2. Kötet - 015. fejezet

Bocsánat, bocsánat, bocsánat. :$ Megpróbálok nem ihlethiányba és válságba esni többé. :D

Nem mondanám, hogy ezek után feszültségmentes volt a kapcsolatunk. Ő megpróbált felhőtlenül boldognak és elégedettnek tűnni, de néha, amikor nem figyelt a mimikájára, láttam szemeiben a keserűséget, láttam átsuhanni arcán a borút. Folyamatos szorongást éreztem. Bűntudatom volt. Kezdtem úgy érezni, hogy kegyetlen módon, kötélen rángatom a srácokat.

Jongint határozottan nem érdemlem meg. De saját önzőségem nem engedi, hogy kiadjam az útját. Vonzó srác, csupa szív, jó barát és odaadó szerető.
Mivel a kémia egyértelműen működik közöttünk, a hétvégén számtalan alkalommal kezdeményeztem, hogy enyhítsem a bűntudatom, és bizonyítsak neki, hogy vele akarok lenni.

Sosem hagyta, hogy pettingnél, vagy orális szexnél tovább menjünk. Mérhetetlenül nagy önuralommal bírt, nem engedte meg magának, hogy teljesen elcsábítsam. Ennek is nyilván én vagyok az oka. Meg az elejtett mondatom még a kezdet kezdetén, miszerint megbánnám, ha megtenném valaki olyannal, akibe nem vagyok szerelmes. De ez azóta változott. Akkor még nem tudtam elképzelni, hogy engedjek Jonginnak úgy Isten igazából, de most? Óh, most mindent megadnék azért, hogy úgy is szeressen. Tudom, ez is önzőség a részemről.

Ő viszont a hétvége alatt egyetlen rossz szót sem szólt, nem említette fel Sethet, sem a legutóbbi üzenetét, melyben világosan közölte, hogy ő Sehunnak szurkol, mert érzi a velejében, hogy ő számomra az igazi és Jongin őt csak helyettesíti.
Mikor elolvastam az üzenetet, a szívem szinte beleremegett, mert tudom, hogy Jongin ezt is olvasta. Egy percre sem jutott eszembe, hogy haragudjak, amiért belenézett a telefonomba, én és az üzeneteim, meg a válaszok ezerszeres fájdalmat jelenthettek számára.

Minden este mellém bújt, éreztem ölelésében a kétségbeesést, hogy nem tudja, meddig szoríthat még így magához.
Vasárnap este fellélegeztem, hogy másnap az edzés sotán levezethetem a felgyülemlett feszültségemet.

Mint mindig, Jongin ébredt hamarabb, mire engem elkezdett ébresztgetni, ő már sulikész volt. Morogtam is emiatt, a fürdőbe mentem és reggeli szükségleteim elvégzése után, inkább gyengéd csókba vontam, ahelyett, hogy tovább durcáskodtam volna. A számba suttogta, hogy vár a reggeli, amit ő csinált és el akart suhanni mellettem. Engem viszont hidegen hagyott a reggelije. Én őt akartam. Kezem karjába fűzve állítottam meg, szájára tapadtam és szorgosan próbáltam elterelni a figyelmét és kicsatolni a nadrágját. Gyengén sóhajtotta, hogy suliba kell mennünk és lefogta a nadrágján ügyködő kezemet. Szabad kezemmel karjába martam, eléggé erősen ahhoz, hogy kifejezzem nem tetszésemet, válaszul belemart fogaival alsó ajkamba, majd bocsánatkérőn végig is nyalt rajta, megszakította a csókot és elsétált mellettem. Ledermedve álltam egyhelyben, nem tudtam hová tenni az imént történteket. Megütköztem azon, hogy faképnél hagyott, eddig még sosem fordult elő, hogy megtagadott volna magától. Gyorsan felöltöztem és  követtem őt a konyhába.
Ő már javában fogyasztotta el a reggelit, én viszont valami egészen másra éheztem. Nyeltem egy nagyot ahogy hátát fürkésztem, majd elindultam és lehajolva tarkójába csókoltam, hosszan és nedvesen. Oldalra fordítottam a fejem, arcára is nyomtam egy gyengéd csókot, majd állánál megfogva akartam őt megcsókolni, de egyszerűen kitért előlem és ellökte a kezemet. Folytatta az evést, én pedig dühösen nyomtam egy utolsó csókot arcára és felegyenesedtem. Morogtam és dühös voltam, így magára hagytam. Felkaptam táskámat, belebújtam a cipőmbe, elkiáltottam magam, hogy előre megyek és már be is csaptam magam mögött a bejárati ajtót.

Újult erővel csapott le rám az elutasítás keserű íze, dühös lettem, bár nem lett volna jogom hozzá. Morogva, zsebre dugott kezekkel mentem előre. Már a buszmegállónál jártam, amikor felismertem hangját, amint nevemen szólít. Nem kiabált, csak hangosabban szólt. Amikor hátrafordultam, hogy bevárjam, maga volt a megtestesült nyugalom, ami még jobban hergelte, amúgy sem tökéletes idegi állapotomat. Amint beért, egyből összekulcsolta ujjainkat, varázsló mosolya betöltötte egész arcát. Ezután csupa természetességgel lehelt cuppanós csókot ajkaimra. Lesokkolva néztem körül. Pár ember volt csak az utcán.
- Ne érezd, hogy elutasítottalak buta - orrával megdörgölte az arcomat. - Csak tele volt a szám étellel. Mégis, hogy csókolozzam úgy veled? Phúj, undi - magyarázkodott és orrát ajkai váltották fel, gyengéd, puha puszikat nyomott kipirult arcomra. Majd homlokát enyémnek döntötte, én lehunyt szemekkel érzékeltem őt, próbáltam úrrá lenni hevesen dobogó szívemen. Nem tudtam eldönteni attól kalapál-e ilyen sebességgel, mert hatottak rám Jongin tettei, vagy mert nem tudom túltenni magam azon, hogy mindezt a nyílt utcán ejtette meg. Hagytam elhinni, hogy az utóbbi miatt lángol az arcom. Vállába ütöttem és elfordulva tőle, újra elindultam.
- Ne durcázz Luhan - sóhajtotta és mellém szegődött.
- Meglátnak, barom - motyogtam és mindkét kezem zsebeimbe csúsztattam, mielőtt újra megfoghatta volna.
- Hé, csigavér - súgta fülembe, és gyors puszit nyomott nyakamra. Összerándultam és mérgesen néztem rá, elmenekült, mielőtt lesújthattam volna rá jobb kezemmel.
Utunk további része akadálymentesen telt, hál istennek, nem mert tovább hergelni.

A nap irtózatosan lassam vánszorgott, egyetlen szóra érdemes esemény Tao feltűnése volt a folyosón, biccentett és vigyorgott. Gondolom a barátnője elmesélte neki, hogy jelenleg nem vonzanak a női domborulatok és ettől rögtön fölényben érzi magát.

Egésznap arra vártam, hogy felbukkanjon Kris és elkezdhessünk edzeni. Feszült voltam és továbbra is aggasztott Kai elutasító viselkedése. Nem tudtam palástolni az érzéseimet, tudtam, hogy kiül az arcomra mennyire szar hangulatban vagyok, és ez még inkább feszélyezett, főleg, hogy egésznap mellettem ült és barátságosan viselkedett mindenkivel.

Persze, nem kellett volna ezért féltékenységet éreznem, de már meg sem próbáltam magyarázatot keresni az érzéseimre.
- Hazamész? - kérdeztem tőle az utolsó óránk után. Felém fordult és elmosolyodott.
- Igen. Elfáradtam.
- Miben? Nem is csináltunk ma semmit.
- Most burkoltan arra kérsz, maradjak veled? - felvonta a szemöldökét, én pedig sóhajtva löktem meg a vállánál.
- Nem. Menj haza. Főzz valamit, tuti éhes leszek majd.
- Most a háziasszonyod, vagy a barátod vagyok?
- Jól van már, na! Na jó, megkeresem Krist - felálltam, ő pedig vigyorogva követett. Kiértünk a folyosóra, nem sokan lézengtek már ilyenkor az épületben. Szótlanul jött mellettem, nem igazán értettem miért tart mégis inkább velem, de eszem ágában nem volt felhozni a témát mégegyszer.

- Luhan? - megfogta a karomat és megállásra késztetett. Kérdőn néztem rá, szégyenlősen mosolyodott el, oldalra pillantott és húzni kezdett egy ajtó felé. Értetlen és meglepett voltam, de engedtem neki, végül egy üres raktár szerű terembe hurcolt, körbepillantottam, félhomály volt, csak a kis ablakon beszűrődő napfény jelentett némi világosságot. Míg én a környezet felmérésével foglalkoztam, addig ő kulcsra zárta a raktár ajtaját, elém sétált és megfogta a kezemet.

