asztalhoz és enni kezdtem. Zavarom pár percen belül elmúlt, mert ahogy erőt vett rajtam az éhség, semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy jóllakjam.

Kai pár percen belül megszánt és békén hagyott, inkább csatlakozott hozzám. Már amúgy is szóvá akartam tenni, mennyire utálom, ha néznek evés közben és nem csatlakoznak... amit szintén tud.

Eleinte csendesen falatozgattunk, de aztán ő unta meg hamarabb a csendet és kérdezősködni kezdett Kris felől. Kicsit panaszkodtam, hogy életcéljává vált megölni engem, de kinevetett és azt mondta jó ötlet végre önvédelemre tanítani engem. Viszont bármennyire is próbált meg könnyedén beszélni, éreztem hangján a feszültséget, és amikor firtatni kezdtem a dolgot, mintha egy kicsit bepánikolt volna. A kezében lévő szalvétát gyűrögette - erősebben a kelleténél - és elterelte a témát. Szóval ... miért is aggódik értem mindenki ennyire? Miért erőlteti mindenki, hogy tanuljak meg verekedni? .... Valamit titkolnak előlem. 

Természetesen nem tudtam leszállni a témáról, és vissza-visszakérdeztem a témáink között, de mindig ügyesen kitért, elterelt vagy egyszerű és kézenfekvő válaszokat adott. Gyanús volt, de mivel nekem sem volt ellenemre a verekedés, nem mentem bele mélyebben. De azért a lelkem mélyén aggasztott.
Mire befejeztük a vacsoránkat - fél óra kínkeserv - kitárgyaltuk az összes lehetséges szexuális pózt, ami kényelmes és élvezetes lehet két férfinak. Ő ugyanis mindig a szexszel terelte el a figyelmemet az önvédelmi technika miértjének kérdéséről. Aztán persze hangoztatta, hogy ő sem annyira tapasztalt, szóval majd kettőnknek kell kipróbálnunk mindent, mondanom sem kell, mennyire zavarba hozott. A kaja után rögtön a fürdőszobába menekültem, hogy a langyos víz lemossa rólam a nap fáradalmait. Bár a suliban már lezuhanyoztam egyszer, most nem jutott jobb ötlet az eszembe, amivel távol tarthatnám kanos Jongint. Rettenetes ez az ürge néha.

A víz elmosta kavargó gondolataimat az előző témákról, viszont eszembe jutott Sehun. Na, rajta nehezen fogom túltenni magam. Tudom, hogy beszélnem kell Kaival erről. Össze vagyok zavarodva, senkit sem akarok bántani a végén meg mindenkit bántok. És utálom ezt. De... olyan jól megvagyunk mi ketten. Olyan jó párost alkotunk. Még nem akarok felébredni az álmomból. Olyan szép és harmonikus. De Sehun mai vallomása földhöz vágott és szíven ütött. Nem tudnám elfelejteni... és végre azokat a szavakat mondta, amiket az elejétől hallani szeretnék. Szeret... azt mondta szeret... és ahogy erre gondolok, a szívem rendszertelen ritmusban pumpál és a testem forrósodni kezd, ahogy rágondolok. Zavarba jöttem.

Szórakozottan csavartam körbe derekam egy törölközővel és bamba mosollyal az arcomon nyitottam ki a kulcsra zárt ajtót. Amint kitettem a lábam a fürdőből egy türelmetlen Kaiba botlottam. Rögtön kijózanodtam és elszállt Sehun gondolata, ránéztem Jonginra és elszégyelltem magam, amiért elmenekültem előle.