- Nem akartalak búcsú nélkül itt hagyni - megrántotta a vállát, tekintete rám villant, és pillanatokon belül szinte felkent a falra. Finoman, mégis hevesen a mellkasomnál fogva kezdett taszítani, amikor hátam a falnak csapódott, még akkor is erősen feszült mellkasomnak, hogy semmiképpen se tudjak kitérni előle. Közelebb lépett, hogy szinte egymásnak préselődtünk. Kezdtem kapizsgálni mit szeretne. Na jó, kit akarok becsapni, pontosan tudtam, mire készül.
Arca közeledni kezdett, kezei derekamra kulcsolódtak, homlokát enyémnek döntötte és mosolyogva nyomott csókot ajkaimra. Karjaim nyaka köré fonódtak, hogy még véletlenül se tudjon távolabbra húzódni tőlem.
- Gondoltam kiengesztellek a reggeli miatt - suttogta az ajkaim közé, majd megismételte az előző rövid, édes csókját. Lehunyt szemekkel szolgáltattam ki magam neki és hallgattam szavait.
- Honnan veszed, hogy haragszom?
- Érzem. Ismerlek. Láttam, milyen feszült voltál egésznap. Úgy hogy nincs más mód, ki kell engeszteljelek - hangján hallottam, hogy mosolyog, orrát enyémhez dörgölte, engem is mosolygásra késztetett.
- Az iskola közepén?
- Nem tök izgi?
- De. Nagyon. Ha ránk nyit egy lány oda az imidzsünknek - súgtam, és most én csókoltam meg.
- Már amúgy is rebesgetik. Nem volt jó ötlet Tao tudtára adni, hogy perpill meleg vagy.
- Nem vagyok meleg, kikérem magamnak. Csak nem fosztom meg magam az élvezetektől - kijelentésemre felnevetett és benyúlt zakóm alá.
- Persze. Pár éve én is ezt mondtam, mégsem szexeltem azóta lánnyal... sőt... szinte senkivel.
- Hű, nagyon ki lehetsz éhezve - végignyaltam ajkán, és gombolni kezdtem ingjét, de lefogta a csuklómat.
- Ne már Jongin, megint ezt csinálod - panaszkodtam, kinyitottam a szemem és durcásan néztem rá.
- Még nem vagy rá készen Lulu - végigsimított acomon és gyengéden megcsókolt, nyelvét lassan csúsztatta számba, visszahunytam szemeimet, karomat újra nyakába vezettem és közelebb húztam magamhoz, hogy teste érezhesse az enyémet.
- Ó, nagyon is készen állok rá - rekedt hangom egy nyögést csikart ki belőle, újra ajkaira tapadtam, hevesen csókoltuk egymást, egyre többet és többet akartunk, de nem kezdeményeztem, nem mozdítottam kezeimet nyakáról.

Kai kuncogva szakadt el tőlem, arcom forrósodni kezdett, enyhe szégyen vett uralma alá, nem is mertem kinyitni a szemeimet.
- Úgy néz ki, te jobban ki vagy éhezve - tenyerét forró arcomra simította, homlokát enyémnek döntötte és bontogatni kezdte nadrágomat. Bódult állapotom miatt meg sem próbáltam megakadályozni, eszembe sem jutott, de amint megérintett és átsöpört rajtam a vágy hulláma, elkaptam kezét és rázni kezdtem a fejem.
- Miért nem? - halkan kérdezett, csókjaival nyakamat kényeztette, olykor végignyalt bőrömön, ami miatt lassan kezdtem elveszíteni azt a kis önuralmat is, ami még volt bennem.
- Jongin... Jongin! Állj, kérlek! - hangom gyengén csengett, kezem viszont erősebben szorította csuklóját, amikor megéreztem ujjbegyeinek finom érintését.
- Miért?
- Majd... otthon... veled... - mosolyogva bólintott és kihúzta kezét nadrágomból és szorításomból is. Megkönnyebbült nyögés hagyta el ajkaimat, amin méginkább mosolygott. Nyomatékosan megcsókolt, ami azt sugallta, most bár elengedett, ez többet nem fog előfordulni.

Hosszan és mélyen csókolt, elakadt a szívverésem, feszült a nadrágom, farkam érintésért könyörgött, nem láttam a vágyamtól elködösült szemeimen keresztül semmit, gondolkodni sem tudtam, csak csókoltam és élveztem, szakadatlannak éreztem, amikor elhúzódott, lihegtem és a falnak támaszkodtam, mert attól tartottam a lábaim fel fogják mondani a szolgálatukat.
- Várlak otthon. Jó edzést! - angyali mosolyt villantott rám, mintha nem csinált volna semmi rosszat, fájdalmasan felnyögtem, térdeimre támaszkodtam.
- Megölöd az életem Kim Jongin - néztem elhúzódó alakjára, felkuncogott, puszit nyomott a számra és kislisszolt a teremből.

Még egy ideig támaszkodtam térdeimen és azon agyaltam, hogyan nyugtassam le háborgó vágyaimat. Krisre gondoltam és az edzésre és ez kezdett hatni, így már elkezdhettem rendbe szedni az öltözékemet.

Még mindig lihegtem és remegtem, lehunyt szemekkel próbáltam lecsillapodni és ingem gombolgattam be, amit sunyi módon gombolt úgy ki, hogy észre sem vettem. Akaratlanul is elképzeltem, ahogy ujjai végigsimítják a bőrömet, és semmit sem akartam jobban, mint hogy én is kiszabadíthassam feszes, sima, réz bőrét az ing fogságából és ajkaimmal ízlelhessem meg ízét.
Felnyögtem, amikor lüktetni kezdett tagom, kezemmel odakaptam, fejemet hátrahajtottam.

Remek. Most megint merevedésem van...

Nem mondom, legalább fél órámba telt, amíg felkészültnek és nyugodtnak éreztem magam ahhoz, hogy Kris elé álljak. Nehéz volt megállnom, hogy ne önkielégítsek, de nem akartam magamhoz nyúlni egy koszos raktárban, van nekem barátom, aki enyhítse a vágyaimat, csak haza kell érnem... ezt mantráztam magamban és végül sikerrel jártam. Amikor a tornaterembe mentem egy fel-alá járkáló Krisbe botlottam, dühös volt, hogy ennyire megvárakoztattam, meg sem próbáltam előállni hazugságokkal teli magyarázatokkal, csak vállat vontam és elnézést kértem.

Átöltöztem és rögtön a közepébe vágtunk. Kivitt futni. A pálya szélére állt, és parancsokat kiosztva futtatott. Természetesen utáltam érte, mindent jobban szerettem, mint a futást. Túl hamar fáradtam ki és fájni kezdett a tüdőm, de gondolom ezzel szerette volna erősíteni az állóképességemet. 

Miután kellően leizzadtam, visszavitt a terembe és pár nyújtó gyakorlat után fogásokat és ütéseket kezdett mutatni, és próbált tanítani. A mozdulatsorok nem voltak nehezek, más kérdés volt, mennyire leszek képes hasznosítani is ezeket élesben, ha szükségem lesz rájuk. A védekezés jobban ment, mint a támadás, így elsőre. Bár azt kell mondjam magamon felül teljesítettem, nem hittem, hogy képes leszek leutánozni azt, amit csinál. Remegtem, és izomlázam volt, feszültek az izmaim, a tüdőmet pedig valamikor egy órával ezelőtt köptem ki a terem valamelyik szegletében. Másfél óráig tartott az edzés, de én egy fél napnak éreztem, a végén remegve estem össze, annyira kifáradtam. Csak a fogásokat tanultam, mintha csak táncolni tanultam volna egy új koreográfia lépéseit kellett volna elsajátítanom, úgy ismételtette velem újra és újra, amíg azt nem mondta, most már jó lesz. 

Kifeküdtem a terem közepén, ő pedig mellettem guggolt. Elseperte a hajamat a homlokomból és megcsapkodta egy kicsit az arcomat, amolyan baráti módon. Amikor rápillantottam mosolygott, ellöktem a kezét és könyökömre támaszkodva, néztem fel rá. 

- Miért is csinálod ezt? - kicsit rekedt volt a hangom, tekintve, hogy másfél óra alatt egyszer sem szólaltam meg, ha csak a nyögéseket nem számoljuk, amiket fájdalmaim kifejezésére használtam.

- Micsodát?

- Miért foglalkozol velem? Miért eddzel engem? Miért fontos megtanulnom verekedni? - a kérdésem feltevése után percekig csend volt és nem is nézett rám. Az ablakon nézett ki és a távolba meredt. - Kris? Kapok választ a kérdéseimre? - felültem és kicsit megráztam, hogy figyeljen rám. Komoly tekintetét újra rajtam legeltette, amitől újra a hideg rázott. Felsóhajtottam és már felállni készülődtem, amikor válaszolt.

- A bátyjád nagyon jó barátom volt, tiszteltem és becsültem, a legkevesebb, hogy nem hagyom, hogy legközelebb agyon verjen egy kis suhanc. Ezért eddzelek. De mára legyen elég ennyi, nem akarlak mindennel lerohanni. Idővel beavatlak mindenbe, amit tudnod kell. 

- Fene se érti ezt a hatalmas titokzatosságodat - néztem rá összeszűkített szemekkel. Felálltam és sóhajtottam, hogy végre vége a mai napnak, amikor eszembe jutott valami.

- Oh, tényleg! Majdnem elfelejtettem - fordultam vissza felé, ő pedig hümmögött, hogy figyel. Ízlelgettem a kérdésemet, de inkább csak gyorsan feltettem. - Nem ismersz egy Seth nevű tagot? - látszólag megleptem a kérdésemmel, tág pupillákkal nézett rám és tett felém egy lépést.

- Miért kérdezed? - a kérdése nyilvánvalóbb volt, mint az egyenes válasz lehetősége. Elmosolyodtam és válaszoltam.

- Tehát ismered. Csak mert... sokat köszönhetek neki Shu halála óta. Kíváncsi voltam rá, ismered-e és tudsz-e mondani róla valamit. Itt él? Férfi, ugye? Gondolom veletek egy idős... ha... megkérnélek, hogy adj át neki valamit, megtennéd? Megtudnád tenni? - hangsúlyoztam ki az utolsó kérdésemet. Összezavarodott tekintetét látva kicsit elpirultam, nem akartam ilyen heves érzelmekkel telve beszélni, de izgatottá tett, hogy ismeri őt. 

- Ismerem igen. Ő is... elég jó barátom. Férfi és igen itt él. Miért nem találkozol vele és adod oda te magad az ajándékod? - még közelebb lépett, de ezen kívül nem tett semmit. Meghúztam a vállaimat és mély levegőt vettem.

- Úgy érzem, ha találkoznánk megszakadna az a fajta kapcsolat ami most van köztünk és azt nem akarom. Nyálas lesz, amit mondok, de így érzem tökéletesnek. Szóval... ha megkérlek, adj át neki valamit hálám jeléül, amiért mindig támaszt nyújt... áttudnád neki adni? 

- Igen, Luhan, áttudnám. Mi lenne az? - fejét oldalra biccentette, kíváncsi tekintete az enyémet fürkészte.

- Egy nyaklánc, majd ha megvettem odaadom, rendben? 

- Úgyis nemsokára itt a születésnapja - elmosolyodott. - Biztosan örülni fog neki. Kedveled őt? 

- Természetesen - hezitálás nélkül, bólintva válaszoltam. - Különleges számomra. Olyan.... akit még sosem láttam, így olyan, mintha nem is valóságos személy volna. Szeretek vele megosztani mindent. 

- Szóval szereted őt - nem kérdezte, kijelentette. Hosszan nézett rán, én pedig nem válaszoltam. Furcsa lenne bevallani neki, hogy tényleg szeretem, bár, mint csak egy barátot... egy nagyon jó barátot, így csak biztonytalanul bólintottam egyet, elvigyorodott, összeborzolta a hajamat, elküldött zuhanyozni és elment mellettem. Kicsit meglepett barátságos reakciója, de nem sokáig foglalkoztam vele, megfogadtam a tanácsát, gyorsan rendbe tettem magam és hazaindultam. 

2.Kötet - 014. fejezet

„Mert én... mindennél jobban szeretném... ha együtt lennénk. Ha majd te is tudod... tudod hol találsz.”
„Kérlek várj rám...”
„Ugye nincs jogom azt kérni, hogy ne engedj Jonginnak?”

Zaklatottan ébredtem. Felültem és magam elé meredve idéződött fel bennem az előző gondolatsorozat. Már megint Sehun. Szépet szerettem volna álmodni, ehelyett Ő jelent meg álmaimban és nem hagyott nyugodni. Hangosan szedtem a levegőt és magam mellé néztem. Jongin nyugodtan szuszogott, összekuporodva, hogy ne essen le a kanapéról.
Elmosolyodtam gyermeki arcán, felkeltem mellőle, ő szinte rögtön helyezkedni kezdett, ahogy megérezte a helyet maga mellett.
Nem tudom meddig alhattam, de ahogy felkeltem mellőle férfiasságom lüktetni kezdett a kielégülés utóhatásait jelezvén. Bágyadt vigyor ült ki arcomra, ahogy visszagondoltam az órákkal ezelőtti eseményekre.

Hálás voltam és elégedett, még talán egy kicsit boldog is. Talán boldog lehetek mellette. Senki sem tudhatja előre, de örültem annak, hogy egy kicsit el tudok szakadni Sehun gondolatától. Bár, ha nappal és éberen nincs is eszemben, sunyin, alattomosan és váratlanul fog megjelenni az álmaimban, ahogyan most is.

Sóhajtottam egyet, feltúrtam hajamat és egy vékony takarót borítottam Kaira. Édesen nyammogott és magára húzta az anyagot.

Gyomrom panaszosan kordult egyet, így a konyhába mentem, hogy legalább valami szendvics féleség legyen bennem. Amint beértem, láttam, hogy a gáztűzhelyen lévő lábasban van még bőven az ételből, amit Jongin csinált, mosolyogva gondoltam arra, hogy nem csak magának főzött, hanem rám is. 

Hirtelen beugrott Seth is, hogy már napok óta nem írtam neki. Biztosan aggódik... rögtön tudtam, hogy amint befejezem az evést írok neki. Talán Kris ismeri.... Kris olyan valakinek tűnt, aki sok mindenkit ismer. Főleg, ha az a valaki a bátyám legjobb barátai közé tartozott. Talán el tud mondani nekem valamit róla... nem, nem akarok találkozni vele. Valahogy helyénvalónak éreztem, hogy csak emailezünk. Nem tudom miért, de így éreztem.

Jelenleg három férfi van az életemben és egy nő sem.

Rettentő furcsa, ha hónapokkal ezelőtti énemmel hasonlítom össze. Pár hónapja több barátnőm is volt, akár egyszerre, most pedig szinte taszítanak a női egyedek. Remek példa erre a múltkori incidens. Ki voltam éhezve, mégsem tudtam megdugni azt a nyomorult nőt. Jó, nem nyomorult, valójában okos és kedves, csak van egy másik oldala is, aki imádja a férfiakat, különösképpen engem.

Sóhajtozva falatozgattam, szinte nem is figyelve arra, mit eszek és milyen íze van. Így belegondolva Jongin ügyes szakács, egészen finom, sőt, az, amit főzött. És jól is esett, nem is éreztem, valójában mennyire éhes vagyok. 

***

Sehun POV

Mióta hazajöttem tengek-lengek a lakásban. Nem szoktam ennyire tehetetlen lenni, de most annak éreztem magam. Nem tudtam, mit tehetnék. Eltaszítottam magamtól és nem tudja, mit tegyen.

Ha enged Jonginnak egy világ törik össze bennem. Félek. Határozottan félek attól, hogyan fog dönteni.

Órákkal ezelőtt még nyugodt voltam és valamilyen szinten elégedett is, de most már leküzdöttem ezen érzéseimet és kezdtem pánikba esni. Ó te jó ég, mit tesz velem ez a kissrác? 

Mielőtt még beleeshettem volna legmélyebb depressziómba, kivágódott a bejárati ajtó és Kris lépett be.