- Lenyugodtál? - kérdezte felvont szemöldökkel. - Nem volt gyerekes eliszkolni előlem?
- Mit tehettem volna? Teletömtél a szexuális feszültségeddel és zavarba hoztál! - védtem meg magam és elsétáltam mellette. Mivel én hülye nem törölköztem meg, csak kisétáltam a meleg "gőz"fürdőből, most a hűvös levegő borzongatott és nagyon szarul esett. Még hallottam felszabadult nevetését, de nem foglalkoztam vele. Ruhákat kapkodtam ki a szekrényemből és alsógatya után kutattam.
- Én nem vesződnék a helyedben azzal, hogy felöltözz - mellékes hangnemben megejtett mondata megdermesztett. Villámként csapott belém a felismerés, hogy ő végig lelkileg készített fel arra, mit szeretne, és mire vágyik. Megijedtem és irtó gyorsan fordultam felé, amin újra csak nevetett.
- De baromi jó kedvedben vagy - morogtam rémültem és megköszörültem a torkomat.
- Hülyéskedsz? Látni, ahogy reagálsz ... felülmúlja a képzeletemet - elvigyorodott, ellökte magát az ajtófélfától és lendületesen előttem termett. A szekrényhez húzódtam, gyors csókba vont, időm sem volt rendesen viszonozni, már el is húzódott. - A legjobb kezekben vagy Luhan - bizonygatta és újra megcsókolt.

Miért van az, hogy pár perc alatt képes megváltoztatni bennem az összes eddig gondolt érzésemet? Miért érzem úgy, hogyha mellettem van, nincs szükségem senki másra, csakis rá? Miért van az, hogyha megcsókol, nem tudok racionálisan gondolkodni és a külvilágra figyelni? Ha velem van miért nem zavar, ha mások is észreveszik, mi van köztünk? ... Miért törpül el Sehun a gondolataimban és miért lesz kimagasló Ő, ha velem van? Mit érzek iránta? Shu kérlek, segíts... Nem akarom ennél jobban is összetörni a szívét. 

Pár pillanat alatt elfeledtette velem bűnös mivoltomat és senki és semmi másra nem tudtam figyelni csak rá és a csókjaira, mik egyre sűrűbbek, mélyebbek és nagyobb jelentéssel bíróak lettek. Alig győztem levegővel, de ő szakadatlanul nyomult előre és nem hagyott nyugodni. Kezeivel nedves mellkasom barangolta be, végül ugyancsak nedves hajamba túrt és közelebb rántotta fejemet az övéhez. Szó szerint megbabonázott és kiürítette agyamból azokat a gondolatokat, amik miatt eddig aggódtam.

Karjaim mozgásba lendültek, levettem róla a pólót és végigsimítottam hibátlan, sima, feszes bőrén. Tenyereim mellkasán állapodtak meg, gyengéden szorítottam rá mellizmaira és öntudatlanul, teljesen ösztönösen simogattam ujjaimmal mellbimbóit. Tettem hatására közelebb préselődött hozzám, kezeit végigvezette egész felsőtestemen, majd a törölközőn keresztül belemarkolt fenekembe. Ugrottam egy kicsit a kissé erőszakos érintéstől, de a pillanat tört része alatt váltott át döbbenetem élvezetté. Aztán egyik keze megint hajamba túrt, másik kezével szorosan tartott és combomnál érezte vágyának félreérthetetlen jelét. Ekkor egy kicsit észhez tértem és egy felkiáltás szerű hang a fejemben arra ösztökélt, hagyjam abba. De nem tettem. Nem húzódhattam el tőle. Most nem... A következő pillanatban agyamban felrémlett Sehun távolodó alakja és suttogása, amint szerelmet vall. 

Lefagytam és nem viszonoztam Jongin lázas ölelését és vehemens csókjait. Megérezte bizonytalanságomat, fejével elhúzódott annyira, hogy nyugodtan a szemembe tudjon nézni. Fürkésző tekintete bánatot varázsolt lelkembe, és szívem hangos, erőteljes és gyors ütemű dobbanásokba kezdett. Kapkodni kezdtem a levegőt, mintha légszomj gyötörne, megnyugtatásként elhúzta kezét hátsó felemről és végigsimított arcélemen. Bizakodó mosolyt villantott és édes puszit hintett ajkaimra. Bólintott egyet és kezeinket összekulcsolva nézett rám újra. Csendes és önzetlen tettei belemartak a szívembe, csalódottságtól súlyos tekintete beletaszított a fekete mélységbe, mely lelkem üres végtelenségét tükrözte, szívem még hevesebben vert és ajkaira tapadtam. Nem akartam csalódást okozni magunknak. Én. Már. Lezártam. Őt. Hagyj békén, Sehun!