- Csá - köszönt és a konyhában, a hűtőből elővett egy üveg vizet.
- Szevasz - intettem neki a kanapéról.
- Mi van? Nagyon kétségbeesett tekinteted van - kérdezte félvállról, mert gondolom tudja, mi bánt.
- Rájöttem, hogy szeretem.
- Na. Micsoda új felfedezés, ezt neki is elmondtad? - mellém ült és sóhajtva támaszkodott térdére.
- Fogjuk rá. De úgy néz ki... ő már nem akar engem.
- Ezt, hogy érted? Beszéltem Jonginnal... azt mondta, elengedi.
- Felesleges, ha Luhan nem engedi el őt - vállat vontam és megdörzsöltem az arcom. - Annyira megbonyolítottam.
- Azért, mert hülye vagy.
- Köszönöm, én is tudom - lesújtó pillantásomra csak elvigyorodott.
- Beszéltem a srácokkal - témaváltása felkeltette az érdeklődésemet.
- És? Mikor jönnek?
- A héten összegyűlünk. El akarnak menni a sírhoz is - bólintottam, ő pedig folytatta. - Luhant előbb-utóbb be kell avatni.
- Tudom. De Sethet hagyjuk ki a sztoriból.
- Rendben. Jongin tudja... - mellesleg hangneme is meglepett, de a mondandója még inkább. Kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Mivan?
- Tud mindenről. Shu beavatta... rólad is tud. Mármint, Sethről nem, csak, hogy miért halt meg Shu. Chaenyol elmondta neki.
- Óóóh, az a lepcses szája! Megölöm! - dühöm nem volt alaptalan, mert általában ezeket tudják, hogy nem kotyogjuk ki mindenkinek.
- Ne haragudj rá. Kai Shu bizalmasa volt... nem is értem, miért nem emlékszel rá. Nem sokkal az eset előtt elhozta közénk.
- Úristen, tényleg - suttogtam magam elé ledöbbenten.
- Chaenyol, Baekhyun, Jongdae és Lay holnap jönnek, a szokott helyükre mennek - megint témát váltott, én pedig bólintottam egyet.
- Régen láttam őket. Hiányoznak. Te is hiányoztál.
- Bocs, hogy magadra hagytunk...
- Mindenkinek megvan a maga baja, dolga - vállat rántottam és gyengén mosolyogtam rá. Megveregette a vállamat és kicsit meg is masszírozta.
- Görcsös vagy.
- Mert feszült vagyok... aggódom Luhanért, meg aggódom magamért meg értetek. Bűntudatom van, hogy miattam történt minden.
- Ne ostorozd magad, már mondtam neked. Elég, ha csak Luhanért aggódsz.

Amint ezt kijelentette érkezett egy üzenetem a Shutól kapott telefonra. Felkaptam a fejem, és ránéztem Krisre. Vállat vont és fejével a telefon felé bökött. Vettem egy mély lélegzetet - rossz előérzetem volt - és elmentem a telefonért. Egy ideig tétováztam, majd feloldattam és megnyitottam az üzenetet. 

Feladó: Luhan
Címzett: Seth
Tárgy: Decision

Kicsit bűntudatom van, amiért nem írtam, és talán most aggódsz is értem, de nem kell. Végre megnyugodhatsz. Tudod... nagyon sokat töprengtem, hogy mit kellene tennem. Emlékszel, aggódtam, hogy Sehun miatt Jonginnal megszakad a kapcsolatom?! Úgy néz ki, alábecsültem a legjobb barátomat, mert nem így tett. Továbbra is támaszt nyújt, akármilyen szemét módon is bántam el vele. És...
Sehun járt itt. Elnézést kért és azt mondta, velem akar lenni. És én is vele. Tudom, hogy előbb vagy utóbb, úgyis vele leszek. De most ... most nem tehetem ezt meg. Jongin és magam miatt sem.
Jongin sokat szenvedett miattam, így megérdemli, hogy esélyt adjak kettőnknek. Bármennyire is fogok fájdalmat okozni mindhármunknak, bánni fogom, ha nem engedek Kainak. Vonzódom hozzá és boldoggá tud tenni. Kicsit boldog akarok lenni. Sehun pedig... Sehun pedig érdemel egy kis szenvedést. Haragszom rá és sértett is vagyok.
Napokkal ezelőtt még váltig állította, hogy nem lehetünk együtt a saját érdekemben, most pedig már lehet. Örülök neki, szárnyal a lelkem, de nem lehet... remélem, ő is megérti majd... Most. Most úgy érzem, Kai mellett boldogabb lehetek.

Legalább egy kis időre.

Nem tudtam, hogy lehetne erre helyesen reagálni. Már az első mondatoknál éreztem, hogy a szívem fájdalmasan szúr, a tenyerem izzad, nehezen veszek levegőt. És ahogy az üzenet végére értem, a fejem valósággal hasogatott, a torkom kiszáradt és minden erő kiszállt belőlem. Sosem volt még ilyen rossz az elutasítás. A bátyja egy milliószor utasított el, mégsem fájt soha ennyire. És a legrosszabb az egészben az volt, hogy sajnos, megértettem. És meg is éreztem előre. Nem tudok ellene tenni. De nem fogom feladni, ez biztos.
Sóhajtottam, tenyerembe temettem az arcom, majd Kris elvette a telefont és elolvasta az üzenetet.

- Hétfőn kiverjem belőle? - kérdése hallatára felnevettem és ránéztem.
- Már miért vernéd ki belőle? Én csesztem el, én érdemlek verést, nem ő. De valójában jobb is így. Tényleg jobb neki nélkülem.
- Már nem tudok rajtad kiigazodni, ember - felsóhajtott és gyenge pofont suhintott arcomra és betámolygott a szobájába. Én is felsóhajtottam, végigsimítottam az "ütés" helyén, és válaszon kezdtem gondolkodni.

*** 

Luhan POV

Megkönnyebbültem, hogy kiírtam magamból, azt amit eldöntöttem. Visszamentem Jonginhoz, leguggoltam elé és mosolyogva kezdtem cirógatni baba arcát. Arcának rezdülései vigyorra késztettek, addig folytattam, míg egyik szemét fel nem nyitotta. Ellökte a kezemet és panaszosan hátat fordított nekem. Halkan felnevettem és nyakához bújtam. Gyorsan megfordult és átkarolt, hogy rendesen ölelhessen. Gügyögött és érthetetlen nyelven motyogott a fülembe, úgy érzem ezzel a tetszését akarta kifejezni. Hangosan felnevettem, megveregettem a hátát és magammal húzva felültettem, én pedig felálltam.

- Mi lenne, ha elmennénk valahova? - vetettem fel az ötletet.
- Luhan - sóhajtott fel.
- Na, mielőtt elutasítanál, csomó indokom van. 1. Mióta Shu meghalt nem voltam sehol sem kikapcsolódni. 2. Bánkódom kicsit Sehun miatt 3. Kris miatt sajog mindenem és kell egy kis mozgás levezetésként 4. Szeretnék veled randizni - nem figyelt rám, lefele nézett és bólogatott, miközben elzsibbadt karját ütögette és ásítozott. Az utolsó indokomat meghallva felkapta a fejét, rám nézett, hogy komolyan gondolom-e, megköszörülte a torkát, lassan felállt és az előszobába ment, hogy felhúzza a cipőjét. Majd utánam kiabált.

- Na mi van, nem jössz? Mivel te hívtál randira, elvárom, hogy te fizess mindent! - és már csapódott is az ajtó. Hangosan felnevettem és magamhoz véve a tárcám és a telefonom, fejcsóválva indultam barátom után.
- Gyökér - mondtam még, miközben felvettem a cipőm és kulcsra zártam az ajtót. Mire leértem, már lent várt a ház előtt a falnak dőlt és egyik lábával is azt támasztotta. Amikor meglátott vigyorogva ellökte magát a faltól, átkarolta a vállamat és így indultunk el egyenesen előre.

Furcsa volt olyan dolgokat csinálni egy sráccal, mint amit alapesetben lányokkal szoktam. Akaratlanul is átvettem az irányítást a nap felett, Kai csak követett és engedelmeskedett mosolyogva. Sétáltunk, fagyiztunk, moziztunk és ettünk, majd újra sétáltunk. Valójában nagyon élveztem, felszabadult voltam és Kai is.

Nem tartottam attól, hogy bárki megláthat bennünket a suliból, mert nem is érdekelt volna, meg nem is viselkedtünk egy párkét, inkább, mint két jó barát. És ez annyira jól esett, rég voltam ilyen nyugodt, mint ezen a napon.

De természetesen, hogy semmi se legyen tökéletes estefelé, amikor céltalanul sétálgattunk, Taoba botlottunk. Szépen, messziről, ívesen akartam kikerülni, de nem hagyta. Egyértelműen kötözködni volt kedve.

- Na mi van srácok, randizgatunk, randizgatunk? - gúnyos hangjára felvontam a szemöldököm és felé fordultam.
- Mert, mi közöd van hozzá?
- Luhan - súgta Jongin és karomat megfogva figyelmeztetett.
- Nem tanultál a múltkori esetből, Luhan? Kérsz még? - emelete fel az öklét. A lány mellette megszeppenten állt, le sem vette rólam a tekintetét.
- Tao... Zitao menjünk, kérlek - reszkető hangja a lánynak, abszolút nem érdekelte ezt az ördögfajzatot.
- Addig tűnnék el a helyedben, amíg nem maradok meg a lány emlékezetében erőteljesen. Ő lesz majd a harmadik, aki miattam ejt pofára? - fogalmam sincs honnan szedtem a bátorságot, de a szájaskodás mindig ment. Annak ellenére, hogy a múltkor majdnem megölt, nem tudtam megállni a csípős megjegyzéseket.
- Luhan! - sziszegte Kai és jobban szorította karomat, de ügyet sem vetettem rá.
- Te kis köcsög - lódult meg felém Tao, de a lány visszarántotta egy gyenge sikkantás kíséretében.
 - Zitao, ne hagyd magad provokálni!
- Pofa be! - rivallt rá a lányra.
- Ilyen magaviselettel, nem fogod sokáig megtartani magad mellett Tao! - ingattam a fejem halkan nevetgélve.
- Mi a..? Honnan ez a nagy bátorság te szánalmas kis...? - egyik mondatát sem fejezte be, látszott rajta, hogy már nem sokáig bírja türtőztetni magát.
- Figyelj, te kötöttél belénk, mit vártál, majd mosolyogva integetek? És tényleg fogadd meg a tanácsom... aranyos lány, de nem akarok tőle is szerelmes levelet kapni. Tartsd meg magadnak. Ó, és mondd meg az előző barátnőidnek is, hogy használt áru nem érdekel, főként, ha te voltál az előző birtokló - vállat vontam, Kai újra meghúzta a karomat.
- Na jólvan, kitépem a nyelved te kis buzi - prüszkölte maga elé és újra nekem lendült. Nyugodtan álltam előtte és úgy gondoltam, majd kitérek, de nem volt rá szükség. Jongin előttem termett és lefogta Tao felém irányuló öklét. Tao meglepetten és dühösen morgott egyet, majd leengedte a kezét. Kai is így tett, de amikor a másik váratlanul lendítette jobbját, Kai behúzott neki egyet. Erősen és röviden, Tao megtántorodott és meghökkenve kapkodta a levegőt.
- Ki a fasz vagy te? Minek véded ennyire? Mit képzelsz magadról? - kiáltotta a szavakat, én egy lépést hátráltam, hogy teret adjak barátomnak, aki támadó pozíciót felvéve félmosollyal az arcán hívogatta ujjaival a szőke srácot. Dühösen dünnyögött valamit, mire karját emelve indult meg Kai felé. Táncos barátom úgy tért ki ütései elől, mint a lágy szellő, Tao egyre dühösebb lett és egyre több ütést kapott, a gyomrába, oldalába, néha az arcába is.
- Jongin elég lesz - kiáltottam neki, totál higgadtan zsebrevágott kezekkel. - Késő van, menjünk haza.
- Tönkretetted a szép estémet, te szemét - morogta Jongin. A reszkető lányra néztem, aki némán sírt és kapkodta a fejét, tisztán látszott rajta mennyire fél. Megszántam, így odamentem hozzá, de hátrálni kezdett. Kinyújtottam a karom és lágyan mosolyogtam rá, kezét enyémbe helyezte és közelebb vontam magamhoz.
- Ne félj. Tao ennyitől nem fog meghalni, és Jongin sem akarja megölni. Hónapokkal ezelőtt ez a srác rendesen helyben hagyott, majdnem nem keltem fel a földről többé, és most ezt bosszulja meg. Sajnálom, amiért nem avatkozhatok közbe, de úgy érzem megérdemli. Sok gyengét bántott már, ideje, hogy valaki móresre tanítsa.
- De.... de... az e-erőszak, ne-nem old meg semmit - nyöszörögte és egy újabb ütés és nyögés alkalmával a vállamba rejtette arcát és felzokogott. - Én szeretem őt, nem akarom, hogy bántsák - súgta a szavakat, én pedig ledermedtem.
- Sajnálom, kedvesem - megsimogattam a hátát. - Mindjárt rendet teszek. Mondd meg Taonak, hogy sajnálom és messziről kerüljön el. Most megmentem az életét.. mellesleg... jelenleg a másik csapatban játszom, ezt csak azért mondom, hogy megnyugodhasson, nem veszlek el tőle. De ha hétfőre ettől fog zengeni a suli, ráküldöm Jongint! - megsimogattam a karját és letöröltem a könnyeit a megdöbbent arcú lánynak, rámosolyogtam, majd a verekedő páros felé néztem.

Ahhoz képest mennyit kapott Tao - velem ellentétben - nem hagyta el magát és próbálkozott, néha besikerült egy-egy pofonszerűség, de nem sok. Amikor földre került és Jongin felé térdelt elkiáltottam magam.

- Yah! Elég legyen seggfejek! - odaértem hozzájuk és felrángattam Kait. - Köszönöm, drága vagy, hogy a becsületem véded és bosszút állsz, de elég volt.
- Gyáva vagy és szánalmas, amiért másnak kell verekednie helyetted - nyöszörögte Tao a földön fekve. Miután megbizonyosodtam arról, hogy Kai nem fog újra nekitámadni, elengedtem őt és leguggoltam a sráchoz.
- Tudom. Én ilyen vagyok. És van mellettem valaki, aki megvéd, ha kell. Úgy hogy kerülj el, vagy vele találkozol újra. Erős ökle van, igaz? Mellesleg az a lány ott reszket a félelemtől és szeret téged. Ahelyett, hogy másokat bántalmazol, mert unatkozol, becsüld őt meg. Rövid az élet seggfej - felálltam, magammal húztam őt is, átdobtam a karját a vállamon, majd leültettem a ház falához, és a lányhoz fordultam.
- Nem hiszem, hogy mentő szükséges, felületesnek tűnnek a sebei, hagyd, hogy magához térjen és vidd haza. Ápolgasd és rendbe fog jönni. Remélem, négyünk között marad a ma este. Sziasztok! - intettem egyet, felnyaláboltam a még mindig fújtató Jongint és hazamentünk. Egyetlen szót sem ejtettünk, csendben mentünk fel a lakásig.

Valójában, ha az a lány nem említi, hogy szereti, nem lett volna olyan sürgős, szétválasztanom őket. Akartam, hogy legalább annyira sérüljön, mint én. De, ahogy az a lány kiejtette a száján, hogy nem akarja látni, ahogy bántják, akaratlanul Sehun arca jelent meg előttem. Én sem szívesen nézném, ahogy péppé verik. És bármilyen hülye is legyen Tao, tényleg nem old meg semmit, ha visszakapja az ütések számát...
Felsóhajtottam, majd Kai ölelését megérezve, visszatértem a valóságba és gyengéden simítottam végig izzadt haján. Talán véres is egy kicsit, a halántékán volt egy keskeny csík alvadt vér. 

- Buta... kimerültél, igaz?
- De jól esett - motyogta, miközben a nyílásba szenvedtem bele a kulcsot.
- Elhiszem. Bosszúszomjas voltál mindig is. Bent ellátom a sebeidet.
- Jól vagyok.
- Nem állítottam másat - mondtam mosolyogva, majd cipőinket lerugdalva a fürdő felé vettük az irányt. Leültettem a kád peremére és elővettem az elsősegély dobozt.
- Aigoo, kicsit elcsúfította az arcodat - simítottam végig a szemöldökén és a száján. Felszisszent, de más hangot nem adott ki. Először vízzel majd fertőtlenítővel tisztítottam meg arcán a sebeket, végül egy ragtapasz a szemöldökére, és kész. A szájára felesleges, a szeme alatti duzzanat, majd lelohad reggelre. A halántéka, bár végzett, egy kis horzsoláson kívül nem volt ott semmi, biztosan Tao gyűrűi okozták, mindig tele volt az összes ujja gyűrűkkel. 

Jongin szó nélkül tűrte ezeket, míg én kisebb mesét mondtam el neki arról, hogy hálás vagyok, de többet ne csináljon ilyet, meg a Krissel való jövőbeli edzésekről regéltem. Amikor végeztem, eltettem a dobozt visszafordultam felé, lassan felállt és újra megölelt. Elsuttogott egy köszönömöt, a nyakamba csókolt és kisétált a fürdőből. Sóhajtva mentem utána, de ő már a szobájában volt. Ingatva a fejem zárkóztam vissza a fürdőbe, hogy letusolhassak.

Kissé nedvesen, derekamon törölközővel, felfrissülve jöttem ki a fürdőből, egy kanapén ülő Jonginba ütköztem, aki a telefonomat nézegette. Azt, amit Shutól kaptam. A szívem hevesebb tempóra kapcsolt, megálltam és néztem, ahogy olvas.
Percekkel később felállt, sóhajtott, az arca tele volt bánattal, de ő mégis rám mosolygott.