Rájöttem, mintegy megvilágosodtam, hogy annyira belelovalltam magam a Jonginnal létesített kapcsolatomba, hogy teljesen elhitettem magammal, nincs szükségem Sehunra. Nem akarom Sehunt. Pár nap leforgása alatt Jongin teljesen meg tudta változtatni az akaratomat és abszolút nem állíthattam már biztosan, hogy Sehunnal együtt akarok lenni párként. De a tényen nem változtatott semmi sem, hogy belé vagyok szerelmes.
Egészen eddig a pillanatig. Amint megéreztem, hogy nem fogunk leállni az előjátéknál és Kai nem fog megelégedni, ha kézzel rásegítek vágyainak beteljesülésére... újra felvillant bennem, hogy nem akarom megtenni. Nem tudom megtenni.

Pillanatok alatt sikerült felhergelnem magam ezekkel a gondolatokkal, ezt Jongin is megérezhette, hiszen hirtelen nagyon szenvedélyesek és kicsit erőszakosak lettek csókjaim és érintéseim. Nadrágja korcának birizgálásával foglalatoskodtam, amikor elkapta a kezemet és újra belenézett a szemeimbe. NE! Ne Nézz rám így... 

A lemondás apró mosolya bujkált szája szegletében, tetteim elcsendesedtek, nyugodtan álltam előtte és be szerettem volna bizonyítani neki, hogy én vele akarok lenni. Nincs szükségem senki másra. Talán megértette néma utasításomat, újra megcsókolt, ezúttal gyengéden és mélyen, majd elindult velem az ágyam felé. Követtem őt és hagytam, hogy maga alá temessen és átvegye az irányítást, bár eddig ő irányított. Valóban enyém a női szerep az ágyban. Ezen kissé elmosolyodtam, majd figyelemmel kísértem, ahogy övét kicsatolja, végig a szemembe néz és lassan letolta a nadrágját. Nyeltem egy nagyot, fészkelődtem egy kicsit, hátha kényelmesebb lesz, hát tévedtem... de egy próbát megért. A szívem zakatolt és visszatértek bűnös gondolataim. Már nem hatott rám Jongin varázsló csókja. Többé nem tudtam elfeledni, amit készülök megtenni.
Végig arcomat kémlelte és várt. Tudta, hogy vívódom önmagammal. Átkaroltam lapockáit és közelebb vontam magamhoz. Nem tudtam tétlenül feküdni és várni a csodára, hogy lelkiismeret furdalás nélkül rá tudjak hangolódni újra Kaira. Elvesztettem ezen reményemet, viszont szerettem volna tovább menni és megadni neki azt, amit megérdemel, és mert én is akarom. Egy kicsit. Sem. Nem tudom... gondolkodom... ha gondolkodom abból sosem születik semmi pozitív. Nem tudok nem gondolkodni.

„Nincs jogom azt kérni, hogy ne engedj Jonginnak?”  - csengett fülemben Sehun lemondó hangja és szemeim kipattantak. Csókunkat nem szakítottam meg, Kai hamarosan megtette és nyakam kényeztetésébe kezdett.
„Ha tudod, mit akarsz... tudod, hol találsz.”

„Elérem, hogy újra belém szeress!”
„...Szeretlek.”

Szavai éles tőrként vágtak elmémbe és szívembe újra és újra. Jongin keze levándorolt a törölközőmhöz és azon keresztül próbált izgalom hozni.