Miért mosolyogsz? Miért nem akadsz ki? Miért viselsz el?
Lezárta a telefont, majd egy pillanatra lehunyta a szemeit és felállt ültéből. Mielőtt újra rám nézett volna megköszörülte a torkát, majd felém fordult.
- Ne haragudj, nem szoktam turkálni mások cuccában, de hangos volt, és nem ismerem Sethet és szóval, elolvastam amit írt... meg a többit is... örülök... hogy van, akinek kiöntheted a lelked - darálta el, elém jött a kezembe nyomta a telefont, csókot nyomott az ajkaimra és a fürdőbe sietett. Ledermedve álltam egy pár pillanatig, elöntött a bűntudat, majd megnyitottam a legutóbbi üzenetet, amit nézett.

Azt hiszem... szerelmes vagyok. De tényleg. Életemben először.
Úgy érzem kiszakított a lelkemből és szívemből egy darabot, és képtelen vagyok tovább elviselni ezt. Annyira nagy bűn azt kérni, hogy szeressen és törődjön velem.. valaki?
Nem valaki... az a baj, hogy én csak egy valakit szeretnék. Sehunt.
Jongin a legjobb barátom. Én pedig megpróbáltam elfogadni. De nem tudtam megtenni vele és megbántottam. És megint ott tartunk, mint akkor, azon az esős éjszakán.. egyedül vagyok.

Ezek ragadták meg a figyelmem, és ismerős szavaim bűntudatot keltettek bennem. Mit érezhetett akkor, amikor ezeket olvasta? Miért kell nekem mindig bántanom őt?
Kétségbeesetten dobtam el a telefont a kanapéra és körülnéztem a szobában. Mit csináljak? Hogy magyarázzam ezt meg? Lihegve kapkodtam a levegőt, és éreztem, hogy elvesztem magam felett a kontrollt. Nem akarom bántani őt... mégis, mindig azt teszem.

Őrült módjára fordultam sarkon és feltéptem a fürdőajtót. Jongin ott ült a kád peremén kezébe temetett arccal, a zuhanyzó csapja meg volt engedve, csobogott a víz, ő pedig megtörten ült a kád szélén. 

Utálom magam.
Letérdeltem elé és elkaptam kezeit. Szemei könnyesek voltak, megilletődve nézett rám. Elkapta a tekintetét, de én álla alá nyúlva kényszerítettem, hogy szemeimbe nézzen. Elmosolyodott.

Egy újabb hamis mosoly.

A szívem szúrt, a tüdőm szintén, a szemeim csíptek a könnyektől, amikkel megteltek. Megráztam a fejem és magamhoz rántottam. A lendülettől lerogyott mellém és hagyta, hogy magamhoz szorítsam.

- Veled akarok lenni - suttogtam és ingjébe martam. Megrázta a fejét, de gyengén visszaölelt. - Veled akarok lenni - ismételtem. Kezem közé fogtam arcát és úgy néztem rá. - Hallasz? Nem mással, veled. Veled, Jongin.
- Meddig? - nyögte halkan. - Elolvastam mindent. Meddig, Luhan? - kezeimet lefejtette arcáról. - Meddig tudom őt helyettesíteni? Mi értelme van ennek? - mutatott magára és rám.
- Ne csináld ezt. Veled akarok lenni. Boldog akarok lenni. El akarom felejteni - hadartam kétségbeesetten. - Csak veled - motyogtam végül, és elcsendesedve néztem a padlót. Kezeim lehullottak ingjéről. Szaggatottan szedtem a levegőt. Úgy éreztem, itt a vége. Egy egész napig sem tartott.
- Akkor ne használj ki - szólalt meg halkan. Felkaptam a fejem, mire folytatta. - Csak én. Had legyek, csak én, aki kitölti a gondolataidat. Ne dobj el érte - most ő vette kezei közé arcomat. Rémült tekintetemen elmosolyodott. - Látod? Nem tudod megígérni. Arra születtél, hogy férfiszíveket törj össze. Hogy az én szívemet törd össze - mondtam fejcsóválva, keserű mosollyal az arcán, majd közelhajolt és megcsókolt.

Tisztán csengett a fejemben utolsó mondata, könnyeim között csókoltam vissza, mert nem akartam, hogy véget érjen az, ami alig kezdődött el... Kell nekem... szükségem van rá... és nem tudom megmondani, meddig fogok így érezni Jongin. 

2. Kötet - 013. fejezet (17,5+)

Nem csak azért, hogy te Vivien boldog legyél :3

Nem is lehet szavakkal leírni, mit éreztem, akkor, amikor ezek a szavak elhagyták ajkait. Rájöttem, mennyire igaza van. Mióta a szüleim meghaltak csak a bátyjám volt nekem, az általános végétől egészen mostanáig pedig Jongin gyarapította élő családtagjaim számát. Annyira hálás vagyok neki. Nem tudnék nélküle élni. Még ha ehhez az is kell, hogy feláldozzam a szerelmem, hát legyen.

Olyan sokat köszönhetek neki, annyit megérdemel, hogy megpróbálom vele, még ha ezzel mindhármunk szívét sebzem is meg. Egyébként sem árt, ha távol tartom magam egy darabig Sehuntól.

Sírásom mosolyba váltott, végül halkan kuncogva borultam nyakába, most már sokkal derűsebben. Megszorongattam, a hátát simogattam és lélegzetem felgyorsult, a rám törő gondolatoktól.
- Nem tudom elhinni, hogy ezek után is kitartasz mellettem. Te tényleg a családom vagy, Jongin. Olyan sokat jelentesz nekem... nem akarlak elveszíteni - öleléséből kibontakoztam, mert kezdtem magam gyenge nőnek érezni, főleg a vallomásom után, így visszadőltem a kanapéra. Felhúztam egyik lábam, és jobb karom fejem alá tettem, hogy jobban láthassam arcát. Elvigyorodott és bólintott.
- Ez mit akar jelenteni?
- Nem vagyok biztos abban, hogy kimondjam-e. Egyelőre, had maradjon a fejemben, oké? Még ízlelgetem - vállát vontam ő pedig forgatta a szemét és sóhajtott egyet. Pózt változtatott, kényelmesebben, lazábban henyélt tovább a padlón.
- Kegyetlen vagy. Elcsavarod két férfi fejét és nem adsz nekik konkrét választ.
- Történetesen ez a két férfi taszított a tudatlanság mezejére. Megérdemlik a szenvedést, én is szenvedtem eleget - válaszolom hevesen, mire tovább vigyorog.
- Jó, jó. Bocsánat. Csak, hogy ne felejtsd el, itt még mindig én vagyok a legnagyobb áldozat - mondta elrévedő tekintettel. Boldog mosolya nem hervadt le arcáról, de szemeiben megvillanó kétely és szomorúság újabb okot adott arra, hogy a szívem fájdalmasan szúrjon egyet.
- Sajnálom Jongin. Próbálkozom. Nem akarlak elengedni téged. De nem vagyok beléd szerelmes - mondatom végén, felnyögött és szívéhez kapott, majd színpadiasan rám nézett.
- Elég, ha csak tudjuk, nem kell hangoztatni is, kretén! Aigoo, mennyi baj van veled öcskös - ingatta a fejét, én pedig zavarba jöttem, torokköszörüléssel próbáltam meg leplezni ezt.
- Volt itt Sehun? - a kisebb beálló csendet ezzel a mondattal szakította meg. Hosszú ideig nem válaszoltam, nem is néztem rá.
- Igen - feleltem végül. - Megkért, hogy járjunk - hangom elhalkult és halvány mosoly játszott ajkaimon.
- Szóval... most jártok? Akkor mi volt az a-
- Nem. Nem járunk - szavába vágva ráztam meg a fejem. - Nem tudom, mit szeretnék.
- Ezt kifejtenéd? Téged ismerve túl komplikálod a dolgokat.
- Most az egyszer nem - felsóhajtottam, majd szemeibe néztem. - Időt kértem. És azt szeretném, ha most egy kicsit ő szenvedne a hiányomtól. Mindemellett eldöntöttem, hogy esélyt adok magunknak. Még ha fájni is fog mindhármunknak.
- Luhan, ha őt szereted...
- De, te engem szeretsz. Évek óta - megint szavába vágtam, mire felsóhajtott. Közelebb csúszott, arcomra nézett, majd kezem után nyúlt, ami a kanapéról lógott le. Ujjaimmal kezdett játszani, majd lassan és rettentő halkan megszólalt.
- Mivel már megkedveltem a mazochista létemet... nem tudok neked nemet mondani. Próbáljuk meg. Még ha fel is őrüljük egymást, akkor is - összekulcsolta ujjainkat, megszorította kézfejemet, majd kimért pillantással illetett. Mélyreható tekintete zavarba hozott és rögtön szaporább levegővételekre ösztönzött.
- Szeretem, hogy szőke vagy - szólaltam meg hirtelen, témát és hangulatot váltva ezzel. Kezem automatikusan hajába vezettem, mire elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Azon gondolkodtam, hogy megváltoztatom..
- Ne! Ne! Én visszállok zselézős Luhanre. Unom ezt a gomba fejet - halkan nevetgéltem, mire ő is belesimított tincseimbe.
- Szerintem édes vagy vele - összeborzolta a hajamat.
- Kai nem baj, ha nem hivatalos? - szólaltam meg hirtelen, újabb csend állt be közénk, miközben a másik szemeit fürkésztük. Elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Béta verzió? - ujjai elengedték enyémet, és végigsimított a derekamon. Pupilláim rögtön kitágultak és vettem egy mély levegőt. Épphogy csak hozzám ért, mégis elég volt ahhoz, hogy szívem dübörögjön, vérem száguldozzon, leginkább alsó felembe. Frusztráltan sóhajtottam fel, és morcosan néztem rá.
- Ez most komolyan kellett? - néztem lefelé, mire követte a tekintetemet. Felvont szemöldökkel nézett lefelé, majd amikor megértette hangosan nevetni kezdett.
- Bocsánat megfeledkeztem a szexuális feszültségedről. De tudod, ezen könnyedén segíthetünk - sokatmondó pillantása újra pirulásra késztetett és hebegni kezdtem.
- N-nem... e-erre semmi szük-szükség nincsen - hevesen megráztam a fejem. - Bétaverzió Jongin, bétaverzió!
- Vettem főnök - felállt mellőlem és visszaindult a konyhába. - Éhes vagy? - fordult hátra, megráztam a fejem, ő bólintott és elment.

Mosolyogva hunytam le pilláimat, és kissé nyugodtabb lelkivilággal kezdtem újra gondolkodni. Talán nem fogom megbánni. Most, hogy valamilyen szinten megnyugodtam, és megfeledkeztem Sehunról egy egészen minimális mértékig, előtérbe kerültek fizikai fájdalmaim. 

Karjaimat nehézkesen mozgattam, lábaim szintén mázsás súlyt húztak maguk után egy-egy emelés alkalmával. Így úgy döntöttem ott maradok a kanapén, és inkább pihenek. Újra lehunytam a szemem, sóhajtottam, mosolyogtam és próbáltam aludni egy keveset. Hátha mire felkelek elmúlik az izomláz... bár ezt kétlem. 

Kris te hajcsár... hétfőn hogy fogok én edzeni veled? Ilyen karral és lábbal nehezen. 

Nyögtem egyet, ahogy megcseréltem karjaimat fejem alatt, de lassan kezdtem elszenderedni. Édes álmokra vágytam, olyanokra, amik boldoggá tehetnek. 

Mondhatni elégedett voltam. Nehezemre esett döntést hozni, de most, hogy megtettem, sokkal jobban érzem magam. Megkönnyebbültem. 

Bántott Sehun, és tudom, hogy előbb-utóbb mellette kötök ki, de addig is szeretnék örömet okozni Jonginnak. És magamnak is. Boldoggá akarom tenni, mégha rövid időre, akkor is. 

Amint ezt gondolatban kijelentettem, elaludtam. 

***

Jongin POV

Nem igazán tudtam eldönteni, helyes-e, amit teszek? Bele éljem-e magam, vagy ne? Boldog legyek, vagy ne? 

Krisszel megbeszéltem, hogy átengedem Sehunnak, hogy boldogak lehessenek... ehelyett viszonyt kezdek vele.

De tulajdonképpen nem én "akartam". Én elengedtem. Luhan magától döntött így, nem befolyásoltam semmivel sem. 

Valamilyen szinten fáj, mert látom a végét... ahol egyedül leszek. De akarom ezt. Annyira sokat vártam rá. Nem tudom elutasítani, amikor magától ajánlja fel a lehetőséget. Lehet, hogy önző vagyok... de nem tudok (még) lemondani róla. 

Sóhajtozva űztem el a gondolataimat, és döntöttem, miszerint, majd sodródom az árral. 

Leültem az asztalhoz és enni kezdtem. Nem esett olyan jól az étel, sosem jó egyedül enni, így kezemben a tányérral mentem a nappali felé, hogy legalább egy helyiségben legyünk, ha már nem hajlandó velem együtt enni. 

Elmosolyodtam, amikor megláttam. Mint az előbb, most is lehunyt szemekkel feküdt a kanapén. Összehúzott szemöldökkel közelítettem felé, és leültem a fotelbe. 

- Luhan nem versz át, tudom, hogy ébren vagy - jelentettem ki és tovább ettem. 

Arca rezzenéstelen maradt, meg sem moccant, egyenletes szuszogása arra engedett következtetni, hogy valóban alszik. 

- Ha letámadlak, azt sem bánod? Nem kell tovább tettetned Luhan - ingattam a fejem, de még most sem volt semmi reakció.

- Aigoo, valaki remek színész - letettem a tányért magam mellé és felemelkedtem a fotelből.

Megérintettem a homlokát, mire az ráncba szaladt, de semmi több. 

Végigsimítottam egész oldalát, panaszosan nyögött egyet, de nem nyitotta fel szemeit. Tényleg alszik. Milyen aranyos. 

Vigyorogva folytattam a "kínzását", mondjuk úgy, hogy már nem tudtam magam tovább türtőztetni, "elborult az agyam" - de ez olyan csúnya kifejezés, mintha megőrültem volna, csupán csak szerelmes vagyok belé. Az még nem őrültség, ugye? Vagy az lenne? Attól függ, nemdebár? 

Nyakán is végighúztam ujjaim, a reakciója lenyűgöző volt: végig futott rajta a libabőr. Odahajoltam és leheltem rá egy csókot. Tenyerem hasfalára szorítottam és körkörösen, lefelé haladva simogattam. 

- Jongin - bágyadt és rekedt hangja mosolyra fakasztott. - Mit művelsz? - kérdezte és mocorogni kezdett kezeim alatt. 

- Na, na, na. Nyugalom - csitítottam és ujjaim nadrágjába kértek szabad utat. Nem ellenkezett, így könnyen pattintottam ki nadrágja gombját, zipzárját is leszenvedtem, és végre végighúztam tenyerem férfiúi becsületén - ami már éledezett is - alsónadrágon keresztül. Meglepetten nyögött fel és ráfonta ujjait csuklómra. Ránéztem és meglepett, tágra nyílt szemei megmosolyogtattak.

- Jól aludtál? - kérdeztem és tovább cirógattam bőrét ujjbegyeimmel. 

- Az a 10 perc... aha... Jól - motyogta, majd felsóhajtott. - Mi ütött beléd? 

- Gondoltam kényeztetem egy kicsit a barátom... amolyan bétaverziósan. Hogy tetszik? - félrebillentettem a fejem, ő egy pillanatra lehunyta a szemeit, láttam, hogy nagyot nyelt, majd újra rám nézett.

- D-de Jongin! Er-erre semmi szük-szükség! - összezárta lábait, így odaszorította kezemet is. Fejcsóválva vigyorogtam és feléhajoltam. 

- Ejnye, drágám, lehetnél engedelmesebb is.

- Egy kicsit megrémisztesz Jongin.

- Együtt vagyunk Luhan? - hajoltam hozzá közelebb. Egy pillanat erejéig meredt szemeimbe, majd megszólalt.

- Igen Jongin - válasza után teste rögtön ellazult és tekintete is ellágyult, lenyugodott. 

Gyengéden mosolyodtam el, majd megpusziltam az arcát. Hálás voltam, amiért azt mondta, igen. Ő is mosolygott, megpusziltam a homlokát is, lehunyta a szemeit és szabad kezével - másikkal még most is csuklóm fogta - mellkasomon keresztül, nyakamba fűzte karját és közelebb vont magához. Mosolyom vigyorrá nőtte magát, és rövid csókot nyomtam ajkaira. Lábai többet nem zárták közre kezem, csuklóm is elengedte és nyakamba fűzte azt is. Félig rajta feküdtem, és egy pillanatra beugrott a múltkori eset is, de gyorsan elhessegettem a fájó emlékképet.

Ajkaim övére tapasztottam, amit rögtön hevesen viszonzott. Ő mélyítette a csókot, ami ugyan meglepett, de nagyon boldoggá tett. 