Tényleg ezt akarod tenni? A mélybe akarod taszítani magadat és Kait is?
Amint eljutott a tudatomig a hang tulajdonosa a fejemben, könny lepte el lehunyt szemeimet. Megremegett egész testem és belsőm, bal karommal eltakartam arcomat, jobbal lefogtam Jongin csuklóját. Aprót ráztam a fejemen, hogy kitisztuljon, de Shu okító szavai újra és újra felcsendültek füleimben. Felültem, Jongint is erre késztetve, elvettem kezem arcom elől, nem nyitottam ki szemeimet, mert nem akartam szembenézni vele. Nyakába karoltam és átöleltem. Nem viszonozta. Mikor éreztem, hogy szemeimből kicsordulnak könnyeim, felkaptam az ágy végébe dobott ruháimat és felpattantam az ágyról, fájdalmas nyögés szakadt fel Jongin torkából, ami újabb remegést váltott ki belőlem és undorodni kezdtem magamtól. Felkapkodtam a ruháimat, beledugtam lábaimat cipőmbe, felkaptam a telefonomat az asztalról és elhagytam a lakásomat... elhagytam az én Jonginomat.

Keserves zokogás rázta meg a testemet, de nem akartam átadni magam neki. Becsaptam magam mögött az ajtót a pólóm másik ujjába is belecsúsztattam kezem, megigazítottam melegítőnadrágomat, megtöröltem könnyáztatta arcomat és felnézve egy döbbent Krisbe botlottam. Megijedtem és hátráltam egy lépést, de az ajtóba ütköztem. 

- Hé, hallod Kris szerintem Baek... - Sehun elakadt mondandója közepén, amint felnézett telefonjából és szembetalálta magát az én szörnyen szánalmas képemmel. Elszégyelltem magam, mert egyértelmű volt külsőmből lekövetkeztetni mi történt. Rémült tekintetem sem lehetett valami bizalomgerjesztő, Sehun arca a másodperc töredéke alatt váltott vidámból aggódóvá és tett felém egy bizonytalan lépést. Kris tekintete sem árulkodott semmi jóról, értetlenek és aggódóak voltak, amik még inkább bűntudat hullámait indították el bennem és remegő ajkakkal és tagokkal indultam el. Lesütöttem tekintetem, mindennemű érintkezés és szó nélkül kerültem ki őket, és amikor hallottam, hogy utánam fordulnak gyorsítottam lépteimen és a még nyitott liftbe beugorva kezdtem el kapkodni a levegőt.

Megijedtem, szégyelltem magam, undorodtam tetteimtől és magamtól, sajnáltam Kait és Sehunt, a gyűlölet viharos szele csapott le rám, amit magammal kapcsolatban kezdtem érezni. A lift ajtaja nem kezdett el még most sem becsukódni, rájöttem, hogy nem nyomtam meg semmilyen gombot, így a szerkezet arra vár, hogy utasítást kapjon. Mivel amint beugrottam a liftbe leültem, felnyúltam, hogy megnyomjam a földszint gombját, de kezem remegése miatt félúton elakadtam. A levegőt továbbra is hangosan szedtem, a rémület egyre nagyobb hullámokban tört rám, szemeim kitágultak, éreztem, hogy most tényleg légszomj veszélye fenyeget, ijesztő hangon próbáltam az éltető oxigénhez jutni, de nem sok sikerrel jártam. Testem lassan elöntötte a ragacsos izzadtság, félelem érzetem és bűntudatom nőttön nőtt a pánikroham pedig szinte teljesen elhatalmasodott rajtam. Látásom homályosodni kezdett, elmém szintén, remegtem és féltem, nem kaptam levegőt, szédülni kezdtem és éreztem, hogy a sötétség nyugalma hívogatóan hat elmémre, így megadva magam gyengeségemnek, eleget tettem agyam utasításának és elveszítve eszméletemet a lift padlójára dőltem, és végleg kizártam a külvilág zajait.