Tényleg nem én erőltetem.

Élvezi.

Tetszik neki.

Szerettem arra gondolni, hogy ezeket én váltottam ki belőle: a hevességet, szenvedélyt. 

Most bátran szerethetem - ez a gondolat szöget ütött a fejemben, és nem eresztett. 

Mi lesz, ha nem sokára Sehun mellett lesz? 

Mi lesz, ha hamarosan rádöbben, mennyire nincs értelme a kettőnk kapcsolatának? 

Mi lesz akkor, amikor majd újra egyedül maradok?

Képes leszek, akkor is mellette maradni? 

Éppen ezek a zaklatott gondolatok miatt tettem mindent úgy, mintha utolsó alkalom lenne. Kétségtelenül megleptem vele Luhant, de ezt háttérbe szorítva cselekedtem.

Nyelvem vad táncot járt az övével, ujjaim sürgetően, türelmetlenül bújtatták ki az apó gombokat, majd az alsó pár gomb után, visszatértem férfiasságához. 

Hirtelen érintésemre összerándult, és ő is elmozdította karjait nyakamról. 

Bátortalanul simított végig nadrágom dudorán, majd kezei fenekemre siklottak, nyelve még mindig számban szorgoskodott. 

Kezem bevezettem alsónadrágja alá, picit megugrott és belenyögött szenvedélyes csókunkba.

Elmosolyodtam, és levegőhiány miatt megszakítottam a csókot, majd sok apró, rövid csókkal bombáztam ajkait. 

Lehunyt pillákkal élvezte csókjaimat és kezem munkáját.   

Nyakába csókoltam, majd fülcimpáját haraptam meg, rekedt sóhaj szakadt fel tüdejéből. Jobb karját homlokára tette és úgy pihegett. A sok inger, amely érte, már rég elfeledtette vele, hogy kezeivel engem simogasson, de nem bántam. Végignyaltam kulcscsontján, bal kezemmel széthúztam az inget rajta, majd mellkasát halmoztam el puszikkal. Kivettem kezem alsójából, mire panaszosan nyögött fel, ezen reakcióján kedvem lett volna halkan felnevetni, de nem akartam az eddiginél is jobban zavarba hozni. Arcon csókoltam, letoltam nadrágját és alsóját is. Lemásztam róla, és lábai elé térdeltem. Széjelebb húztam őket, közéjük férkőztem és torkomban dobogó szívvel néztem meredező férfiasságát. Mellkasa szaporán emelkedett majd süllyedt, egy mély levegővétel után rámarkoltam tagjára. Felhördült. 

Sosem csináltam ilyet még senkivel sem. Nem vagyok olyan tapasztalt, mint hiszi. Amerikában engem is így kényeztetett valaki, és én is szerettem volna ilyen téren örömöt és gyönyört okozni neki. 

Lassan közelebb hajoltam, majd abbahagytam kezem mozgatását. Gyengéden fújtam rá lüktető férfiasságára, majd félénk csókot hintettem makkjára. Felnéztem rá, szemei kipattantak és, mikor megismételtem előző tettem, szemei elfátyolosodtak. 

- Túl kedves vagy velem - mondta halkan és belesimított hajamba. 

- Mert azt akarom, hogy boldog legyél.

- Az vagyok. Nem kell ezt tenned - suttogó, hálás hangja megdobogtatta a szívemet.

- De én akarom Luhan - válaszomra elkapta tekintetét és még elkaptam a pillanatot, amikor összeszorított szemeiből egy könnycsep buggyan ki. Visszahajoltam és kicsit bátrabban érintettem meg nyelvemmel őt. Összerezzent, hasfalát apró libabőr borította be, folytattam, először csak puszikkal, nyelves csókokkal halmoztam el, egyrészt, hogy én is megszokjam és őt se támadjam le rögtön. 

A szívem dobbanásait a fülemben éreztem, vérem száguldozott, nem csak ő, én is izgatott voltam. Nem próbált meg többször megállítani. Hagyta, hogy azt tegyek vele, amit csak akarok. 

Bármennyire is tartják az emberek ezt gusztustalannak, még ha hetero kapcsolatról is van szó, a legszebb dolog amit tehetek vele ez. Nem csak arra értem, hogy kielégítem, hanem arra, hogy szeretem. 

nem csupán azért teszem ezt, mert tudom, hogy titkon erre vágyik. Hanem, mert szeretem őt. 

Nem azért szegem meg a szavam, - miszerint senkit sem fogok szájjal kielégíteni - mert ő erre vágyik és a szex előjátéka melegeknél általában ez... Hanem mert ő, Ő. Hanem, mert szeretem.

Ha szeretsz valakit eltörpülnek az előzőleg megfogadott szavak és tettek. Ha szeretsz valakit bármit megtennél boldogságáért.

Ő olyan sokat szenvedett már. Olyan fiatal még, és olyan sok mindent veszített már el. Annyira jó ember. Nem érdemli ezt meg... valakinek törődnie kell vele, éreztetnie kell vele, hogy érdemes élnie, hogy értékes ember, hogy van, aki még szereti őt. Én akarok lenni ez az ember. 

Nem érdekel meddig.

De én akarom betölteni ezt a szerepet az életében, addig, ameddig ő is így akarja. 

Hangos sóhajai és nyögései voltak azok, amik kiragadtak gondolataimból. Észre sem vettem, hogy teljesen számban volt már, tetteim ösztönösek voltak. Ujjai görcsösen markolták tincseimet, de én nem adtam alább. Addig szerettem volna ezt csinálni, amíg önkívületbe nem esik. 

Nyögései lihegésbe fajultak, szemeit szorosan zárta össze, csípője néha öntudatlanul lökött egyet, másik kezével a kanapé bőr huzatát markolta, kiszáradt ajkait nyaldosta és harapdálta, semmi sem kerülte el a figyelmem. 

 Hangja elmélyült, hasfala remegni kezdett, hirtelen felült és ellökött magától. Nem akarta ilyen szinten elvenni a férfiasságomat. Nem akart elélvezni a számban. Furcsa tisztelet áradt szét bennem felé. Nem biztos, hogy én is képes lettem volna erre. Ő fejezte be a kezével azt, amit én indítottam el. 

Annak idején én nem löktem el a partneremet. Bennem nem volt ennyi önuralom. 

Mindketten hangosan szedtük a levegőt, elmerültünk a másik tekintetében. Az övé fáradt volt, de hálás, én nem tudom mit sugároztam felé, de remegő kézzel nyúlt arcomért és vállához húzta. Megpuszilta a nyakamat és remegő testét enyémhez szorította. Még egyszer sem ölelt ilyen szorosan. Nem mondott semmit, gesztusaival köszönte meg. A legszebb köszönetnyilvánítás, amit valaha kaptam tőle: homlokát enyémnek támasztotta és lágyan csókolt meg. 

Nem akartam, hogy érezze saját ízét, így nem mélyítettem el a csókot, de ő mégis engedélyt kért, és nyelvét végighúzva ajkaimon várt a válaszomra. Kissé elnyíló ajkaim, máris szabad utat engedtek neki, lassan, lomhán, szeretetteljesen csókolt, most ő irányított. 

Nem törődött azzal, milyen ízű a csókunk, sokáig tartott és mélyebb jelentése volt, mint eddigi csókjainknak. Mondhatni meghatott, de nem akartam elgyengülni előtte. 

- Én is... boldoggá akarlak tenni téged Jongin. 

- Te már boldoggá tettél, amikor azt mondtad, együtt vagyunk - rögtön válaszoltam és orrommal simogattam övét. Lehunyt szemekkel mosolyogtam és karjaimat nyaka köré fonva öleltem őt magamhoz. 

- Köszönöm  - lehelte a fülembe a szavakat.

- Élvezted? - kérdeztem meg félve a választól. 

- Az nem kifejezés - hanglejtése vigyorra késztetett. 

- Helyes.

Mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy nem megyünk tovább. Igazából nem is akartam. Bőven elég volt nekem, hogy gyönyört okozhattam neki. Eldőlt a kanapén, hátrébb húzódott, hogy én is odaférjek és mosolyogva húzott magához olyan közel, amennyire csak lehetett. Persze mindezt azután, hogy visszahúzta alsóját és nadrágját. Felsóhajtott, amint maga mellett tudott és kinyújtott karomra feküdt. Mellkasomra simította tenyerét és mosolyogva hunyta le szemeit. Egy szó nélkül tért vissza az álmok világába. Csak néztem őt és belül szárnyaltam. Tényleg megtörténik. Tényleg, ennyi év után. Azt hiszem én is elszenderedtem... mosolyogva és boldogan.